A színésznő egy elegáns partira volt hivatalos, ami előtt kínos baleset érte. Kárpáti Rebeka napi programja igazán sűrű volt, több eseményen is részt vett, ami miatt csak egy ideiglenes megoldással tudta orvosolni a problémát.
Hihetetlen mértékben nőtt a lakásbiztosítási szerződések száma az első negyedévben. A több mint 840 ezer új szerződés döntő része azonban nem új biztosítás volt, hanem a meglévő ügyfelek kaptak az egyik biztosítónál egy szép kis ajándékot.
"A német autóipar hasznot húz a kínai üzletekkel és képes lesz az ázsiai autógyártókkal felvenni a versenyt, ha a kereskedelem fair és szabad marad." – nyilatkozta Németország kancellárja, Olaf Scholz szombaton, amikor arról beszélt, hogy az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy erős vámot vessen ki a Kínából importált elektromos autókra. M
Kiütéssel győzött az MKKP a Hegyvidéken, Pokorni Zoltán után Kovács Gergely lesz a polgármester. Aki nem követte a fejleményeket, annak meglepő lehet ez az eredmény, de a háttérben már évek óta érett a kormánypárti bukás a sok kiábrándult fideszesnek otthont adó kerületben, ahol a Kutyapárt komoly politikai munkát végzett.
Öt nap alatt nyolc társulat előadásait láthatja a közönség a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházában és Kamaraszínházában, és újra lesz TáncSzínTér a Színház téren.
Sas József egy egész ország kedvenc nevettetője volt, akinek emlékét bizonyára sok-sok magyar örökre őrzi. A humor és a színházi világ egyik nagy alakjának lánya, Sas Ágnes most őszintén mesélt arról, milyen is volt igazán az édesapja.
Medve esett neki Litvániában a fehérorosz határon felhúzott kerítésnek. Az ott lévő biztonsági kamerák felvételei szerint, melyeket a litván határőrség vasárnap tett közzé, az állat a sikertelen támadás után fejest ugrott a közeli folyóba és elúszott.
Az ázsiai kripto közösségben terjedő hírek szerint az elmúlt napokban több OKX felhasználói fiókot is feltörtek. Az eset kapcsán egy elemző vizsgálta meg a tőzsde biztonsági funkcióit, melyekkel kapcsolatban komoly hiányosságokat fedezett fel. A legtöbb kripto tőzsde ma már kötelezővé teszi a Google Authenticator (GA), vagy valamilyen más kétfaktor
A mikrohullámú sütő sokunk konyhájának alapvető kelléke. Ez teljesen érthető is, hiszen mondhatni pillanatok alatt felforrósíthatja az ételeinket, így pedig rengeteg időt spórolhat nekünk a mindennapokban. Azonban bármennyire is praktikus, fontos szem előtt tartanunk az is, hogy nem minden élelmiszert ajánlott a mikróba tenni, mert némelyik akár fe
Tóth Györgyi több mint húsz év Hr szakmai tapasztalattal rendelkezik. Mesterdiplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte pszichológia szakirányon. Karrierjét tréningspecialistaként kezdte, majd a Upc Magyarországnál, az Axa Csoportnál, a Deloitte Magyarországnál és az Uniqa Biztosítónál töltött be vezető szakértői, Hr üzleti partner, ma
Melyik a kedvenc Coppola-filmed? A keresztapa, az Apokalipszis most, esetleg a Drakula? Cannes-ban mutatták be tavasszal a negyven éve készülő Megapoliszt: amíg te is a filmre vársz, olvasd el a friss Coppola-életrajzot.
Aprócska, de sokat tud ez a nyári lak, amihez még közművek sem tartoznak, mégis megadja az alapvető komfortot – és még téli kertté is képes átalakulni.
A rheumatoid arthritis következtében a tüdő is begyulladhat, ami légzési nehézségeket okozhat. Ez a gyulladás ugyanakkor érintheti a szívet és az ereket is.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4838-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4892-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A Ford egy olyan versenyjárművet vonultat fel az idei Pikes Peak-i hegyi futamon, ami mind külső megjelenésével, mind pedig teljesítményével a mezőny fölé magasodik. Rögtön eláruljuk, mit érdemes tudnod az F-150 Lightning Super Truck nevű elektromos pickupról.
Az ökoélelmiszerek (más néven bio- vagy organikus termékek) fogyasztása világszerte, így hazánkban is folyamatosan növekszik. Ugyanakkor az elmúlt években nagy érdeklődés tárgyát képezte az a kérdés, hogy valóban egészségesebbek-e ezek a típusú élelmiszerek a konvencionális (hagyományos) társaiknál. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakértő
Ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Sztaromajorszke települést, miközben hatból négy frontszakaszon előrenyomult, és 12 ukrán ellenrohamot visszavert.