2024. június 10. hétfő

jún. 10
19:15
Sokak szerint valójában 1727-et írunk és erre számos bizonyítékuk is van (Promotions)
A középkor majdnem 300 évét kitalálták, meghamisították egy összeesküvés-elmélet szerint.
jún. 10
19:15
Vészhelyzet: jégeső verte szét a Bécsbe tartó járatot (Autószektor)
Fotó: Olvasóriporter/Kronen Zeitung A Palmából kis késéssel 15 óra 30 perc körüli indulás után kezdetben kisebb turbulencia volt. Körülbelül fél órával a Bécs-Schwechatban való leszállás előtt nagyon heves helyzet alakult ki: az "Arlberg" nevű A320-as jégesőbe került, és vadul megrázta - jelentették az utasok a "Krone"-nak. Ekkor a pilóta bejelente
jún. 10
19:15
Megérti az FIA az új F1-es szabályokat övező félelmet (Racing)
Az FIA szakembere jogosnak tartja a félelmeket az F1 2026-os szabályairól, de úgy véli, ezek csak ebben a pillanatban lennének érvényesek.
jún. 10
19:18
Gyurcsik Attila: Ha úgy hozza a sors, akkor valami ellen is fogadhatok (Privátbankár)
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapok Privátbankár.hu Klasszis 2024-es szavazásán: az Accorde Abacus Alap az első helyen végzett a Legjobb Abszolút Hozamú és Származtatott Alap (közepes kockázat) kategóriában. Gyurcsik Attilát, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatóját választották az Év Portfóliómenedz
jún. 10
19:18
7 különleges és mennyei finom rántott étel, ha unod a csirkecombot (Mindmegette)
Ha a rántott ételeket szeretitek, de a csirkemell, a karaj, a sajt és a gomba kezd unalmassá válni, akkor itt az ideje kipróbálni valami új különlegességet. 7 ötletünk is van erre, íme a receptek!
jún. 10
19:18
Szoboszlai nyomdokaiban, ennyit fizetnének Kerkez Milosért (Metropol)
Több sztárcsapat érdeklődik iránta.
jún. 10
19:21
Több millió forintot kereshet egy pilóta – nemzetközi toplista (vg.hu)
Svájc, Luxemburg és Amerika a legjobban fizető országok a szakmát illetően.
jún. 10
19:24
Orbán Viktor: Soha nem szavaztak annyian ránk egy európai választáson, mint most (Metropol)
Orbán Viktor exkluzív interjút adott a sikeres választások után, mutatjuk a részleteket!
jún. 10
19:27
Le Monde: Macron már hetekkel ezelőtt döntött az előrehozott választásokról (ATV)
"Bízom a francia nép képességében, hogy a legigazságosabb választást hozza meg saját maga és a jövő nemzedékek számára" - írta a francia államfő az X-en az alig háromhetes választási kampányt elindítva.
jún. 10
19:27
Orbán Viktor: A magyar demokrácia köszöni szépen, jól van (Ripost)
Orbán Viktor exkluzív interjút adott az M1-nek.
jún. 10
19:27
Nem is gondolnánk, milyen kincsek lapulhatnak a gyerekkori polcainkon – VG Podcast (vg.hu)
A retró játékok magyar és amerikai piacáról, valamint a gyűjtő-kultúráról beszélgettünk Tóth Balázzsal, a Játékok a polcról YouTube-csatorna tartalomgyártójával.
jún. 10
19:27
Károly király nem elégszik meg a videóhívásokkal: kapcsolatot akar Harry gyerekeivel (Life)
Nem elégszik meg azzal, hogy videóhívásokon látja Archie-t és Lilibetet. Károly király lépéseket kíván tenni azért, hogy lehessen az unokáival kapcsolata.
jún. 10
19:27
Szexuális erőszak áldozata lettem: 10 dolog, amit el szeretnék mondani a sorstársaimnak (WMN)
Olvasónk, Kriszta, évekkel ezelőtt szexuális erőszak áldozata lett. Arról ír, milyen érzések, gondolatok születtek meg benne a bűncselekmény óta, és milyen felismerésekre jutott.
jún. 10
19:27
Önként vállalt versenyhátrányban (Magyar Mezőgazdaság)
Májusban tartották Martonvásáron a Növénynemesítési Tudományos Napokat, mely a hazai növénynemesítők és a társterületen dolgozó kutatók kiemelt rendezvénye.
jún. 10
19:27
Mnb: már a biztosítási megtakarításokat is támadják a kibercsalók (Üzletem)
A bűnözők telefonhívásaik során az ügyfeleket folyamatosan nyomás alatt tartották, és megtiltották nekik, hogy azokról családjukat vagy bárkit tájékoztassanak.
jún. 10
19:33
Izzik a levegő Verstappen csapattársánál, tör-zúz a versenyző (Ripost)
Főnöke sem elégedett a teljesítményével.
jún. 10
19:33
Szintet léptek a csalók: álrendőrökkel akarják megszerezni a pénzünket (vg.hu)
Ismét telefonos csalási kampányt folytatnak a kiberbűnözők, ráadásul immár fenyegető stílusban.
jún. 10
19:39
Orbán Viktor: A Fidesz EP-választáson még soha nem kapott ennyi szavazatot (hirado.hu)
Az történt az európai parlamenti választáson, amit elterveztünk, és szerettünk volna elérni: sikerült lelassítani Európa háborúba sodródását – mondta Orbán Viktor a tegnapi választásokat értékelve a közmédiának adott exkluzív interjúban.
jún. 10
19:39
A kínai külügyminiszter bejelentette, Kína valódi békekonferenciát sürget (hirado.hu)
Peking egy valódi ukrajnai békekonferencia összehívását sürgeti, amelyet Moszkva és Kijev egyaránt elismer.
jún. 10
19:39
Molnár Martin először állhatott az újoncok dobogójának második fokára a brit F4-ben (Racing)
A Virtuosi Racing magyar versenyzője háromból háromszor lett dobogós az újoncok között Thruxtonban, és eddig legjobb eredményét érte el.
jún. 10
19:45
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyenge kezdés után indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
jún. 10
19:45
Tarolt az Európai Néppárt: mutatjuk a számokat (ATV)
Az új összetételű Európai Parlament képviselőhelyeire vonatkozó legfrissebb mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 186, az ötéves mandátumát most befejező EP összetételéhez képest 10 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024-2029-es törvénykezési időszakban - tájékoztatott az uniós parlament hétfőn.
jún. 10
19:45
Hátborzongató: morogva, ugatva védi gazdáit a szellemektől Maya (Ripost)
A szellemektől védi gazdáját a francia buldog.
jún. 10
19:45
A legfontosabb vasúti szolgáltatás a legdrágább (vg.hu)
Ráadásul van, amikor nem az a vonat érkezik meg, mint amelyik elindult.
jún. 10
19:45
Tudósok elárulták: ekkor hal ki az emberiség a Földön (Life)
A legfrissebb kutatások alapján kiderült, hogy a Földön hány év múlva szűnne meg az emberi élet, ha most azonnal leállítanák a fosszilis tüzelőanyagok elégetését.
jún. 10
19:45
Lemondott Hoffer Zsolt rally szakágvezető (Racing)
Az MNASZ elnöksége elfogadta Hoffer Zsolt lemondását, és 90 napra megbízta az utódját az RSB irányításával.
jún. 10
19:48
A jobboldali előretörés megrengette a francia politikát (HírTV)
Több uniós tagállamban is jobboldali győzelem született az európai parlamenti választásokon.
jún. 10
19:51
Te mit teszel a levéltetvek ellen? Sértsük meg együtt a levél(tetű)titkokat! (Agroinform)
A levéltetvek ellen lehet és kell is tenni. Mutatjuk, hogy nyerhetsz ellenük!
jún. 10
19:51
Kérj egy zsíroskenyeret, és garantáltan még az állad is leesik! Újranyitott a Csók Bisztró! (KKV Magazin)
Illusztris környéken, a budapesti Andrássy úton nyitotta meg kapuit újra a Csók, mely a modern, színes gasztroélmény és a művészeti összefonódások szerelemgyereke. Itt még a zsíroskenyér is olyan szép, akár egy festmény!
jún. 10
19:51
Ausztriában halálos áldozata és eltűntje is volt az ítéletidőnek (Demokrata)
A viharokban és áradásokban jelentős anyagi kár is keletkezett a helyi hatóságok hétfői beszámolói szerint.
jún. 10
19:51
DK: "Győztünk!", "Maradunk, akik voltunk" (Demokrata)
Barkóczi Balázs megköszönte a választók támogatását, és azt ígérte: rá fognak szolgálni a bizalomra.
jún. 10
19:51
Szabó Rebeka: "Boldog Karácsonyt!" (Demokrata)
Szabó Rebeka mások mellett az LMP-n köszörülte nyelvét napirend előtti felszólalásában.
jún. 10
19:51
Vologyin: Macronnak és Scholznak le kellene mondania (Demokrata)
Emmanuel Macron és Olaf Scholz megsemmisítő vereséget szenvedett az orosz Állami Duma elnöke szerint.
jún. 10
19:51
Májusban többlettel zárt a költségvetés (Demokrata)
A költségvetés májusban 49 milliárd forintos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb májusi havi mutató, közölte a Pénzügyminisztérium.
jún. 10
19:51
Példaképeink arcképcsarnoka – új videósorozat a demokrata.hu-n (Demokrata)
Az első rész a rendre legyőzhetetlennek bizonyuló Mónus József távlövő íjász felkészülésébe enged betekintést pusztai gyakorlópályáján.
jún. 10
19:51
Lenyűgöző képeken a Rák-köd fénylő szíve (Helló Magyar)
Ez még csak a régi kép, de készült egy új: több eszköz fotóit kombinálva hihetetlen képet festettek a Rák-ködről.
jún. 10
19:53
Ukrán katonai teherautó tört át a magyar határon (Demokrata)
A magyar határőrök 32 ukrán állampolgárt vettek őrizetbe az incidens után.
jún. 10
19:53
NOlimpia után NOmentum (Demokrata)
Mindkét választást a Fidesz-KDNP nyerte meg.
jún. 10
19:53
Fidesz: a magyar emberek megértették a választás tétjét (Demokrata)
Menczer Tamás szerint a választásokat a kormánypártok nyerték meg, impozáns sikert arattak a baloldali roncsderbi felett. Videó!
jún. 10
19:53
EP-képviselő lesz Ilaria Salisból (Demokrata)
Európai parlamenti képviselő lesz a Budapesten ártatlanokat bántalmazó szélsőbaloldali aktivista.
jún. 10
19:53
A kormány minden eszközzel támogatja a Dunaferr zöld átállását (Demokrata)
A kormányzat kiemelten figyeli a vállalat helyzetét, minden eszközzel támogatja a Dunaferr zöld átállását, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
jún. 10
19:54
Sok múlik Giorgia Meloni olasz miniszterelnökön (HírTV)
Több más uniós tagállamban, köztük Olaszországban is a jobboldal győzelmével zárult az európai parlamenti választás.
jún. 10
19:55
Már több mint 400 helyszínre riasztották a vihar miatt a tűzoltókat (Demokrata)
A legtöbb esetben kidőlt fák, lehasadt faágak adtak munkát tűzoltóinknak
jún. 10
19:55
Navracsics Tibor: A közszolgálat nem csupán ügyek intézése (Demokrata)
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyary Zoltán-díjak átadásán mondott beszédet.
jún. 10
19:55
Orbán Viktor helyretette Kálmán Olgát: Óvodában szokták ezt játszani (Demokrata)
Orbán Viktor visszautasította Kálmán Olga köztársasági elnököt érő rágalmait. Videó!
jún. 10
19:55
Tony Blair máig nem bánta meg a Jugoszlávia elleni légicsapások támogatását (Demokrata)
A volt brit miniszterelnök Bill Clintonnal karöltve segített Koszovónak elnyerni a függetlenségét.
jún. 10
19:57
Spanyolországban is lemondással járt az EP-választás (ATV)
Lemondott pártvezetői posztjáról a több baloldali politikai formációt tömörítő Sumar elnöke a pártszövetség gyenge EP-választási szereplése miatt hétfőn Madridban.
jún. 10
19:57
Bejött az Nvidiának a részvényfelosztás (vg.hu)
Hétfőn is lendületesen emelkedett a hétvégén megtizedelt papír. A részvényfelosztás általában többletforgalmat generál, s vonzza a kisbefektetőket.
jún. 10
19:57
Curtis álomotthonáról tökéletes kép készült, magával ragadó a családi fészek (Promotions)
Curtis otthon nagyon stílusos.
jún. 10
19:57
Bóka János: Húsz nap van hátra a magyar uniós elnökségig (Demokrata)
Eddig több mint 250 előkészítő megbeszélést folytattunk az összes tagállammal, tagjelölt államokkal, EU-s intézményekkel – húzta alá a politikus.

Keresés