Évek óta családja otthona az épület, aminek pincéjében döbbenetes nyomokra lelt. Szexbörtönként üzemelt a helyiség? A férfi egy szabályos “szexbörtönbe” botlott az 1900-as években épült otthona
A Formula Student egy világméretű versenysorozat, ahol hallgatók által tervezett és épített autók vetélkednek egymással. A járművekbe általában gyári motorokat építenek be, a Széchenyi István Egyetem csapata, az Arrabona Racing Team azonban különleges helyzetben van: ők a SZEngine Team által egyedileg fejlesztett erőforrást használják, amely mindmá
A közelmúltban rendezett vármegyei fordulót megnyerve, bejutottak az országos döntőbe a GFE gyulai karának hallgatói a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyén. Az elsőévesek „életbevágók” csapata felnőtt kategóriában győzedelmeskedett. A Magyar Vöröskereszt országos elsősegélynyújtó versenye Békés vármegyei fordulóját a napokban rendezték me
Naomi Watts és Billy Crudup, akik 2023 júniusában New Yorkban, polgári szertartás keretein belül keltek egybe, szombaton Mexikóvárosban mondták ki újra az igent családjaik és barátaik körében.
A lakhatási támogatással visszaélés megszüntetése érdekében az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be Novák Előd a Mi Hazánk képviselője. A javaslat száma T/8540.
Az európai parlamenti választások üzenete világos: a tengely elmozdult a baloldal alternatíváját képviselő erők felé, és ez jó hírnek számít - kommentálta az eredményeket Giorgia Meloni kormányfő, a jobboldali Olasz Testvérek elnöke hétfőn.
A tortákhoz, süteményekhez nem mindig kerek formájú piskótát kell sütni, a tepsi pedig csak ritkán pont akkora négyszög, amekkora nekünk kell. Mutatunk egy zseniális trükköt, amivel pontosan akkora méretű piskótalapot tudsz sütni, amekkorára szükséged van!
Minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést idén, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél egy friss reprezentatív felmérés szerint. Leginkább pár napot, illetve egy hetet szeretnének eltölteni a vendégek a Balaton környékén, ahol többségük naponta legalább 10-20 ezer forintot költene el fejenként – derült
Sok program volt vasárnap a fővárosban, sőt, még választás is, de aki igazán tombolni akart, az a Budapest park felé vette az irányt. Yungblud most először adott önálló koncertet Magyarországon.
A gimiben imádtad az irodalmat? Vagy még ma is odáig vagy a versekért? Itt az ideje, hogy leteszteld a tudásodat a gyakorlatban: a feladatod csupán annyi, hogy felismerd, melyik népszerű magyar versből származik az idézet!
A szőrtelenítésnek többféle módja van, mindegyik rejt magában veszélyeket, de a borotva többet, mint más eszközök, ezért különösen oda ell figyelni a használatára.
Szexuális nevelés, a pornóipar hatása, testkép: témák, amik erősen összefüggnek, és amikről kevesebbet beszélünk, mint kellene. Most Kormos Anett, Náray Tamás, Fajgerné Dudás Andrea és Szél Dávid kibeszéli őket.
A Valenciához tartozó Alicante nemcsak Európa legnaposabb városa, ahol garantált jó idő vár, hanem az egyik legizgalmasabb, kulturális értékekben, természeti kincsekben leggazdagabb része is. Ide érdemes kisgyerekkel is utazni, több generációs nyaraláshoz is tökéletes, és ami a legfontosabb, szinte biztos, hogy jó időt fogsz ki. Most egy o
Június elejét nagyfokú időjárási bizonytalanság jellemezte. Szélsőséges eloszlásban több-kevesebb csapadék esett, helyenként a havi átlagot meghaladó mennyiségben, sokfelé jéggel. Mindez rendkívüli módon kedvez a betegség járványszerű terjedésének.
A hírességek körében régóta hódít a jóga, nem is véletlenül. Aki egyszer belekóstol, rájön, mennyire sokrétű hatással bír: olyan mélyizmokat erősít, amelyeket korábban észre sem vettünk, szép tartást ad, kontúros izmokat rajzol, erősít és koordinálja a mozgást.
Meghaladta a 4,2 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,54 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 70 248,97 ponton, zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Moszkva népesedési politikájának egyetlen sikere a közel két és fél milliós Krím annektálása volt. A szülési kedv évtizedek óta lanyha, a migránsoknak nem vonzó Putyin birodalma.
A Mecsek Rally hazánk egyik legnagyobb múltú, még ma is létező versenye, a pécsi versenyen pedig olyan rekorddal rendelkezik Ferjáncz Attila, ami szinte megdönthetetlen.
A Kravtex-Kühne csoport által Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott, teljes mértékben elektromos autóbusz tesztelését kezdi meg a Volánbusz Zrt. a győri tömegközlekedésben - tudatta a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Áprilishoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak, a járműüzemanyagoké 4,4 százalékkal esett vissza - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hétfő délután Monor és Pilis között fa dőlt a felsővezetékre, ezért ezen a szakaszon a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek, a ceglédi vonalon 15-30 perccel megnőhet a menetidő, vonatkimaradásokra is számítani kell – tájékoztatott Facebook-oldalán a Mávinform.
A Moody's múlt pénteki pozitív jelentése után a berlini Scope Ratings is "befektetésre ajánlja hazánkat stabil kilátás mellett" - tudatta pénteken Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Idén és jövőre a jelenlegi hat után további négy, szürkemarhából készült ételeket kínáló food truck megnyitását, továbbá az ország első, szürkemarhára épülő street food gyorséttermének budapesti megnyitását tervezi a Mogyi Kft. alapító tulajdonosának cége, a Kenyeres Birtok Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.