Róma választókörzeteinek felében a rossz számítógépek miatt csődöt mondott az informatikai rendszer, ezért Olaszország még nem tudta bejelenteni az európai parlamenti választás végleges eredményeit - erősítette meg a római önkormányzat hétfőn este.
Jogszabály-módosító javaslatot nyújtott be a kormány a hétfői ülésen, melyet kedden kivételes eljárással el is fogadhatnak - írja a hvg.hu. A saláta törvény az iskolákat, kórházakat is érinti.
Annyiszor hallottam már a 3 F szabályról: Fordot, Fiatot és franciát soha ne vegyek. Két éve van Fordom, csak a baj van vele, de hozzá kell tenni, hogy egy 1984-es modellről van szó. Ha megszerelik, megállíthatatlan. Előtte tíz évig volt Fiestánk, semmi problémája nem volt, kifutott a világból is. Ismerősömnek van egy tizenegy éves Fiat Qubója. Mun
A Magyar Nemzeti Bank nevében kiberbűnözők azzal hívják fel az ügyfeleket, hogy gyanús pénzmozgásokat észleltek azoknak a megtakarítási életbiztosításukat kiegészítő, úgynevezett eseti számláján vagy értékpapírszámláján.
Brian Warner, vagy, ahogy a legtöbben ismerik, Marilyn Manson neve az idők során szorosan összefűződött a sötétséggel. Kevesen tudják viszont, hogy az őt körbelengő hátborzongató kisugárzás részben nehéz gyermekkorából eredt.
A Dunaferr a magyar ipar kiemelkedő jelentőségű szereplője és a térség legnagyobb foglalkoztatója, ezért a kormányzat kiemelten figyeli a vállalat helyzetét, minden eszközzel támogatja a Dunaferr zöld átállását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Magyar Péter napok óta azt terjeszti, hogy az ATV nem hívja meg a műsoraiba, a televíziót pedig propagandatelevízióként emlegeti. A televízió ezt megelégelve a 7. élő szereplésére egy dossziéba gyűjtötte a náluk történt eddigi szerepléseket. A dossziét az Egyenes beszéd élő adásában nyújtottak át neki, de a Tisza Párt alelnöke ezek után feldúltan e
Lisa Bonet 55 évesen is lenyűgöző fiatalságot és szépséget sugároz. Bőre hibátlan, ragyogása pedig életteli, mintha megállítaná az idő múlását, nem csoda, hogy gyakran egyidősnek nézik lányával, Zoe Kravitzal.
A B6-vitamin, más néven piridoxin, megállíthatatlanul növekvő népszerűségnek örvend a testre gyakorolt csodálatos hatásai miatt. Ez a vízben oldódó vitamin számos fontos szerepet játszik a szervezetünkben, beleértve az immunrendszer erősítését, az agyi egészség támogatását és az energiatermelés serkentését.
Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.
A nyár közeledtével egyre fontosabb figyelnünk arra, hogy életterünk ne melegedjen fel túlságosan, hiszen ez energetikai és egészségügyi szempontból sem előnyös. A hőség kivédésére számos módszer létezik, de érdemes az alapoktól kezdeni.
Témák: – Görgényi Ernő folytathatja Gyulán a polgármesteri munkát a következő öt évben. A tíz körzetből kilencet a Fidesz- KDNP, egyet a Gyulai Városbarátok Köre nyert. Kompenzációs listán két képviselőt delegál a testületbe a MARÉG, egyet-egyet a városbarátok és a Mi Hazánk. – Emléktáblát avattak a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója a
A nagytestű állatok közül igazából a cápák nincsenek is rajta a top 10-es listán, szóval tőlük abszolút nem kell tartani, és az oroszlánoktól sem annyira.
Rónai Egon vendége volt az ATV stúdiójában, de a beszélgetés nem tartott túl sokáig. A csatorna azt írta, hogy ennek ellenére ezentúl is várják a stúdióba.
A köztévének adott interjút hétfőn este Orbán Viktor. A kormányfő a beszélgetés során az elért eredmény súlyáról és a választás tétjéről is sokat elárult.
Az Országgyűlés elfogadta a Közbeszerzési Hatóság (KH) éves beszámolóját, amely szerint 2023-ban a közbeszerzések összértéke elérte a 2869,1 milliárd forintot - közölte a KH hétfőn az MTI-vel.
Bár Ránija szinte sosem hoz rossz döntéseket, ha öltözködésről van szó, most mindenki kiakadt azon a ruhán, amit a minap a jordán király felesége viselt.
III. Károly nem bírja tovább az unokái nélkül. Az angol király sok évnyi rossz viszony után nyitna Harry és Meghan Markle felé, hogy újra együtt legyen a család.
Idén is különleges programokkal várja a repülés szerelmeseit a hatodik Budaörsi Airshow június 22-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Budaörsi Repülőtéren. A belépés díjtalan.
Az MVM áramszámlázási rendszere július 1-jétől előreláthatólag két hétre leáll, miután június 30-án az E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvad az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-be.
A Tisza Párt alelnöke az Egyenes beszédben történek után kipublikálta a Facebookra hétfő este, hogy az ATV egyes munkatársai mely egyháznak a tagjai. Ezek a vallási adatok olyan személyes adatnak minősülnek, amelyek az érintettek engedélye nélkül nem tehetők közzé törvényesen.