Új HR vezető csatlakozott a CIB Bank csapatához: Tóth Györgyinek a többi között az a feladata, hogy támogassa a bank befogadó, teljesítményorientált vállalati kultúráját és tovább erősítse a munkáltatói márkát - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint a hétvégi választások után, az euróhoz képest már reggel 393-ig csúszott le, az USD/HUF kurzusa több mint egyhavi csúcsára emelkedett. Eközben pedig az EP-eredmények után az euró is nagyobb gyengülést mutat hétfő reggel. Következő előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várhat a forintra és a devizap
Áprilisban a legkelendőbb befektetéssé ismét az állampapír vált. A befektetési alapok is népszerűek maradtak, és egyre több pénzt tartanak a kisbefektetők részvényekben.
A kerítésnél lévő biztonsági kamerák felvételei szerint, melyeket a litván határőrség vasárnap tett közzé, az állat a sikertelen támadás után fejest ugrott a közeli folyóba, és elúszott.
A közelmúltban négyről ötre bővítette pickupkínálatát a Toyota. Az elsősorban észak-amerikai piacokra szánt Tacoma és Tundra, valamint a világ első számú kompakt platósa, a Hilux mellett régóta ott van a csak bizonyos piacokon kapható, évtizedek alatt szinte semmit nem változott Land Cruiser 70-es széria. Ehhez az illusztris csapathoz csatlakozott
Itt a nyár, egyre több helyen lilák a domboldalak – aki teheti, levendulaszüretre indul – vagy legalább egy szelfi erejéig elmerül a levendulásban. Joggal tart igényt e jeles növény a népszerűségre, hiszen szépséges, látványa is megnyugtató, gyógyhatása bizonyított, és a szépségápolásban, a kozmetikában is "jeleskedik". Vannak, akik csupán "molyirt
Sébastien Loeb rajt-cél győzelmet aratott első idei rallyversenyén, a Guadeloupe-i Grands-Fonds Rallyn, ahol karrierje során másodszor vezetett Skodát.
A szingapúri rendőrség azt tanácsolta a vállalkozásoknak, hogy kompromittálódás esetén ne fizessenek váltságdíjat a rosszfiúknak, és arra kérte őket, hogy azonnal jelentsék az esetet a hatóságoknak. Az Akira, a zsarolóprogram, amely egy év alatt 42 millió dollárt lopott el több mint 250 szervezettől Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában, mos
Az európai tőzsdék jelentős mínuszban vannak a választások után, főleg Franciaországban, a BUX még a jobbak közé tartozik. A kedvező hazai inflációs adat és az európai bizonytalanság elég nagyot gyengített a forinton. Beomlott a Gamestop, tizedelik az Nvidiát. A héten a Fed kamatdöntésére és az amerikai inflációs adatokra figyel a piac leginkább.
A katonák tízfős rajokban homokzsákokat raknak a vízügyi szakemberek irányításával a folyó bal partján – mondta el a Győrből érkezett alakulat parancsnoka.
Figyelj oda arra, hogy ultrafeldolgozott élelmiszer után nyúlnál-e a boltban: ha nem tudod pontosan, mik számítanak annak, akkor mindenképp olvasd el az összetevők listáját, abból ugyanis hamar kiderül.
Gerebenicsné Vencz Teréz és Hermann Ferenc leszármazottak, a K. Schriffert Kör tagjai lepleztek le azt az emléktáblát, melyet a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából avattak fel szombaton, a németvárosi Szent József templom homlokzatán. A táblát Kovács Péter plébános áldotta meg. Kovács Lajosné, a K. Schriffert Kör elnöke kieme
Magas részvétel mellett zajlott a voksolás nemcsak országosan, hanem Békés vármegyében és Gyulán is. A polgármesterek mellett helyi önkormányzati képviselőket, nemzetiségi képviselőket, és vármegyei közgyűlési tagokat is választottunk, de most zajlott az Európai Parlamenti voksolás is. Először a polgármester választás eredménye vált biztossá, Görgé
Súlyos a helyzet az elmúlt időszak időjárása miatt Vas megyében. Árad a Rába és a kisebb patakok is. Körmenden katonákat kellett bevetni az árvízi védekezésben.
Három évtized után a testvérpár hajlik rá, hogy kibéküljenek az édesapjukkal, aki kiskorukban elhagyta őket. Kate és Oliver szívesen szavazna a családi békére.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy a munkáltatónak kötelező-e munkaruhát biztosítania a munkavállalóknak, s hogy miben különbözik a munkaruha a védőruhától. A hatályos munka törvénykönyve nem ad fogódzót.
"Őszintén szólva én eleve Karácsonynak adtam több esélyt, de Vitézy Dávid nagyon tiszteletreméltóan szerepelt", nyílttá tette a versenyt - nyilatkozta az atv.hu-nak Tarlós István a főpolgármester-választásról.
A 2024-es bikafutás elindította a kriptovaluták iránti széles körű érdeklődést. Sokan vizsgálják, hogy mely altcoinok kínálhatják a legnagyobb hozamot. A hatalmas növekedés lehetősége miatt néhány különösen ígéretesnek tűnik. Fedezd fel, hogy melyik három altcoin rendelkezik a legjelentősebb potenciállal. Ezek a projektek minden lelkes befektető po