2024. június 10. hétfő

jún. 10
9:15
Érzelmileg is erősen motivál, hogy Budapestért dolgozhatok (kultura.hu)
Április eleje óta tölti be a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgatói tisztségét Csorba László történész, egyetemi tanár, aki korábban olyan jelentős kulturális intézményeket vezetett, mint a Római Magyar Akadémia, majd a Magyar Nemzeti Múzeum. Milyen ambíciókkal, milyen programmal vállalta új megbízatását, és mik az első tapasztalatai? – egyeb
jún. 10
9:17
Ismét szemetet szállító ballonokat küldött át a határon Észak-Korea (hirado.hu)
Észak-Korea május 28. óta több mint 1600 ballont küldött át Dél-Koreába, amelyek szállítmánya becsapódáskor komoly károkat okozott.
jún. 10
9:21
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2024-ben - Németh Kinga, AUDI HUNGARIA Zrt. (HR Portál)
A HR Portál június 6-án közölte több hónapos kutatási eredménye alapján összeállt listáját a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezetőről. Ez 2022 után a második ilyen összeállításunk. Ahogyan korábban, úgy idén is felkerült a listára Németh Kinga, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Most őt és HR vezetői gond
jún. 10
9:21
Választások 2024: az országgyűlési mandátumok kétharmadát megszerezte volna a Fidesz (vg.hu)
Azok a pártok, amelyek nem jutottak be az Európai Parlamentbe, önállóan nem lett volna esélyük országgyűlési mandátum szerzésére sem.
jún. 10
9:21
Magyarország 10 legjobb vidéki étterme (Igényesférfi.hu)
Magyarország minden szegletében fantasztikus éttermekkel találkozhatunk, a Dining Guide Top100 Étteremkalauz pedig idén is listába szedte, hogy hova érdemes ellátogatni, ha az ország legjobb vidéki éttermeit szeretnénk végigkóstolni.
jún. 10
9:21
Silent Zone – a magyar regény, ami először angolul, az Amazonon lett siker (Mandiner)
Lorem Ipsum
jún. 10
9:21
A verseny, ahol 324 szavazat döntött – kérhet-e Orbán favoritja újraszámlálást? (Forbes)
Budapesten hajnalig izgulhattunk, ki lesz a győztes főpolgármester-jelölt a 2024-es helyi és nemzetiségi önkormányzati választásokon. Végül Karácsony Gergely újrázik, de tarthatnak-e újraszámlálást a pár száz voksnyi különbség miatt?
jún. 10
9:21
A kisebb településeken kiváló megoldást jelenthet az elektromos mini- és midibuszok beszerzése a Humda közreműködésével (Autószektor)
A kényelmesebb és fenntarthatóbb mobilitási megoldások keresésében több mint egy éve indította el együttműködését a HUMDA és a hatezer fős Bács-Kiskun megyei Izsák városa. Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke és Lakatos Tamás izsáki polgármesterjelölt találkozóján elhangzott, hogy a jövőben
jún. 10
9:21
Hogyan véd meg a Revolut a telefonlopások ellen? (Fintech)
A digitális bankolás világában a biztonság mindig is elsődleges szempont volt. A nyári utazási és fesztiválszezon közeledtével viszont a Revolut új szintre emeli a védelmet. A vállalat bejelentette új biztonsági funkcióját, a ‘Wealth Protection’-t. A cég ezzel a felhasználók megtakarításait védi zsebtolvajok és telefonrablók ellen. A funkciót 2024
jún. 10
9:21
Nem a szatyor nehéz, hanem a férfi egó. Ezért mutatjuk gyengének magunkat (Bien)
Szingliként legyőzhetetlennek érezzük magunkat. Főként azért, mert rá vagyunk kényszerülve arra, hogy mindent egymagunk oldjunk meg. Ezáltal csak jobbak leszünk, fejlődünk, viszont párkapcsolatba csöppenve szeretjük elrejteni valós képességeinket a férfi elől.
jún. 10
9:21
Magas a koleszterinszintje? Fogadja meg a belgyógyász tanácsait! (EgészségKalauz)
Miért veszélyes a magas koleszterinszint, ha egyszer nem okoz tünetet? Szükséges-e gyógyszer a csökkentéséhez vagy elég, ha csak „nem eszünk zsírosat”?
jún. 10
9:23
Választások 2024: Szakad az euró, brutális mínuszban nyitottak az európai tőzsdék (vg.hu)
Az EP-választások okozta bizonytalanság minden fronton hatalmas csapást mért a tőkepiacokra.
jún. 10
9:24
Ráckevén lett volna polgármester Szebeni István, de a választók másnak szavaztak bizalmat (Blikk)
Ráckevén az egykor fideszes, most függetlenként induló Deák Tibor kapta a legtöbb szavazatot, így ő lett a település polgármestere. Deák egyik fő kihívója Szebeni István volt, akit a Fidesz indított a választáson. Deák a szavazatok 51,73, Szebeni pedig a 39,39 százalékát szerezte meg.
jún. 10
9:24
Meglepetés Szlovákiában: Robert Fico pártját legyőzték az Ep-választáson (Blikk)
Az előzetes felmérések eredményeivel szemben Robert Fico pártja, a Smer nem az első helyen végzett a szlovák európai parlamenti választáson, ahol az ellenzéki erő, vagyis a Progresszív Szlovákia győzött
jún. 10
9:24
Társaival magyarokat vert véresre – most EP-képviselő lesz (HírTV)
A Mandiner hozzátette: a gyáva és aljas utcai támadások egyik résztvevője mentelmi jogot fog kapni. 2024, Európa.
jún. 10
9:26
Választás 2024: a külképviseleteken 87 százalékos volt a részvétel (Blikk)
A külképviseleteken 87 százalékos volt a részvétel az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán; a névjegyzékben szereplő 21 458 választóból 18 661 leadta szavazatát – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adataiból.
jún. 10
9:27
Máris megvan Csák János utóda (ATV)
Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, "nem posztot, hanem feladatot kaptam" - mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az MTI-nek adott interjújában.
jún. 10
9:27
Kiderült, ki lesz az Orbán-kormány legújabb minisztere – megvan Csák János utódja (vg.hu)
Ezt kell tudni az új kulturális és innovációs miniszterről.
jún. 10
9:27
A talaj nélküli termesztésből származó paprikának valóban gyengébb a beltartalma? Most kiderült! (Agrofórum)
Az étkezési paprika (Capsicum annuum L.) világszerte nagy gazdasági jelentőséggel bír, sokféle formában fogyasztható (frissen, szárítva, feldolgozva stb.), termései ízben és állagban is nagy változatosságot mutatnak.
jún. 10
9:27
Komoly és azonnali változás a TV2-nél, már ma lerövidül az egyik legnépszerűbb műsoruk (Promotions)
Furcsa módosítást hozott a nyári átállás, nem mindenkinek fog tetszeni a csatorna döntése.
jún. 10
9:27
Macroné az EP-választás legnagyobb bukása (Mandiner)
Súlyos elnöki párti vereség, feloszlatott parlament, új választásba való menekülés: Franciaországot rázta meg legjobban az EP-választás.
jún. 10
9:27
Lengyelországban a fő kormánytömörülés huszonegy mandátumot, a fő ellenzéki párt húsz mandátumot szerzett (Magyar Nemzet)
A Jog és Igazságosság (PiS) húsz mandátumot szerzett az európai parlamenti (EP) választásokon Lengyelországban.
jún. 10
9:27
Kilőttek a globális élelmiszerárak májusban (Magyar Mezőgazdaság)
Májusban már a harmadik egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, mivel a gabona és a tejtermékek árindex-emelkedését nem ellensúlyozta teljes mértékben a cukor árának csökkenése.
jún. 10
9:27
Újra elérte a 4 százalékot az infláció (Üzletem)
A márciusi 3,6 és az áprilisi 3,7 százalék után 2024 májusában 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a fogyasztói árak átlagos szintje Magyarországon.
jún. 10
9:27
Leclerc megindokolta a Ferrari érthetetlen taktikai bakinak tűnő döntését (Racing)
Charles Leclerc és a teljes Ferrari nullázott a Kanadai Nagydíjon, a monacói versenyző szerint azonban nem szabad túlreagálni az eredményt.
jún. 10
9:27
Lopakodó denevérszárnyú harci drónt fejlesztenek a németeknek (Gyártástrend)
Az európai Airbus a berlini Nemzetközi Repülőgépipari Kiállításon mutatta be a Wingman drónkoncepcióját. A katonai repülés újdonságait és előremutató terveit bemutató kiállításon a mérnökök a valóságot mindig egy kicsit megelőzve engedik szabadjára a képzeletüket. Ebben az esetben az Airbus nem egy gyártás alatt álló repülőgépet, hanem egy különleg
jún. 10
9:29
India gazdasága: nagy potenciál nagy kihívásokkal (vg.hu)
Indiának minden esélye megvan a mérete és a lakosság létszáma miatt, hogy a világ egyik legnagyobb gazdaságává váljon.
jún. 10
9:29
2024. június 10. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 10
9:30
Még mindig a cukor az élen a drágulásban (Piac és Profit)
2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
jún. 10
9:33
A nap kérdése: egyéni vállalkozó megszűnés után értékesíti az ingatlant – kell-e adót fizetnie? (Adózóna)
Adott egy egyéni vállalkozó, aki 2014-ben vásárolt egy ingatlant 10 millió forintért mint vállalkozó. 2024-ben meg szeretné szüntetni a vállalkozását. Ha megszünteti, akkor ezen ingatlan után nincs adófizetési kötelezettsége, illetve, ha a tevékenység megszüntetése után értékesíti ezen ingatlant, akkor a szerzési időpont ugyanúgy 2014, amely 5 éven
jún. 10
9:33
Újabb országban perelték be a legnagyobb kártyatársaságokat a díjak miatt (Portfolio)
A Visa és a Mastercard kártyatársaságoknak újabb perekkel kell szembenézniük a kiskereskedőknek felszámított díjak miatt, miután egy londoni bíróság pénteken úgy döntött, hogy a kereskedők nevében indított kollektív perek folytatódhatnak - számolt be a Reuters.
jún. 10
9:33
Hallgassa vissza – Mark Ivanyo Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Mark Ivanyo, az amerikai Republikánusok a Nemzeti Megújulásért (RNR) elnöke, az idei CPAC Hungary előadója mondja el gondolatait.
jún. 10
9:33
Brutálisan megsarcolják a kínai autókat a törökök (autopro)
Jelentősen növeli a kínai autókra kivetett vámokat Törökország.
jún. 10
9:33
Mutatjuk a listát, ezek az élelmiszerek lettek olcsóbbak a boltokban (Ripost)
Az alacsony infláció jó a családoknak és a gazdaságnak is.
jún. 10
9:33
Kiderült, ki lesz Csák János utóda (Mandiner)
Államtitkára váltja a miniszteri székben a távozó tárcavezetőt.
jún. 10
9:33
Ezzel az eredménnyel a Fidesz egy országgyűlési választáson kétharmaddal nyert volna (Magyar Nemzet)
Ez bizony kétharmad.
jún. 10
9:33
Megrázó: Gyiłkosság történt Veszprémben (Nyugati Fény)
Veszprém
jún. 10
9:33
Nincs döntés arról, hogy Magyar Péter beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe vagy az Európai Parlamentbe (Hungarianpress)
A Tisza Párt be fogja bizonyítani a magyar embereknek, hogy a politika lehet szép, igazságos és őszinte – értékelte az önkormányzati és az európai parlamenti (EP-) választások eredményét Magyar Péter a Tisza Párt eredményváró rendezvényén hétfő hajnalban Budapesten. „Ma egy korszak lezárult, a jövő elkezdődött”. A legnagyobb eredmény az, hogy ez a
jún. 10
9:33
Vastagbélrákszűrés: országos lesz az 50-70 évesek körében (EgészségKalauz)
A vastagbélrák a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon. Ez az intézkedés a prevenciót és a korai betegségfelismerést helyezi előtérbe, valamint egy új szűrési keretrendszert is létrehoz.
jún. 10
9:35
Kisebb pluszban indítja a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
Egyelőre vegyes a hangulat a hazai blue chipek piacán.
jún. 10
9:35
Van új a Nap alatt – tények és tévhitek a napozásról (Mandiner)
.
jún. 10
9:36
Bejelentette lemondását egy magyar miniszter (Piac és Profit)
Sínre kerültek a vállalat feladatok. Meg is van Csák János utóda.
jún. 10
9:37
Ismerős valahonnan Németország választási térképe? (Mandiner)
Az NSZK-ban a CDU/CSU, az NDK-s területeken az AfD tarolt az EP-választáson. A mentális Vasfüggöny még mindig ott húzódik Németország kellős közepén.
jún. 10
9:39
Nagy Márton: A kormány által alacsony szintre leszorított infláció jó a családoknak és jó a gazdaságnak is (hirado.hu)
2024 májusában éves alapon 4 százalékot ért el az infláció mértéke, azaz a korábbi hónapokhoz hasonlóan, továbbra is alacsony szintet ér el.
jún. 10
9:39
Borús elemzés érkezett - Még tovább drágulhat az arany? (Portfolio)
Az Arany Világtanács szerint nehéz helyzetben van az aranyipar a termelés növelésének korlátai miatt, egyre nagyobb kihívást jelent ugyanis új lelőhelyeket találni. A bányatermelés 2023-ban mindössze 0,5%-kal nőtt, és a jövőbeni növekedés is bizonytalan - írta a Cnbc.
jún. 10
9:39
Gondolta volna? Hatalmas bajt okozhatnak a külföldről behozott növények, gyümölcsök (ATV)
Az Európai Unión kívüli nyaralásból soha ne hozzanak haza növényeket, virágokat, magokat, gyümölcsöket vagy zöldségeket, ezt tanácsolja az utazóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Dísznövénykertészek Szakmaközi Szervezete és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács.
jún. 10
9:39
Máris megvan Csák János utóda: Hankó Balázs veszi át a kulturális és innovációs tárcát (Pénzcentrum)
Megtiszteltetés és felelősség az, hogy a miniszterelnök a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetésére kért fel, "nem posztot, hanem feladatot kaptam" - mondta Hankó Balázs, az újonnan kinevezett kulturális és innovációs miniszter.
jún. 10
9:39
Nyomozás indult Bíró Ica ügyében: itt valami nagyon nem stimmel (Pénzcentrum)
Nyomozást indított a rendőrség Bíró Ica ügyében: állítólag hamis papírokkal szerezték meg a lakását.
jún. 10
9:39
Nagyot bukott Ráckevén a fideszes extévés, Szebeni István (SzMo)
A volt tévés a szavazatok alig 40 százalékát szerezte meg. Ellenfele, a független Deák Tibor majdnem 52 százalékkal nyert.
jún. 10
9:39
Távozik Csák János miniszter (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor miniszterelnök megértette és elfogadta az érvelését.

Keresés