Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nav budapesti nyomozói.
Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
Témák: – Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért úton, vízen, sínen és levegőben címmel rendeztek előadást, a május 11-ei közlekedési kultúra napja alkalmából. A békéscsabai turisztikai főpályaudvaron megtartott eseményen a gyermekbiztonság kapott hangsúlyt. Elhangzott, a közlekedési kultúra egyik legfontosabb alapeleme, hogy ők biztonságba
Az ukrán parlament csütörtökön támogatta azt a határozatot, amelynek értelmében menesztik Mikola Szolszkij mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, akit állami földek illegális megszerzésével vádolnak. Erről Jaroszlav Zseleznyak ellenzéki parlamenti képviselő számolt be.
Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Dél-Korea vezetője csütörtökön bejelentette: egy új minisztériumot hozna létre annak érdekében, megoldás szülessen a "nemzeti vészhelyzetként" aposztrofált katasztrofálisan alacsony születési számra és egyre mélyülő demográfia válságra.
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevé
Családi program? Személyes sérelem? Egyszerre mindkettő? Mi lehet az oka annak, hogy, Vidnyánszky Attila múlt pénteken – szakítva a több évtizedes hagyománnyal és eltérve a szabályzattól – nem hívta fel a Nemzet Színészének választott Kulka Jánost?
Lakossági jelzések alapján a Zuglói Önkormányzati Rendészet közterület-felügyelői fokozottan ellenőrzik a dohányzási szabályok betartását a közösségi közlekedési járművek megállóiban - írják a kerület oldalán.
Ez a viselkedés, melyet dörgölőzésnek is neveznek, teljesen normális, és gyakran fordul elő a kutyakölykök játékában. Előfordulhat idősebb kutyáknál is, és bár náluk ez teljesen normális, az emberek általában kifogásolják. A kanok és szukák egyaránt produkálhatják ezt a viselkedést. Dörgölőzhetnek más kutyákhoz, emberekhez vagy élettelen tárgyakhoz
A miniszter szerint sikeres volt a tárgyalás, és a kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.
A nettó nulla kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.
A vemhesség minden állatfajnál kockázatos a nőstény és a kicsik számára. Így van ez a tengerimalacoknál is, de előfordulhat, hogy vemhes állaltot viszünk haza, így jobb ha tisztában vagyunk vele mivel jár egy vemhes nőstény tengerimalac gondozása.
A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg - jelentette be csütörtökön a közösségi médiaplatform.
Letícia királyné számára fontos, hogy lépést tartson a változó trendekkel, így nem meglepő, hogy az ő ruhatárába is került valami a Mango és Victoria Beckham közös kollekciójából.
A XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselő beszédet is tartott a szülőknek és a gyermekeknek, miközben kint az aktivistái aláírásokat gyűjtöttek.
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a GVH döntésével szemben.
A TISZA Párt politikusa közölte, hogy ő hajlandó bárkivel leülni vitázni a választások előtt, de ezt a köztévében kell megtenni, mert az mindannyiunkké.
A Vosz partner szervezetei és egyéni pályázók 2024. május 15-ig jelölhetnek az Év Vállalkozója díjra, a Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díjra és a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjra.
A Copilot kétféle módon is beépült a Microsoft 365-be. Egyfelől az irodai alkalmazásokon belül könnyíti meg tartalmak létrehozását. Másfelől az alkalmazások között teremti meg a lehetőségét az adatok és tartalmak megosztásának.
A forint az euróval és a dollárral szemben is erősödött csütörtökön, különösen utóbbival szemben. Az euró 387,5 és 389,2 között mozgott, a dolláré pedig 359,5 és 362,2 forint között.
A zsírok makrotápanyagok, vagyis olyan tápanyagok, amelyekre a szervezetnek szüksége van nagyobb mennyiségben. De nem mindegy, hogy honnan származik az a zsír, amit beviszel.Melyek a legegészségesebb zsírok? Az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírok az egészséges zsírok példái. Az avokádó, a hal és az olívaolaj például jó példák erre. Az egé
Közép-Európában mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
Pécsre látogat május 9. és 11. között a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld életre valók komplex e-mobilitási roadshow-ja - közölte az ügynökség az MTI-vel.
Le sem tagadhatná, milyen boldog: Nagy Bogi csak úgy sugárzik, és habár nyilván az énekesnő élete sem csupán móka és kacagás, mindig megtalálja azokat az apró pillanatokat, amelyek szebbé teszik az életet.