A Volkswagen wolfsburgi központja. Fotó: VW A Volkswagen belsőleg bejelentette azokat a feltételeket, amelyek mellett az alkalmazottak korán elhagyhatják a céget. A SPIEGEL információi szerint egy belső táblázat szerint 17 700 eurós végkielégítésre számíthat, aki a legalacsonyabb bércsoportban dolgozott öt évnél rövidebb ideig. Ha több mint 20 éve
A befogadott Csok Plusz kölcsönkérelmek összege meghaladja a 83 milliárd forintot, a konstrukció iránt 2024. január–áprilisban több mint 3100 házaspár érdeklődött – tájékoztatott Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Vlagyimir Zelenszkij államfő elbocsátotta a katonai szolgálatból Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnokát, egy másik rendelettel pedig Ukrajna londoni nagykövetévé nevezte ki - derült ki az elnöki honlapon csütörtökön közzétett rendeletekből.
Az MSZP-s Tóth Bertalan azért fordult a GVH-hoz, mert szerinte a családok nem is takarítanak meg annyit a rezsicsökkentéssel, mint amennyi a számlákon szerepel.
A nigériai hatóságok szerdán visszautasították a Binance vezérigazgatójának állításait, amelyek szerint nigériai tisztviselők megvesztegetést kértek a vállalattól. A hatóságok szerint
"Mivel Fehéroroszország területén nem stratégiai nukleáris fegyverek állomásoznak, ezúttal felajánlottuk barátainknak, szövetségeseinknek, és a fehérorosz elnök is kérte, hogy részt vehessenek a gyakorlat egyik szakaszában. Rendszeresen tartunk ilyeneket" - mondta az orosz elnök.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya. A Babavárónál 39 százalék, a személyi kölcsönöknél 63 százalék a növekedés. Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd for
Hadházy Ákos a Transparency International segítségével kiperelte a 244 milliárdos szerződést, amit Tiborcz István üzlettársa kötött az állammal. Kiderült, a zuglói önkormányzat tárgyalási pozíciója sokkal jobb, mint ahogy eddig hitték.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum iskoláinak 41 tanulóját hívták meg a hétfői hagyományos tanév végi díjátadó ünnepségre, ahol az országos szakmai és tanulmányi verseny legjobbjait köszöntötték.
A bíróság versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el annak kiderítésére, hogy az MVM számláiban a kormányzat által elvárt rezsiboxban valóban hazugság szerepel-e. A döntés egyelőre csak szóban hangzott el, így a GVH alighanem még bízik abban, hogy eredeti álláspontját nem kell megváltoztatnia.
Együttműködések Nyíregyházán a szakképzett munkaerőért címmel tartottak szakmai fórumot május 8-án a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében. Ma Magyarország a világ ötödik helyén szerepel a gyártási csúcstechnológiában, ehhez szükség van a korszerű, megújult szakképzésre, arra, ami Nyíregyházán is elérhető – erről besz
Terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szolgálatának szóvivője, amikor arról beszél, hogy Ukrajnának jogában áll csapást mérni a Krími hídra - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.
A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap. Kerékbilincset kapott.
Annak, aki sikeresen pályázik egy új állásra, a munkalehetőség mellett az is fontos, hogy szabályosan foglalkoztassák, hiszen az alapozza meg társadalombiztosítását. Mivel a jogszerű foglalkoztatás különös jelentőségű az államháztartási bevételek szempontjából is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzi a munkáltatók gyakorlatát. Az elektronik
Több millió OTP-ügyfél szembesül most az arról kapott üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be az átutalásokra, amit azonban a számlatulajdonosok bármikor módosíthatnak.
Magyarország legújabb fesztiválja, a SopronFest május 11. és 19. között 75 helyszínen 300 programmal várja az érdeklődőket, a pünkösdi hosszú hétvégre pedig 60-70.000 vendéget várnak a Hűség Városába. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben, olvasható a GVH honlapján. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatáv
Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (Rakta) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (Raktda) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a Raktda magyarországi képvi