2024. május 9. csütörtök

máj. 9
13:42
Fontos információra hívta fel az őstermelők és az egyéni vállalkozók figyelmét a Nav (Agroinform)
Közeledik a határidő, május 21-éig meg kell tenni a bevallást.
máj. 9
13:42
24 milliárd forintos részvény-visszavásárlási aukciót hirdetett meg a Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 24 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényesek javadalmazása céljából – tette közzé a vállalat.
máj. 9
13:42
Gulyás Gergely nem hisz abban, hogy Tompos Márton ellen kínai rendőrök intézkedtek, pedig videó is van róla (SzMo)
Indoklása egyszerűen az volt, hogy "Tompos szavahihetőségére nem érdemes kristálypalotát építeni". Az esetről videó is készült, mutatjuk.
máj. 9
13:42
A várakozásoknak megfelelően döntött az alapkamatról a Bank of England (Növekedés)
A várakozásoknak megfelelően nem módosította alapkamatát a Bank of England.
máj. 9
13:42
Versenyfelügyeleti eljárást rendelt el a bíróság az MVM sokakat megtévesztő számlázási gyakorlatának ügyében (Forbes)
A bíróság kötelezte a GVH-t annak vizsgálatára, hogy az állami MVM megtéveszti-e fogyasztóit a kétszáz forint körüli piaci árak ellenére változatlanul 1020 forintos tarifával.
máj. 9
13:42
Dobrev Klára: Orbán vagy Európa? Nem kérdés, hogy utóbbihoz akarunk tartozni (Nyugati Fény)
Dobrev Klára az Európa-nap alkalmából szólalt fel.
máj. 9
13:42
Tombolnak az ukránok: közvetítette a tévé a moszkvai győzelmi parádét (AC News)
Az oroszok feltörték az ukrajnai StarLightMedia és Inter tévécsatornák műholdas adásait, és elkezdték közvetíteni a moszkvai Vörös téren zajló felvonulást.
máj. 9
13:42
Erősödő antiszemitizmust lát a holland kormányfő a palesztinpárti tüntetésekben (Telex)
Mark Rutte szerint a rendőrökkel szembeni erőszakba torkolló tiltakozások átléptek egy határt.
máj. 9
13:48
Lépett az osztrák rendőrség: feloszlatta a palesztinbarát tábort Bécs leghíresebb egyetemén (Infostart)
Az amerikai egyetemi tüntetések mintájára tartottak palesztinbarát megmozdulásokat több európai ország, köztük Ausztria egyetemein. Aktivisták hétfőn kontinens egyik legrégebbi egyetemének számító bécsi egyetem (Universität Wien) udvarán létesítettek palesztinbarát tiltakozó tábort, amelyet a rendőrség csütörtökre virradó éjjel feloszlatott.
máj. 9
13:48
Versenyfelügyeleti eljárást rendelt el a bíróság az MVM-mel szemben (Portfolio)
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésével szemben. Tóth Bertalan az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban vélelmezett
máj. 9
13:48
Sylvester Stallonéék miatt egy magyar focipálya kinézetét meg kellett változtatni, ez minden idők egyik legkedveltebb focis alkotása (Promotions)
Igazán rendkívüli körülmények között vették fel a film jeleneteit.
máj. 9
13:48
Zaluzsnij lett a brit nagykövet (Magyar Hírlap)
Zelenszkij az Ukrán Fegyveres Erők volt főnökét, Zaluzsnijt nevezi ki nagykövetnek Nagy-Britanniában.
máj. 9
13:48
"Vicc kategória" – szakértő Magyar Péter konteóiról (Mandiner)
Horváth József szerint azt, hogy 2000 ember dolgozzon egyetlen célszemélyre, még az amerikai vagy orosz titkosszolgálat sem engedheti meg magának.
máj. 9
13:48
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon (Helló Magyar)
A visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során a Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt.
máj. 9
13:48
Tíz éve kék plakátokon hirdeti a kormány, hogy egy város folyton rosszat akar Magyarországnak (Telex)
Dühítő, fütyül, meg kell állítani, üzenni kell neki, tönkretesz és alázatos szolgái is vannak – üzenik többnyire állami pénzből.
máj. 9
13:50
A délelőtti pihenés után rákapcsolt a forint (Portfolio)
Napok óta igen csendes a forintpiac, szűk sávban folyt a kereskedés. Délben aztán erősödni kezdett a hazai fizetőszköz az euróval szemben: a 388 alá süllyedő kurzus azt jelenti, hogy két és fél hónapja nem volt ilyen erős a forint.
máj. 9
13:50
Szabályos gólt vettek el a Bayerntől? – Tuchel és a játékosok is kiakadtak (Mandiner)
Kemény bírálatok érték a játékvezetést.
máj. 9
13:51
Nem nyugodt a világ Putyin nukleráris hadgyakorlatától, az Ukrajnai háború előtt is csak gyakorlatozni indultak (Piac és Profit)
Fehéroroszország csatlakozik a taktikai nukleáris fegyverek használatával kapcsolatos orosz hadgyakorlat második szakaszához - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában.
máj. 9
13:52
"Hagyják abba!" – Rutte szerint minden határt átléptek az antiszemita tüntetések Hollandiában (Mandiner)
A miniszterelnök úgy látja: a gázai erőszakért egyre gyakrabban és egyre durvábban a holland zsidókat teszik felelőssé indokolatlanul.
máj. 9
13:54
Szlovén külügyminiszter: a kormány kezdeményezi Palesztina államként történő elismerését (HírTV)
A szlovén kormány csütörtökön kezdeményezte Palesztina államként való elismerését - közölte Tanja Fajon külügyminiszter az X-en.
máj. 9
13:54
"Sajnálom, hogy te is lesüllyedtél" - Magyar Péter kőkeményen beleszállt Gulyás Gergelybe a kormányinfó után (ATV)
Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter orvosi esetnek, kisebbségi komplexusosnak nevezte őt a mai kormányinfón - szúrta ki a 24.hu.
máj. 9
14:00
Már francia földön jár az olimpiai láng (Infostart)
Elindult franciaországi körútjára az olimpiai láng, amely szerdán érkezett meg vitorláshajón Görögországból Marseille-be.
máj. 9
14:00
Majmok szabadultak be a moziba, csak egyetlen nőt hagytak maguk után – Ezt látnia kell! (Blikk)
Hatalmas népszerűségnek örvendenek A majmok bolygója filmek, így nem csoda, hogy a rajongók epekedve várták az új részt, ami május 9-én debütál a hazai mozikban.
máj. 9
14:00
Csak zene címmel nyílt rendhagyó kiállítás a Müpa, a METU és a Danubia Zenekar közreműködésével (Magyar Hírlap)
A vándorkiállítás célja, hogy a hagyományos plakátművészet segítségével ünnepelje a zene- és a képzőművészet egymásra hatását.
máj. 9
14:00
Karácsonyék kitiltanák Budapestről a 10 évnél idősebb autókat? Kiakadt Szentkirályi Alexandra (naphire.hu)
Karácsony Gergely főpolgármester és a Klímaügynökség új vezetője, Ámon Ada kitiltaná Budapest utcáiról a tíz évnél idősebb gépkocsikat – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.
máj. 9
14:00
Alighanem minden idők legnagyobb piknikjére lehet jelentkezni május végén (Roadster)
Álomszerű esemény egy álomszerű helyen – és még ételt sem kell vinni rá.
máj. 9
14:02
Mi mindent okozhat a túl sok D-vitamin? (Magyar Hírlap)
Könnyen veszélyes lehet, ha átesünk a ló túloldalára.
máj. 9
14:06
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket (Adózóna)
Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
máj. 9
14:06
Friss elemzés érkezett a Richterről: 30 százalékkal többet érhet a papír (Portfolio)
12 640 forintos célárat adott a Richterre a K&H Értékpapír anyavállalatának számító Patria Finance, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest több mint 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent – derül ki friss elemzésükből.
máj. 9
14:06
Óriási a hiány a költségvetésben: csak eddig 276 milliárd forintos mínusz keletkezett (Pénzcentrum)
Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Ezzel az év első harmadában közel 2600 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami a megemelt hiánycél kétharmadát jelenti.
máj. 9
14:06
Mégis megvizsgálja a versenyhivatal, hogy hazugság van-e az MVM-es számlákon (444.hu)
Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét előbb elhajtotta a GVH, de a Fővárosi Törvényszék másképp ítélt.
máj. 9
14:06
Milbacher Róbert: Törökvilág Budán (Könyves Magazin)
A mi utcánk a mi életterünk: ezt mutatta be május 4-én öt kortárs író négy képzőművész, három zenész és közel egy tucat színész a Gárdonyi téren. A héten a Könyvesen megosztjuk a novellákat, amikhez hangjáték és installáció is készült. Olvasd el Milbacher Róbert írását! Fotók: Szőke Péter és Polyák Attila - KultBazaar Installáció: Koltay Dorottya
máj. 9
14:06
Teniszpálya alatt bukkantak rá a ferencesek ötszáz éve eltűnt templomára Visegrádon (Magyar Hírlap)
Egy több száz évvel ezelőtti összecsapás nyomait is megtalálták.
máj. 9
14:06
Szeszélyes idő vár a magyarokra a hétvégén (Demokrata)
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, azonban záporok, sőt akár zivatarok is belezavarhatnak a nyárias időbe.
máj. 9
14:06
Meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját a Magyar Telekom (Növekedés)
A Magyar Telekom meghirdette részvény-visszavásárlási aukcióját, amelynek során legfeljebb 24,0 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a távközlési vállalat részvényeseitől - jelentette be a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
máj. 9
14:06
Újabb csökkenés az üzemanyagok nagykereskedelmi árában (GépMax)
A pénteki árcsökkentésnek a benzinesek jobban fognak örülni, de a dízel üzemanyagot tankolóknak sem lesz okuk panaszra.
máj. 9
14:06
Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is (Mandiner)
Raffay Ernő azért választotta a Mi Hazánk Mozgalmat, "mert ezt a pártot tartja tisztának és őszintén nemzetinek, nem a Fideszt".
máj. 9
14:06
Próbálták eltitkolni, de kiderült: Letartóztatták Szijjártó volt miniszteri biztosát (Nyugati Fény)
Szijjártó Péter miniszteri biztosa éve óta nem áll jogviszonyban
máj. 9
14:06
Zelenszkij kirúgta az ő személyi védelmét is ellátó szolgálat vezetőjét (Telex)
A náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján mondott beszédében Putyin azzal vádolta a Nyugatot, hogy globális konfliktust kockáztat.
máj. 9
14:12
Ez is egy szerény parádé volt - Moszkvában díszszemlével ünnepelték a Győzelem Napját (Infostart)
Meglehetősen visszafogott katonai felvonulással emlékeztek az orosz fővárosban a náci hadsereg felett aratott győzelem 79. évfordulójára.
máj. 9
14:12
Átadta Esztergom első új hulladékudvarát (ProfitLine)
Esztergomban átadták a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
máj. 9
14:12
Pörgessük vissza az idő kerekét! Újra ellepik Budapestet a nosztalgiajáratok (Femcafe)
Újra igénybe vehetjük a nosztalgiajáratokat a fővárosban. Az utakon és a vágányokon muzeális járművekkel is lehet majd találkozni Budán és Pesten egyaránt a tavaszi és nyári időszakban.
máj. 9
14:12
Ne riogassunk a román "jóléttel"! (Mandiner)
Ha Romániában nagy lenne a jólét, valószínűleg százezrek vagy milliók térnének vissza Nyugat-Európából.
máj. 9
14:12
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az Abz Drone és a CloudIa (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak. E tevékenységében szoros partnerséget ápol az ABZ Drone Kft.-vel, mellyel közösen fejleszti mezőgazdasági permeteződrónját. A minden jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesítő, hazai és európai mezőgazdasági adottságokra tervezett jármű már több nemzetközi díjat is elnyert
máj. 9
14:12
Új sárvédőt tesztel a Ferrari, alig látszik valami a kerékből (képek) (Racing)
Fioranóban teszteli a Ferrari az FIA legújabb megoldási kísérletét a vizes pályákra, az eredmény pedig látványos.
máj. 9
14:12
Megint megdőlt egy mítosz a T. rex-ről (AC News)
Évtizedek óta tart a vita, hogy a T. Rex-ek csak színtiszta ösztönlények voltak, vagy okos és számító állatok. Egy új tanulmány most az alapokhoz térne vissza.
máj. 9
14:12
Tóth Andi elárulta! Ez a legújabb hobbija (Sassy)
Az elmúlt három hónapban kinyitott egy ajtót a növények felé. Világ életében utálta a növényeket, de ez most megváltozott.
máj. 9
14:12
Legyünk társak a közlekedésben! (Gyulatelevízió)
A közlekedési kultúra napjához közeli időpontban szerveztek a témához kapcsolódó programot Békéscsabán. A turisztikai főpályaudvaron arra hívták fel a figyelmet, hogy legyünk társak a közlekedésben. Sós Imre állomásfőnök immáron harmadik alkalommal hívott meg olyan szakembereket, akik a saját tapasztalataikból közelítik meg a témát. Elhangzott, a b
máj. 9
14:14
Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk! (Mandiner)
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
máj. 9
14:18
Rémisztő fenyegetést küldött Irán (ATV)
Irán megváltoztatja a nukleáris doktrínáját, ha Izrael fenyegeti létezését - közölte Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének egyik tanácsadója csütörtökön.

Keresés