A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. Lassul a kamatcsökkentés üteme Az ülésen a kamatfolyosó két szélét is 50 bázisponttal mérsékelték. Az alapkamat így 7,75 százalékra mérséklődött, az egynapos jegy
A jordán királyi családban elképesztő gének öröklődnek, ami nem is csoda, hiszen Ránija külsejét látva talán senki sem gondolkodik el azon, hogy a királyi párnak vajon hogy sikerült két sármos herceget, valamint két meseszép hercegnőt összehoznia.
Várhatóan szerda este Magyarországra érkezik a kínai elnök. Hszi Csin-pinget nemcsak négyszáz fős delegáció kíséri, hanem a felesége is. Peng Li-jüan kevéssé ismert Magyarországon, pedig egy igazi popsztár.
Melyik az öt legfontosabb európai ügy, amelynek jövőbeli kezelése a voksolás eredményétől függ? Melyik frakció lesz a Fidesz uniós pártcsaládja? A Fidesz EP-delegációjának elnökét kérdeztünk podcast-műsorunkban.
Még több mint 1500 jelölt nyilvántartásba vételéről kell dönteniük a választási bizottságoknak. A jogszabály előírja, hogy azonos nevű jelöltek esetében nem lehet a jelölteket a ragadványnevükkel nyilvántartásba venni.
Több mint két százalékos pluszban zárt a Mol szerdán, miután délután kiderült, hogy a kormány elégedett az elmúlt két hétben látott üzemanyagárcsökkentésekkel.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Észak-koreai módszereket gyanított abban, hogy a tüntetésről nem tudtak élőzni, és rendőrökről terjesztette, hogy blokkolják a hálózatot. A képen azonban egy sima szolgálati rádió van, és a hálózat máskor is gyakran elmegy nagyobb rendezvényeken.
Véget érhetett az dezinfláció áprilisban: a Központi Statisztikai Hivatal pénteki adatközlését megelőzően a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők pár kivétellel az áremelkedés gyorsulását várják. A következő hónapokban várhatóan tovább emelkedik az infláció, de talán a rémálom visszatérését megússzuk.
A télen kimerült raktárainkat még májusban is sportos iramban illik feltölteni vitaminokkal és nyomelemekkel. A legjobb módja ennek a természetes visszatáplálás, és szerencsére most dúskálunk a lehetőségekben.
Jól vizsgáztak az új történelemérettségi új követelményei, sokszínűek voltak a témák, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke jó eredményekre számít.
Szeptember 30-áig nyújthatnak be pályázatot a versenyszféra vállalkozásai munkásszállások kialakítására. A program feltételei a vendégmunkások alkalmazásának korlátok közé szorításával összhangban tovább szigorodtak – olvasható a kormany.hu-n.
A Kelet-Afrikát sújtó áradások humanitárius katasztrófához vezetnek a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ahol csaknem 500 ezren élnek az elárasztott térségekben - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP).
Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége 2024 első negyedévében, az adózás utáni eredmény 28,655 milliárd forint lett. Az egy évvel korábbi mélyponthoz képest beindult a lakossági hitelezés, ugyanakkor a kis- és középvállalkozások drasztikusan visszafogták a hitelfelvétet – derült ki a pénzintézet mai sajtótájékoztatóján.
Az Apple marketingesei mindig a maximumot igyekeznek kihozni magukból, de arra ők sem voltak felkészülve, hogy ez most rosszul fog elsülni. Sok helyen a kommenteket is letiltották.
Fotó: Szücs László - BalesetInfo A BalesetInfo bővebben írt a történtekről és fotót is feltöltött a közösségi oldalra. "A 64-es főúton Balatonbozsok belterületén egy nyerges billencs oldalról behajtott egy házba, szerencsére senki sem tartózkodott otthon. A sofőr nem tudjuk, hogy van, elképzelhető, hogy rosszul lett." Kérjük, vezessenek óvatosan! T
Románia 1918-ban kényszerült a bukaresti béke megkötésére. A románok a mai napig is "rablóbékének" hívják. Ennek oka nem a területi veszteségeikben keresendő, hanem az átmenetileg súlyosnak bizonyuló gazdasági vonatkozásaiban.
Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt; az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb hulladékgyűjtő akciójában 8000 darab 200 literes szemeteszsákba több mint 1500 köbméter szemetet gyűjtött össze március 21. és április 22. között több száz önkéntes a magyarországi erdőkben - köz
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózath
Az elmúlt tizennégy évben a kormány több mint harminc családtámogatási intézkedést hozott – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
A környező országok egyik legnagyobb, klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjévé vált a Balatonfüred Concours d’Elegance, amely május 10-12. között immár kilencedik