Tóth Vera énekelt volna a Szécsi Pál és Cserháti Zsuzsa emlékkoncerten, ám egy váratlan probléma miatt testvérét kellett megkérnie, hogy ugorjon be helyette.
Éves összevetésben 14,66 százalékkal nőtt a cégfelszámolások száma az első negyedévben Romániában, és 6,78 százalékkal kevesebb gazdasági társaságot hoztak létre - közölte hétfőn az Országos Cégnyilvántartó (Onrc).
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai "liberális mainstream" által gerjesztett háborús őrületből - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A MűvészTerem pályázatának keretében a hazai és külföldi alkotóművészek szabadon értelmezhették az újjászületés témáját. A beküldött munkákból a szakmai zsűri által kiválogatott különleges festmények, grafikák, szobrok és fotók 2024. május 23-ig tekinthetők meg az Etele Plaza 2. emeleti kiállítóterében minden nap 14:00 és 18:00 között. "Az újjász
Biztosan ön is találkozott már azzal a bosszantó jelenséggel, amikor édes gyümölcsbe harapva kukacot vél felfedezni. Erről pedig nem más tehet, mint a cseresznyelégy, amely a gyümölcsösökben és kertekben élő kis rovar, és gyakran károsíthatja a cseresznyefa termését.
Hétfő este a Várkert Bazárban bejelentették, hogy a delegáció két csapatkapitánya az ötkarikás bronzérmes úszó, Telegdy-Kapás Boglárka és a háromszor olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron lesz.
Meglepő fordulatot vett az Intesa Sanpaolo digitálizációs folyamata. Olaszország legnagyobb bankja az Isybankon keresztül kívánta megvalósítani az átállást, az olasz versenyhatóság határozata miatt azonban akadályba ütköztek. A tervek szerint négymillió ügyfelet helyeztek volna át az Isybankhoz. Az olasz versenyhivatal (Autorità Garante della Conco
A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) rektora és a karok dékánjai sürgős költségvetési támogatást kértek a Kulturális Innovációs Minisztériumtól a 2024-es évre.
Ma 16 órakor lejár a kompenzációs, a fővárosi és a vármegyei listák, valamint a területi és az országos nemzetiségi listák bejelentésére megállapított határidő a június 9-ei önkormányzati és nemzetiségi választásra.
Ha Sydney Sweeney-re gondolsz, akkor valószínűleg neked is szőke hajjal ugrik be először. A Met-gála azonban mindent megváltoztatott: a gyönyörű színésznő frufruval és fekete hajjal debütált az eseményen. Ez aztán az átalakulás!
A volt miniszter még Magyar Péterrel együtt vette a házat, amire annak idején CSOK-ot vettek fel, amit azonban visszafizettek. A volt miniszter gyakran tűnik fel a faluban, már új párjának is megmutatta a házát.
Neil Atkinson - aki egy igazi futballkulturális fenomén Liverpool-ban és a Liverpool-rajongók között - szerint kulcskérdés lesz, hogy a következő edző hol számít majd Szoboszlai Dominikra a pályán.
A korai tünetei félrevezetőek lehetnek, sokan nem is hallottak erről a ráktípusról. A betegek jellemzően derékfájás miatt keresik fel az orvost, és a nem egyértelmű tünetek miatt a rák diagnózisáig több hónap is eltelhet.
Ön emlékszik még a Família Kft. Vilijére? Az 56 éves Juhász Illés már 25 éve nem állandó arca a tévéképernyőknek, de az emberek a mai napig felismerik az utcán. A háromgyermekes édesapa elárulta, hogyan telnek a mindennapjai.