A legszorosabb együttműködés az élelmiszeriparban van, az egyik legnagyobb kínai egyetemen 2017 óta működik a Kínai–Magyar Élelmiszer-tudományi Kutatóközpont – mutat rá a Világgazdaságnak írt cikkében Kránitz Péter Pál, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküke
Magyar Pétert Magyar Péterként ismertem, "poloska Péterként nem" – jelentette ki Gulyás Gergely a Mandiner Stratéga podcastjában. A miniszter azt mondta: vele szemben föl sem merült soha bizalomvesztés a miniszterelnök részéről Magyar Péter miatt.
Valószínűleg neked is a Szarvasbébi jár még az eszedben, mióta egy hétvége alatt ledaráltad az egészet (ha pedig még nem láttad, akkor mindenképpen érdemes beütemezned).Hét 30-40 perces epizódon keresztül ismerkedünk meg az amatőr komikus Donnyval, aki egy camdeni kocsmában dolgozik, ahol egy Martha nevű nőt is kiszolgál. A nagylelkűségének köszönh
Védelmi kutató központ létrehozásáról írtak alá megállapodást Kaposváron. A városban a tervek szerint drónokat fejlesztenek, amelyek 3D-s térképekkel aknamezők azonosítására, felderítésére is képesek lesznek.
A kamatmentes hiteltermék a háztartások önerejével együtt akár 7 millió forintos beruházással járul hozzá az 1990 vége előtt épült családi házak felújításához.
Védelmi kutatóközpont létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
Kisorsolta az országos nemzetiségi listák sorrendjét keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB); öt nemzetiség szavazólapján csak egyetlen lista szerepel majd.
A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a Gkid piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
A jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a valamivel radikálisabb nézeteket valló, szintén jobboldali Haza Mozgalom (DP) álláspontja közelednek egymáshoz, és már körvonalazódik a parlamenti többség a HDZ vezetésével.
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg Budapest egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontja, és három napon keresztül izgalmas aktivitásokkal várja a veterán sneaker rajongókat és a kultúra iránt érdeklődőket.
Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen.
Tisztességes EU-Kína kapcsolatokra és egyenlő versenyfeltételekre van szükségünk - ismételte meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint meg kell védeni az európai gazdaságokat, ha Kína nem biztosít tisztességes piacra jutást - Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke. A Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok terén az EU kemé
A Met-gála vörösszőnyegén a leglátványosabb ruhák közé tartoztak a Swarovski ruhakölteményei. Giovanna Engelbert, a márka kreatív igazgatója által megálmodott öt egyedi couture öltözék valóban megcsillogtatta az őket viselő világsztárok szépségét.
Ha a magyar emberek bizalmat szavaznak a TISZA Pártnak, akkor két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő. Erről is beszélt Magyar Nyíregyházán.
A kultúraváltás komoly kihívás a kertészeteknek, főként, ha az gazdasági kényszerből valósul meg. Az új kultúra új technológiai módszert igényel, a korábbi termékszerkezetben nem szerepelt áru pedig új piaci lehetőségeket teremt.
Az április 20-ai felezés után arra számított mindenki, hogy a Bitcoin további lehetőségekkel bővül, köszönhetően Casey Rodarmor szerelemprojektjének, a Runes
A TISZA Párt alelnöke arról beszélt Nyíregyházán, hogy járt az Országos Rendőrfőkapitányság Teve utcai székházában, és ott üzentek is a vele beszélő rendőrök Pintér Sándornak és a kormánynak.
Megszavazta az észt parlament kedden azt a törvénymódosítást, amely ősztől lehetővé teszi, hogy az ország állampolgárai mobiltelefonnal is szavazhatnak a választásokon.
A világ piacvezető hűtőgépgyártójának számító Haier új reklámkampányának fókuszában a márka legnagyobb, négyajtós hűtőszekrényei állnak.Az április elsejétől egészen júniusig tartó, online és social media felületeken, PR-cikkeken és újsághirdetéseken, valamint indoor és outdoor eszközökön megjelenő kampány teljes körű lebonyolítását a kreatívtól a m
Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A kialakítás jelentősége, hogy merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága és súlya.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrisse
A fehérorosz hadsereg bejelentette kedden, hogy gyakorlatot kezdett a harcászati atomtöltetek indítására alkalmas eszközök készültségi szintjének ellenőrzésére.
Lakásprojekt-fejlesztések finanszírozása iránti kereslet élénkülését a bankok 53 százaléka tapasztalata az első negyedévben, ennél is nagyobb arányban számítanak további keresletélénkülésre ezen szegmensben.
Jelentős mértékű buszváró korszerűsítés kezdődik meg Pakson, így hamarosan nem csupán a helyi kizárólag elektromos járművekre épülő géppark lesz a legmodernebb.