2024. május 7. kedd

máj. 7
18:18
"Ízirájder!" – Reviczky Gáborral posztolt közös fotót Orbán Viktor (Demokrata)
"Öreg harcos nem vén harcos!" – írta a képhez Orbán Viktor miniszterelnök.
máj. 7
18:18
Bemutatjuk Bajnai Gordon ismeretlen londoni karrierjét (Forbes)
Ez az arca itthon ismeretlen. Egy 12 billió dolláros piac kulcsfigurája, olyan szervezetekbe hívják, ahová maroknyian jutnak a világelitből.
máj. 7
18:18
Penske eltiltotta az Indy 500-tól a tavalyi győztes csapat kulcsembereit (Racing)
Hivatalosan bejelentette Roger Penske csapata négy kulcsemberének határozott időre szóló felfüggesztését. Ennek értelmében nem vehetnek...
máj. 7
18:18
Fény derült Tutanhamon sírjának átkára (BitcoinBázis)
Több mint 100 évvel a felfedezése után egy tanulmány megfejtette a fáraó átkának rejtélyét. A Tutanhamon fáraó sírjához kapcsolódó rejtélyes
máj. 7
18:18
Valter Attila a főmezőnnyel ért célba a Girón (Sportal)
Valter Attila a főmezőnnyel, a 103. helyen ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, amelyet az olasz Jonathan Milan nyert meg kiélezett sprintbefutó végén, össztetettben pedig továbbra is a szlovén Tadej Pogacar vezet - írta az Mti.
máj. 7
18:20
Óriási áttörés a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energia elérésében (Portfolio)
A dél-franciaországi WEST fúziós reaktor, egy tokamak berendezés új világrekordot állított fel azzal, hogy hat percen keresztül folyamatosan 50 millió Celsius-fokos szuperforró plazmát hozott létre. Ez a mérföldkő egy lépéssel közelebb visz bennünket a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energiához.
máj. 7
18:20
Újabb játékos mondta le a válogatottságot a mieink Nemzetek Ligája-ellenfelénél (Sportal)
Nem szerepel többet a bosnyák labdarúgó-válogatottban Ibrahim Sehic.
máj. 7
18:24
Winkler Gyula: Az Európai Uniónak nem az ideológiák, hanem az emberek szolgálatában kell állnia (hirado.hu)
Az RMDSZ és a Kárpát-medencei magyar összefogás képviselői változást akarnak Brüsszelben, mert az Európai Uniónak nem az ideológiák, hanem az emberek szolgálatában kell állnia – mutatott rá Winkler Gyula.
máj. 7
18:24
Friss kutatás: Vitézy előzi Szentkirályit, így áll Magyar Péter listája (ATV)
Karácsony Gergely vezet a főpolgármester-jelöltek között, Vitézy Dávid pedig magabiztosan tartja a második helyét Szentkirályi Alexandra előtt – derült ki a Pulzus legfrissebb kutatásából, amelyben először mérték a Tisza Párt fővárosi listáját.
máj. 7
18:24
Kiderült, hogy melyik a világ legcsodálatosabb országa (Femcafe)
A Föld tele van gyönyörű városokkal, falvakkal, völgyekkel, várakkal, vizekkel és sziklákkal, - de vajon melyik ország mondhatja magáról, hogy a legcsodálatosabb a világon?
máj. 7
18:24
Megszállták a nyomozók az AfD-politikus asszisztensének irodáját (Mandiner)
A kínai kémvádak ügyében nyomoznak. Maximilian Krah egy másik volt munkatársát Németországban már letartóztatták, Kínának kémkedett.
máj. 7
18:24
Új kötete jelent meg Aszódi Jánosnak (Magyar Mezőgazdaság)
Aszódi János új könyve, az Én kis kertem 2. a múlt héten jelent meg azzal a nem titkolt céllal, hogy az első kötethez hasonlóan, útmutatást adjon a házi kertműveléshez, és még sok minden máshoz..
máj. 7
18:24
Rekordszámú észrevétel érkezett az Otthonfelújítási Program felhívástervezetére (Üzletem)
A szakmai egyeztetések és a lakossági megkeresések eredményeképp már az egyeztetésre bocsátott tervezetből kikerült a gázhálózatra kötöttség feltétele.
máj. 7
18:24
Fotóval: Kristin Davis felhagyott az arcfeltöltéssel és természetes kinézetre váltott (Sassy)
Sokan kritizálták a Szex és New York színésznőjét, mert erősen elszaladt vele a ló a plasztikák terén.
máj. 7
18:30
John Swinney-t választották Skócia miniszterelnökévé (hirado.hu)
Skócia új miniszterelnökévé választotta John Swinney-t kedden az edinburghi parlament.
máj. 7
18:30
Kézilabda BL - Az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben (HírTV)
A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.
máj. 7
18:30
Dohányzás: az égés hiányával kevesebb rákkeltő anyag keletkezik (vg.hu)
Magyarországon kétmillióan gyújtanak rá rendszeresen.
máj. 7
18:30
Meghiúsítottak egy Zelenszkij elleni merényletet (Demokrata)
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a merényletet az oroszok eszelték ki az ukrán elnök ellen.
máj. 7
18:30
Kipukkadt a lufi: Magyar Péter nem tudta összegyűjteni a megyei listákhoz szükséges ajánlásokat (Nyugati Fény)
Majd magabiztos posztban jelentette be: ő így száll le
máj. 7
18:30
Olyan dologra készül Jared Leto Budapesten, amelyre még nem volt példa (Mandiner)
Öt év után visszatért saját generációjának egyik legsikeresebb rockzenekara: a Thirty Seconds to Mars nagyszabású koncertturnéját a frontember Jared Leto a New York-i Empire State Buildingre felmászva jelentette be. Az együttes május 16-án az eddigi leggrandiózusabb műsorával érkezik a budapesti MVM Dome-ba.
máj. 7
18:30
Az ikonikus francia pálya 2027-ig biztosan a Superbike-világbajnokság naptárának része marad (P1race)
Hivatalosan bejelentették, hogy a Circuit de Nevers Magny-Cours meghosszabbította a szerződését a Superbike-világbajnoksággal.
máj. 7
18:36
ATV Híradó: Elölről kezdődik a csengeri örökösnő ügye (ATV)
Újrakezdi a csengeri örökösnő ügyének tárgyalását a bíróság - tudta meg az ATV Híradó Helmeczy Lászlótól, a nő ügyvédjétől.
máj. 7
18:36
"Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok" - 75 éves lett a magyar sport legendája (Ripost)
A Vasas köszöntötte a müncheni játékok aranyérmesét.
máj. 7
18:36
Andretti: Készen tudunk állni 2026-ra (m4sport.hu)
Az amerikaiak továbbra is magabiztosak – hiába az elutasítás.
máj. 7
18:36
Sydney van den Bosch megható sorokkal mondott köszönetet a sorsnak (BorsOnline)
Csak úgy özönlenek a gratulációk.
máj. 7
18:36
Nagy csapás érte Mészáros Lőrincet, derült égből villámcsapásként kapta meg a letaglózó hírt (Promotions)
Mészáros Lőrincnek szembe kellett néznie a szomorú ténnyel.
máj. 7
18:36
Tojásos nokedli Borbás Marcsi receptje alapján (egy.hu)
Tojásos nokedli, ahogy Borbás Marcsi készíti.
máj. 7
18:36
Hamarosan itt a gyógyszer, amivel új fogat növeszthetünk (in.hu)
Japánban a Kiotói Egyetemi Kórház tudósai hamarosan megkezdik a világ első klinikai kísérleteit a fogak visszanövesztésére szolgáló gyógyszerre.A Toregem Biopharma japán startup cég kutatói olyan betegeket terveznek bevonni a vizsgálatokba, akiknek születésüktől fogva hiányzik néhány vagy az összes foguk, ez a veleszületett anodontia nevű állapot.A
máj. 7
18:42
Hogyan viselkednek a pszichopata nők? 6 jel, ami alapján könnyen felismerheted (Joy)
A pszichopata nők sok mindenben másképp viselkednek, mint a pszichopata férfiak.
máj. 7
18:42
Új csúcson a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
máj. 7
18:42
2040-re épülhet meg az első lengyel atomerőmű (Portfolio)
Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt - jelentette ki Marzena Czarnecka lengyel iparügyi miniszter kedden a sziléziai Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.
máj. 7
18:42
Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon (TőzsdeFórum)
Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt. Ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján. Így alakultak az árak Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a közleményben kiemelte, hogy a közreműködésükkel ért
máj. 7
18:42
12 magyar és több sztár is a mezőnyben – bemutatták a Tour de Hongrie csapatait (m4sport.hu)
Peter Sagan, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny egyik legnagyobb sztárja a keddi csapatbemutatón örömének adott hangot, amiért újra országúton versenyezhet.
máj. 7
18:42
Fogy a levegő az Oroszországban még jelen lévő nyugati bankok körül, egy csapásra két legyet ütött Moszkva (vg.hu)
Elemzők szerint ez még csak a figyelmeztető lövés volt.
máj. 7
18:42
Ez várna ránk 2024-ben? A saját halálát megrendező világsztár visszatérését is jósolja az időutazó (BorsOnline)
Izgalmakkal és borzalmakkal teli időszakot jósol a 2600-as évekből visszatérő időutazó 2024 maradékára. Mutatjuk, mire kell számítani szerinte.
máj. 7
18:42
Indul a területvédelmi tartalékosok toborzása (Demokrata)
"Nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk" – jelentette be a honvédelmi miniszter.
máj. 7
18:42
Befuccsolt az orbáni bosszú: Tízezrekkel próbált kiszúrni a kormány, de kicselezte a tervet az ellenzéki polgármester (Nyugati Fény)
Az ellenzéki önkormányzat mentené meg.
máj. 7
18:42
Visszakapta az életét a megégett Újpest-szurkoló (Sportal)
Az Ftc elleni februári derbi (0-5) után rázta meg a futballtársadalmat egy 16 éves Újpest-drukker esete.
máj. 7
18:42
Lehet-e bicskának csúfolni azt a valamit, ami marad a svájci bicskából, ha kiszedik belőle a kést? (bronson.men)
Mivel egy ekkora penge is egyre több országban számít fegyvernek, kénytelen lépni a gyártó. Nálunk a nyolc centi pengehosszúságú számít
máj. 7
18:44
Tovább menetelt a Ferrari (TőzsdeFórum)
A Ferrari olasz luxusautó-gyártó bevétele és nyeresége egyaránt nőtt az első negyedévben éves összevetésben – közölte a vállalat kedden. Az első negyedévben a Ferrari bevétele éves szinten 10,9 százalékkal, 1,585 milliárd euróra nőtt. A korrigált kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) éves összehasonlításban 14,8 százalékkal, 442 millió euró
máj. 7
18:48
Lehetnek még durvábbak a hőhullámok? Kutatók szerint igen (Agroinform)
Meglepő ok áll a háttérben.
máj. 7
18:48
Dübörög az ACDC-projekt: adatközpontoknak fejleszt MI-csipet az iPhone gyártója (vg.hu)
Még ma bemutathat az Apple egy friss iPadet, amelyben már néhány MI-funkcióra is képes processzor muzsikál, de a nagy bejelentést a nyárra tartogatják. Kulcsfontosságú a fejlesztés a telefongyártónak, mert saját befektetői is unalmasnak találták az utolsó három iPhone-modellt, s a készülő 16-ost MI-funkciókkal akarják felturbózni.
máj. 7
18:48
Már biztosan érkezik az új Nokia 3210-es, ami jelentősen átalakult (Femcafe)
A Nokia 3210-es igazi kultikus telefon volt anno. Ha nem is volt ott a zsebedben, biztosan akadt egy ismerősöd, akinek igen.
máj. 7
18:48
Érettségi: stressz, ami a ciklusodra is hatással lehet (Life)
Egy stresszes időszak károsan hat mind a férfi, mind a női testre.
máj. 7
18:48
Áder János fenntartható életmódról és újrahasznosításról beszélt diákoknak (Demokrata)
Áder János az információkat a 13 kérdésből álló "Klíma totó" kitöltésén keresztül osztotta meg a tanulókkal.
máj. 7
18:48
Nocsak, még a Le Monde szerzője is elugrott a közeli Debrecenbe, hogy megcsodálja Magyar Pétert (Mandiner)
A cikk szerint a politikai életben újonc Magyar Péter hatékonyan mozgósítja az Orbán-ellenes mozgalmat.
máj. 7
18:48
Ancelotti szerint az odavágón jobb volt a Bayern, Carvajal a Real Madrid sikerkovácsáról beszélt (Sportal)
A Real Madrid 2-2-ről várja a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját. A spanyol bajnokságot megnyerő gárdánál hisznek abban, hogy az idegenbeli döntetlen után jó esélyük van bejutni a döntőbe.
máj. 7
18:48
Ön meg tudná oldani a töriérettségit? – Tesztelje le! (Telex)
Emlékszik még, hogy kinek a nevéhez fűződik az Aranybulla? Vagy mi számított sarkalatos jognak? Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára összeállított egy olyan kérdéssort, amilyenhez hasonló várható holnap.
máj. 7
18:50
Így köszöntötték a 75 éves Gedó Györgyöt (Sportal)
Gedó György 75. születésnapját ünnepelték hétvégén családi körben. München ökölvívó olimpiai bajnoka a Vasast a második családjának tartja. Az ünnepségnek helyet adó sportcsarnokban otthonosan mozgott, már csak azért is, mert jó ideje már az ő nevét viseli.
máj. 7
18:54
Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda (Ripost)
A helyiek szerint a csontok nemrégiben kerülhettek a tóba.

Keresés