Pottyondi Edina újabb videóban elemezte a Magyar Péter-jelenséget, amelyben Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem kímélte, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.
Végre nem egy álkérdés a közéletben, hanem egy valódi társadalmi probléma. A módosított gyermekvédelmi törvény szerint az egyházi jogi személyeket is terhelné az a bejelentési kötelezettség, amely a gyermekeket ért bűncselekményekre vonatkozik. A módosítás módosítási javaslata szerint azonban az a bejelentési kötelezettség nem vonatkozna a gyónás k
Egészen a közelmúltig a baloldali közgazdászok a költségvetési prudenciára vonatkozó minden javaslatot azonnal "megszorításként" utasítottak el. De mivel a magasabb kamatok gyorsan az új normává váltak, az a nézet, hogy bármilyen gazdasági problémát meg lehet oldani nagyobb mértékű állami hitelfelvétellel, tarthatatlanná vált.
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét derül
Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja - közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője.
Piaci manipuláció miatt Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre. A befektető a Masterplast részvényeinek forgalmát pumpálta fel. Indoklása szerint saját „daytrade” kereskedési stratégiájának megvalósítása érdekében.
Egy hercegnőt a százéves álmából a jóképű herceg csókja ébreszti fel. Ez az a történet, amit gyerekkorunk óta annyiszor hallottunk már. A Csipkerózsikák: Újraébredő divat a Metropolitan múzeum 2024 tavaszi kiállításának fő vezérszála. 250 ruha, amely az érzelmi töltet miatt túl sérülékeny, hogy újra viseljék.
Talán kevesen tudják a Peugeot-ról, de tény, hogy az értékesített darabszámok tekintetében a francia márka a világ egyik vezető robogógyártója, ami nem is csoda, hiszen már 1898-ban bemutatták első kétkerekű modelljüket. A Peugeot újító szelleme mindig jelen volt a márka robogóiban; például ők mutatták be a világ első 45 fokos hengerszögű V2-es mot
Mit kezdhetünk a tojáshéjjal? Legyen belőle dekoráció, mini váza, kukóleves, vagy hasznát vehetjük a háztartásban, a kiskertben. Lehet, hogy a mi ötleteinken túl is van még sokak tarsolyában számos hasznos ötlet, hogy a tojáshéj ne a kukában végezze. Kár volna érte!
Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere megalapította saját vagyonkezelőjét, az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek célja a vagyon hosszú távú megőrzése és gyarapítása - írta meg a Forbes.
Ilyentájt a kertet elözönlik a kártevők is, az ellenük való küzdelem gyakran kilátástalannak tűnik. Mégis van pár módszer, mellyel a kártevők vegyszerezés nélkül is eltávolíthatók és távol tarthatók – most nézzük meg, mit tehetünk az egyik leggyakoribb fajta, a levéltetű ellen!
Sokkoló képek jelentek meg az M1-esen történt hétfő délutáni balesetről, amely során lángra kapott egy szivacsokat és matracokat szállító kamion Börcsnél.
Az ATV Start mai vendége Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő volt, aki beszámolt Izrael Rafah elleni támadásáról. A szakértő kiemelte, hogy a katonai műveletet már régen el kellett volna kezdeni, hiszen feltételezések szerint 9-10 zászlóajnyi terrorista tartózkodik a Gázai övezet déli részén található városban.
A kalászfuzárium (Fusarium spp.) hazánkban is a búza egyik legjelentősebb betegségének okozója, amely ellen csak különböző agrotechnikai eljárások kombinálásával lehet védekezni. Teljes genetikai védettség egyelőre nincs, de ellenállóbb fajták már léteznek.
Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.
A múlt hétvégi ballagások után a hagyományok szerint a magyar nyelv és irodalom érettségivel kezdődött a hét. Kedden jött a matematika, majd a szokott rendben folytatódnak a vizsgák. 15 nyíregyházi középiskola 55 osztályából 1147 diák készült a vizsgákra.
Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost írja a 24.hu. A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult vers
Székkel ütött egy idős, jászkiséri asszonyt egy fiatal rabló, amikor a nő megpróbálta járóbotjával kiűzni lakásából. Az áldozat könyebb sérülésekkel megúszta, a 21 éves férfit 9 év fegyházra ítélték.
Az olasz diákok bejelentették: csatlakozni kívánnak a Palesztina jogaiért küzdő nemzetközi összefogáshoz. A HírTV-t Jánosi Dalma tudósította a helyszínről.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán politikai, illetve katonai vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki - hozta nyilvánosságra kedden az SZBU és az ukrán főügyészi hivatal.
Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
Az MSZP társelnöke szerint túltolta a biciklit Magyar Péter jelenlegi tevékenysége, ugyanis sokkal inkább segíti a kormánypártokat, mintsemhogy ártana nekik. A Publicus Intézet felmérése is azt mutatja, hogy inkább az ellenzéknek, főként a kisebb pártoknak kedvezőtlen a Tisza Párt színrelépése.
A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest – derül ki a Gkid piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből.