Szombaton Szalántánál végzetes balesetet szenvedett Stétz Dániel, magyar testépítő és MMA-harcos. A tragikus autóbalesetben a férfi mellett ülő nő is életét vesztette.
A Cápák között legutóbbi adásában forrtak az indulatok a befektetők között, amikor megtudták, hogy a Matrac kuckó vállalkozói mit is kérnek tőlük pontosan. Az apa és fia szexbiztos ágyakkal szerettek volna új vásárlókat bevonzani.
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt. A lakossági bankok mindössze 4%-a áll készen arra, hogy teljes mértékben kihasználja a generatív mesterséges intelligencia által vezérelt intellige
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható – közölte a Magyar Kutatási Hálózath
Hétfő délelőtt minden végzős középiskolás számára elindul az idei érettségiszezon, kezdődnek ugyanis az írásbeli vizsgák az első kötelező vizsgatárgyból, magyar nyelv és irodalomból.
Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján. Ez is okozott problémákat.
A 64 éves ügyvéd a szavazatok több mint 34 százalékát szerezte meg, kilenc ponttal megelőzve fő ellenfelét, a jobbközép jelöltet, Ricardo Lombana volt konzult, aki elismerte vereségét.
Interjút adott Magyar Péter a vasárnapi debreceni tüntetését követően az ATV Heti Napló riporterének. A Tisza Párt vezetője azzal kapcsolatban is megszólalt, hogy a Borson keresztül szenzitív orvosi adatokat közöltek vele kapcsolatban. Magyar Péter bejelentette: feljelentést tesz a rendőrségi dokumentumok és a mentőszolgálati szivárogtatás miatt.
Ezt a kis időt már fél lábon is ki lehet bírni – szokták mondani, amikor valaki már nagyon számolja a napokat. Pontosan nem tudni, meddig kell még a rácsok mögött maradnia Galambos Lajosnak, ám egy dolog biztos: az utolsó, nagyon fontos lépést is megtették a szabadulása érdekében. Az ügyvédje ugyanis beadta bíróságra a reintegrációs őrizet iránti k
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért és Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Ahhoz, hogy hosszú távon egészségesek legyünk és jól érezzük magunkat a bőrünkben, különféle vitaminokra, ásványi anyagokra és antioxidánsokra is szükségünk van. Jó esetben egy kiegyensúlyozott, változatos étrenddel a nagy részüket tudjuk is biztosítani a szervezetünk számára, de ha mégsem, az számos negatív következménnyel járhat. Igaz ez egy olya
A héten szuper lehetőségek nyílnak arra, hogy valami újba fogjunk bele, új célokat tűzzünk ki magunknak. Csodás hét vár ránk, érdemes alaposan átgondolni a heti horoszkóp javaslatait.
Alicia Framis hamarosan történelmet írhat azzal, hogy házasságot köt egy mesterséges intelligencia által létrehozott hologrammal. A különleges ceremónia, amelyre a tervek szerint nyáron kerül sor a Rotterdami Depot Boijmans Van Beuningen múzeumban, jelentős lépés az emberek és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolatdinamika értelmezésében.
Mind a Polestar szuperszedánja, mind az akkumulátor fejlesztő StoreDot cég XFC, azaz extreme fast charging technológiája prototípus fázisban jár egyelőre, a kettő együtt mégis elképesztő töltési sebességeket produkált a tesztek során, akkumulátor degradáció nélkül. Míg az állandó töltési sebesség 310 kW volt, addig a töltési csúcsérték 370 kW volt.
Az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése az internet elterjedésével és az online vásárlási lehetőségek adaptálódásával indult meg a kétezres években. Az internetes
Volt, aki több mint négyszáz kilométert autózott a gyűlésre, ami Magyar Péter szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb vidéki politikai demonstrációja volt.
Veséink és szívünk egészsége szorosan összefügg egymással. Annyira szorosan, hogy anyagcseréjük is egymásra épül, ezért, ha vesénk vagy szívünk állapota romlik, akkor a másik szerv működése is zavart szenvedhet.
Ez volt az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye, a hétvége során Balatonfüredről indulva, a magyar tengert megkerülve több mint 25 ezren futottak kis- vagy nagy csapatban, de volt bringás mezőny is. Az eseményre közel 30 országból érkeztek futók.
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 73 472, emelt szinten 2066 tanuló vizsgázik május 6-án. Az érettségi követelmények változásával idén már nem lesz érvelés/gyakorlati szövegalkotás, helyette egy 20 pontot érő irodalmi kérdéssort kapnak a vizsgázók.