Radikális iszlamisták egy csoportja újabb tüntetést rendezne Hamburgban. A céljuk, hogy a várost Kalifátussá alakíthassák. Meg van kötve a németek keze.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az
Szijjártó Péter szavaiból az is kiderült, hogy 16 megállapodást már biztosan aláírnak, és hogy egy, a nukleáris energia teljes portfólióját felölelő együttműködést is indít a két ország.
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő hallgatókra. A kormány számos lépésével ezt célozta az elmúlt időszakban - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára az Óbudai Egyetemen a Doktoranduszok Országos S
Budapest talán egyik legtöbbször sztereotipizált városrésze a VIII. kerület. A negatív konnotációktól most elvonatkoztatva gondoljunk csak bele, hogy a területén található a Palotanegyed, illetve megannyi ismert galéria választotta ezt a környéket székhelyéül. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája Fesztivál idén több mint
Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karának járműmérnöki képzése iránt. Közölte az egyetem M. Tóth Ildikó sajtóközpontja az MTI-vel annak kapcsán, hogy járműmérnök-hallgatókat fogadott a BMW helyi képzési központja. Azt írták, befejeződött a járm
Az UVSE rendkívül simán, 12–6-ra legyőzte a Ferencvárost a női vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén. A mérkőzést követően a zöld-fehérek vezetőedzője, Gerendás György szokatlan interjút adott az M4 Sportnak – legalábbis a vezetőedzői nyilatkozatok halmazában elhelyezkedve szokatlant, mert tőle már többször is hallottunk hasonlót.
Minden egyes Telex-támogató további százakhoz juttatja el a híreket a támogatásával. Így nőttünk az ország egyik legnagyobb hatású lapjává. De nem dőlhetünk hátra, és a folytatáshoz te is kellesz.
Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni. Első ránézésre teljesen érthetetlen
A kínai elnök magyarországi látogatása nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést és segítenek az összpontosításban, addig az elégtelen mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás, a túl sok cukor, és a túlzásba vitt gyorséttermi, valamint feldolgozott étel csökkentheti a koncentrációt.
Az autópark öregszik, az autóra fordítható pénz pedig csökken. Ennek fényében a túlfutás szinte járványszerűen terjed idehaza, egyre gyakrabban okozva komoly kárt, de potenciálisan akár tragédiát is. Az itthoni helyzetet a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László foglalta össze.
Az örökzöld növények közül talán a legnépszerűbbek közé tartozik a buxus, amelyet nemcsak dísznövényként ültetnek kertekbe és parkokba, hanem gyakran használják sövényként vagy formatervezett alakításokhoz is.
A május 2-i jelszó világnap alkalmából összehasonlítottuk a szoftveres, illetve a hardveres titkosítás előnyeit és hátrányait. Az IBM tavalyi felmérése szerint globálisan átlagosan 4,45 millió dollárba kerül egy adatszivárgás az érintett vállalat számára, ami 15 százalékos növekedést jelent három év alatt. Éppen ezért nem mindegy, milyen módszereke
A 4ig Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó Remred Zrt. hétfőn letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét.
Egy aukciós oldalon meghirdetésre került az a 2001-es Peugeot 206 WRC, mellyel Gilles Panizzi és Marcus Grönholm is győzelmet tudott ünnepelni a WRC-ben, de vezette vb futamon Didier Auriol, Richard Burns és Harri Rovanpera is.
A hitelképesség kérdése ingatlan vásárlása esetén kulcsfontosságú az ügyfelek számára. Kinek és mikor érdemes élni a lehetőséggel és miért hasznos az előzetes hitelbírálat, vagy más néven az előminősítés? Mit kell tudni a folyamatról? Milyen előnyökkel járhat az ügyfelek számára? A Credipass pénzügyi szakértői ezekre a kérdésekre adták meg a válasz
Ha a jog tisztelete nem áll helyre Európában, akkor "nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani" - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban című konferencián hétfőn Budapesten.
Pályafutása első győzelme után Lando Norris elismerte, bosszantották a róla a nyeretlensége és a hibái kapcsán gyártott viccek és a kapott kritikák. Bár sokáig várt rá, ő maga sosem kételkedett benne, hogy eljön ez a nap.