Az Európai Bizottság Éghajlat-politikai, Környezetvédelmi és Infrastrukturális Végrehajtó Ügynöksége 2024. április 18-án megjelentette a Life Program 2024. évi pályázati felhívásait – hívja fel a figyelmet a PwC Magyarország.
Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták. Tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t. A GVH közleményében felidézte: 2019-ben zárták le eljárásukat a 4Life Direct Kft., a Red Sands Life
A jegybank a tudatos bankkártyahasználatra hívja fel a figyelmet a nyári utazások során, többek között abban segítenek, hogyan kerüljük el a drágább kártyás devizaváltást és hogyan cselezzük ki a csalókat. A legforróbb payment trendekről a Portfolio Financial IT rendezvényén is szó lesz, !
A Paks II. Zrt. vezérével a napokban megjelent interjú sok kérdést kinyitott az erőmű végső áráról, az építkezésről, a potenciális rajtról, az esetleges kínai beszállítói szerepről. A projektre rálátó forrásaink segítségével azt jártuk körbe, hogy az óvatos üzenetek mögött milyen valós tartalmak lehetnek.
Kizöldült a természet, talán ilyenkor legszebb a folyó menti töltések világa. A búja növényzet, a nyíló vadvirágok, a kecses vízimadarak megkapó látványa. Szökjünk ki a város zajából, ebbe a harmonikus, megnyugtató környezetbe. A túra során Tiszabercel-Ibrány közötti szakaszon tekerhetnek az érdeklődők majd az aszfaltos töltésen.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető iránti hűségesküre kötelezték az észak-koreaiakat, Kim hatalomra kerülése óta először – közölte egy dél-koreai kutatóintézet hétfőn.
Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló csok pluszban kell keresni.
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
szedi áldozatait a hazai autóparkban a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László szerint. A szakértő
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a kötelező írásbeli a magyar nyelv és irodalom vizsgával vette kezdetét, ezt követi a matek, a történelem, majd az angol és a német, utána pedig a választott tantárgyak. Mi történik, ha mégsem úgy alakul minden,
Az európai szolgáltatási szektor szilárdan kezdte a második negyedévet, Németország és Franciaország ismét növekedési pályára állt, Olaszország pedig fenntartotta bővülését. A fellendülést az S&P Global által összeállított legfrissebb HCOB bmi-felmérés szerint a belső kereslet erősödése okozta, ami az új vállalkozások és a munkahelyteremtés növeked
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. A jó hír az, hogy egyre többen figyelnek oda és egyre kevesebb pénzt hagynak így veszendőbe menni, viszont az
Gila Gamliel miniszter a CPAC Hungary vendégeként október 7-ről, a magyar túszokról, az iráni atomfegyverről és az izraeli-magyar barátságról beszélt lapunknak. Interjúnk!
Ma tartják a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségiket, közép- és emelet szinten több, mint 75 ezren vizsgáznak. Nekik üzent a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök.
Az olasz védelmi miniszter egy hétfőn megjelent interjúban elmondta, hogy figyelmeztették Zelenszkijt tavaly, hogy hiba az ellentámadás megindítása, ám az ukrán elnök nem hallgatott a tanácsra.
A Portfolio Csoport harmadik alkalommal rendezi meg a GEN Z Fest-et, a Z generáció fesztiválját. Most először próbálhatják ki magukat a fiatal vállalkozók a fesztiválon: a Delfinek között című program keretében egy negyedórás pitchet követően kérhetnek tanácsokat sikeres vállalkozóktól: Fränk Barbarától, Jendrolovics Mátétól, és a Cápák között ang
Baleset miatt torlódik a forgalom az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Füzesabonynál - közölte az Útinform hétfő délelőtt a honlapján.
"Sokkal rosszabb egy válságnál, ez invázió az Egyesült Államok területén" - fogalmazott az illegális bevándorlással kapcsolatban Shea Bradley-Farrell, aki Texasból adott interjút Náray Balázsnak. A Counterpoint Institute igazgatója az egyetemeken zajló, helyenként zavargássá fajult tüntetésekről is beszélt.
Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít Magyarország Kormánya a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére. Az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói. A…