A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary a viteldíjak növekedését jósolja idén nyárra. Az ír légitársaság dublini központjában tartott eligazítás során bejelentette, hogy a repülőjegyek várhatóan 10 százalékkal emelkednek a nyáron. A vezető az árak felsrófolását a Boeing 737 szállítási késedelmével indokolta. A repülők érkezését márciusra tervezt
A súlyos betegséggel küzdő Károly király hosszú idő után jelent meg újra a nyilvánosság előtt nemrég: ekkor sokaknak fel is tűnt az igencsak drága nyakkendője. Ám nem ez az egy drága holmi rejlik a király szekrényében.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A 2023-ban hadrendbe állított interkontinentális ballisztikus rakéta hatótávolsága 18 ezer kilométer. Oroszország hatalmas mérete miatt pedig a Földön nincs olyan pont, ahová ne érne el a fegyver.
A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
Néha érdemes ellátogatni a komfortzónánkon kívüli borvidékekre is. Vagyis nem a hazai, franciaországi vagy olaszországi tájakra, hanem Svédország déli részére például.
A bajnoki ezüstéremre hajtó Paksnak a 31. fordulóban épp a tavalyi második Kecskemét otthonában kell megtennie az újabb lépést, hogy megőrizze Európa-liga-selejtezőt érő pozícióját az OTP Bank Ligában.
A már bajnok Ferencváros a forduló vasárnapi zárómérkőzésén a nemzetközi szereplésre pályázó Debrecent fogadja az OTP Bank Liga 31. fordulójának zárómérkőzésén.
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat
Az Újpest 7-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőr együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombat esti mérkőzésén, ezzel bebiztosította élvonalbeli tagságát, egyben kiejtette az első osztályból az utolsó előtti helyen álló Kisvárdát.
Májusban is rengeteg új, saját gyártású sorozat debütál a népszerű streaming-platformon, emellett néhány sikeres széria új évada is érkezik. Ezek közül válogattuk most ki a legígéretesebbeket.
Hétvégén több helyen fényfestéssel ünnepelték Magyarország EU-s csatlakozásának 20. évfordulóját. Ennek örömére több helyen is fényfestést tartottak Budapesten: a Ferenciek terén füst is kísérte a látványt, amit valaki félreértett és kihívta a tűzoltókat.
″Vajon tudnunk kell szeretni az idegen embereket?″- merült fel a kérdés a 29. Digital-Media Hungary konferencián. Tari Annamária szerint az empátia nem erről szól. Sokkal inkább arról, hogy felfogok-e valamennyit a velem szemben álló érzelmeiből. A pszichológus úgy látja, a szorongásra, önzésre és kétségekre nincs jobb gyógyír, mint a beszélgetés e
Különösen vonzónak bizonyult a kisgyermekes fiatal orvosok számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat telemedicinális programja: a foglalkoztatott orvosok fele, tizenöten kisgyermeket nevelő szülők, többségében édesanyák.