Egy véletlennek köszönhető az, hogy a GLP-1 agonista összetevőt tartalmazó, cukorbetegeknek kifejlesztett gyógyszerek esetében rájöttek: mellékhatásként testsúlycsökkenést, fogyást is okoznak.
A megtakarítással rendelkező magyar lakosság 48 százaléka alkalmanként tesz félre, a rendszeresen megtakarítók pedig általában havonta, mintegy 80 ezer forinttal tudják növelni megtakarításukat.
Nem húzzák az időt, még idén nyáron kimondja a boldogító igen Dobos Evelin és párja, Kovács Dániel Richárd. Január végén számoltunk be arról, hogy a szerelmesek a thaiföldi tengerparton egy romantikus leánykérés után eljegyezték egymást, A Keresztanyu, A Séf meg a többiek sztárja és az RTL főrendezője nem sokkal ezután bele is vetették magukat az e
A kamatstop a nehéz időszakban sok adósnak segített a fizetőképesség megőrzésében, amit az is mutat, hogy miközben érezhetően megnőtt a közüzemi és a távközlési szektor kintlévősége, az európai átlagot tartva, érdemben nem növekedett a banki késedelmes fizetés mértéke - fejti ki Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgál
Már elérhetőek a születéskor várható élettartam előzetes 2023-as adatai az Európai Unió tagállamaira vonatkozóan. Az Eurostat most közzétett előzetes adatai szerint az EU-ban a születéskor várható élettartam 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel, a 2019-es, pandémiát megelőző szinthez képest pedig 0,2 évvel magasabb. Magyarországon tavaly a v
A mértékadó JATO elemzéséből kiderül, hogy miközben az idei év első negyedévében látványosan megugrottak az európai hibrid eladások, addig a tisztán elektromos modellek iránti kereslet érzékelhetően visszaesett. A JATO egyenesen
Akárcsak a holdra szálló űrhajósok, egy hatalmas fehér búrát visel a fejére húzva Tamás. A felvidéki fiú egy elképesztően ritka betegségben szenved, s csak így, ebben a különleges maszkban mozdulhat ki a napra. Nem véletlen, hogy a környezetében rengetegen csak asztronautának gúnyolják.
A márka legújabb kampányában azoké a vállalkozóké a főszerep, akik többé már nem izgulnak pénzügyeik adminisztrációja miatt. Az üzenet egyértelmű; a kisvállalkozóknak a Számlázz.hu segítségével már csak a vállalkozásukra kell koncentrálniuk, a tételmondat is ehhez illeszkedik: Nyugi, számlázásod és pénzügyeid nálunk jó kezekben vannak. A koncepci
A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt.
Az okos grillek már itt köztünk vannak egy ideje, hogy még egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyék a kültéri sütést. Most a közkedvelt kanadai gázgrill óriás is csatlakozott az okos grillek táborához legújabb Imperial sorozatával!
A Mol ugyan elítélte a kormány nyomásgyakorlását, ám végül mégis meghajolt előtte, és jelentősen csökkentette az üzemanyagok árait. Ennek köszönhetően a magyar átlagautós havonta 1500 forintot spórolhat - derül ki a legfrissebb Mfor Üzemanyagár-figyelőből. Nem kétséges, hogy ezzel Nagy Márton vezetésével ismét megmentette a kormány a magyar családo
Az FIA-nál hivatalos kérvényt nyújtottak be azzal kapcsolatban, hogy a 17 éves Andrea Kimi Antonelli idő előtt bemutatkozhasson a Forma-1-ben. Mivel ez a szabályoknak ellentmondana normális esetben, ezért az F1 irányító szervének feltétlenül meg kell vizsgálnia ezt a lehetőséget. A Mercedes olasz szupertehetsége jelen pillanatban a Formula 2-ben ve
A 4iG Nyrt. új holdingvállalatot alapít 4iG Űr és Technológiai Zrt. néven, amelynek főbb piaci területe lesz az űripar- és műholdfejlesztés, dróngyártás és drónvédelem, valamint a védelmi digitalizáció - közölte a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Az EU számos kiemelkedően fontos területén teljesen új, egységes szabályozásra tesz javaslatot Enrico Letta, a Jacques Delors Intézet elnöke, az Európai Unió egységes piacának reformjára tett munkaanyagában. A dokumentum - amelyet már most nagy figyelem övez - többek között a körforgásos gazdaság, a közbeszerzési gyakorlatok javítása, valamint a kö