Furcsa számokat olvashattunk az elmúlt napokban az amerikai gazdasággal kapcsolatban. Miközben a 2008-2009-es válság óta a legtöbb háztartás tart részvényt (62 százalék, Gallup), addig az amerikaiak fele (49 százalék, Guardian) gondolja azt, hogy az amerikai piacok idén eddig csökkentek, miközben pl. az S&P500 eddig 11,4 százalékot emelkedett.
Tartósan magas kamatok és infláció jellemezheti ezt az évtizedet, így sokkal több reáleszközt érdemes tartani a portfóliókban. Az energia- és bankrészvényekkel az elmúlt időben is sok pénzt lehetett keresni, de a bankszektor még mindig a legolcsóbb iparág Európában – mondták el a HOLD Alapkezelő vezetői. Szabó Balázs vezérigazgatóval és Móricz Dáni
A külföldi egyetemeken való továbbtanulás nem csupán a módosabb társadalmi rétegekbe születők kiváltsága, számos lehetőség adódik a fiatalok számára, a titok, hogy időben el kell kezdeni készülni az egyetemi évekre. Az Engame Akadémia Head of Education pozícióját betöltő Nádas Rita és Bíró Ágota, a Deputy CEO, elmondása szerint a programjuk különle
Az oroszok kilátásba helyezett, Ukrajnának szánt tűzszüneti ajánlata a lehetőségek felmérésére szolgál - mondták az ATV Híradónknak nyilatkozó szakértők. A Reuters még pénteken írt arról belső forrásokra hivatkozva, hogy Oroszország a jelenlegi frontvonalak mentén hajlandó lenne a harcok befagyasztására. Kis-Benedek József biztonsági szakértő szeri
Az Energiaügyi Minisztérium egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy az új Napenergia Plusz Program keretében már több mint 50 milliárd forint összegű támogatást ítéltek oda több.
Június 2-ig látható Tripsánszki Dávid, azaz Tripó válogatott grafikáit bemutató kiállítás, amelyet különleges tárlatvezetés is színesít: Tripó június 1-jén Horváth Boldival együtt tárja fel a képekhez fűződő üzeneteket, élményeket. Egyedi, hatásos, merész: nem mindennapi élményben lehet része annak, aki a következő napokban az Arena Mallban jár.
Egy indulatos társadalom erőszakos közéleti kommunikációs klímájában nevelkedő gyerekek gyakran már feszülten érkeznek meg az iskolába. Ott aztán egy jelentős erőforráshiánnyal küszködő oktatási rendszerrel és gyermekvédelemmel találkoznak. Nem kell csodálkozni azon, hogy a gyerekek egyre erőszakosabbak egymással. Hiszen nekünk tartanak tükröt.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint májusban a vállalkozói szféra és a lakosság kilátásai sem változtak érdemben áprilishoz képest. A GKI konjunktúraindexe hibahatáron belül csökkent. A cégek foglalkoztatási szándékai csak nagyon enyhén javultak, áremelési tervei viszont érezhetően csökkentek. A gazdálkodási
Egy multidiszciplináris mérnöki konzorcium mutatta be annak az új, autonóm robotrendszernek a prototípusát, ami alagutakban képes önálló mechanikai és építőipari szerelési munkák elvégzésére. Az Atris (Automated Tunnel Robotic Installation System)
Mivel szegény az eklézsia, és nem jut minden talpas zsebébe diktafon, ezért olykor a vamzerek jelentik a főnöknek, ki nem szolgálta ki kellően a magyarok Péterét. Ungváry Zsolt írása.
Motiváció nélkül nehéz nyelvet tanulni. De nincs is olyan ember, aki nyelvtanulási motiváció nélkül jött volna a világra. Enélkül nem tanulta volna meg az anyanyelvét. Viszont sok mindentől függ, hogy ebből marad-e a második nyelvre. Máté Zita, a tobbnyelvuseg.hu szakértője napi szinten nyújt segítséget módszereivel a külföldön élő magyar családok
A Napenergia Plusz program keretében eddig több mint 12 ezer család kapott átlagosan 4 millió forint támogatást napelemes rendszerekre, a teljes keretösszeg kétharmadát már lekötötték, és további több mint 5 ezer kérelem feldolgozás alatt áll.
Ahhoz, hogy egy szappant készítsünk, mindössze két összetevőre van szükségünk: lúgra és zsírra. De miért ragadnánk le az egyszerűségnél? Az utóbbi években a szappankészítés időtlen mestersége modern és művészi fellendülést élt meg, mind nagy, mind kis márkák figyelemre méltó darabokat készítenek. Neked van belőle otthon?
A Magyar Természetvédők Szövetsége idén elindította a „A mi sokszínű kertünk” kampányt, amelynek az a célja, hogy családokat, különböző intézményeket és önkormányzatokat ösztönözzenek arra, hogy lépéseket tegyenek a biodiverzitás védelme érdekében a saját környezetükben.
A Ginop Plusz 3.2.1–21 pályázat új szakasza remek alkalmat kínál – ezúttal budapesti cégek és nagyvállalatok számára is –, hogy állami támogatások révén finanszírozott képzésekkel fejlesszék munkatársaik készségeit. A források kihasználása növelheti a vállalatok versenyképességét és belső kohézióját.
Hosszú Katinka hétfőn 200 méter vegyesen versenyzett a londoni nemzetközi úszóversenyen, de a háromszoros olimpiai bajnok ezen a távon is messze van a párizsi olimpiai szinttől.
Alighanem mind belefutottunk már mozivásznon, a televízió csatornái között lapozgatva és a saját életünkben egyaránt a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című alkotás forgatókönyvébe, pedig nem az elveszítés a valódi challenge, hanem a megtartás, csak mondom. A kezdeti időszak rózsaszirmokkal kibélelt, félnótásként vigyorgó, a tesztosztero
Amikor a versenytársak az árakról beszélnek, akkor is érdemes a márkaépítésbe invesztálni – derült ki az Digital-Media Hungary konferencia fórumbeszélgetéséből.
A színtípusunknak megfelelő öltözködés rendkívül sokat dob a megjelenésünkön. Ha számunkra előnytelen színt viselünk, az sápadttá, fáradttá fogja tenni az arcunkat. Ezúttal, a tavasz színtípus jellemzőire fókuszálunk, melynek kielemzésében ismét a ColourMyStyle szakértői, Dr. Ragány Angéla és Szép Boglárka voltak a segítségünkre. Hogyan lehet jelle
Az Emlékezet Napja az Egyesült Államok szolgálatában életüket vesztett katonák emléknapja, nemzeti ünnep, amit minden év májusának utolsó hétfőjén tartanak, és így egyben a hosszú hétvége lezárása.
Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt.
Van egy egyszerű módszer arra, hogy az ember eldöntse magában, egy film tetszett-e neki, avagy sem, és az ez, hogy újra meg akarja-e majd nézni. Nos, a Dűne 2-t nem fogom. És nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert nem lett annyira jó, hogy erre késztetést érezzek. Az első részt úgy 4-5-ször legalább előszedtem már, és gyanítom, hogy lesz m
Magyar Péter bejárja az országot, de csak Békéscsabán kötött megállapodást, ezzel alaposan felkavarta a helyi állóvizet. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező párharcait mutatjuk be.
Valószínűleg komoly harcok zajlanak a háttérben, hogy ki legyen a következő ajatollah, több forgatókönyv is elképzelhető – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki arról is beszélt, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerül az izraeli miniszterelnök azzal, hogy nem áll elő kész tervvel a gázai konfliktus lehets
Termelő és logisztikai inkubátorcsarnok épül a Xanga csoport és Nyíregyháza önkormányzatának együttműködésében a város ipari parkjában, a mintegy négymilliárd forint értékű befektetés alapkövét hétfőn tették le a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
Az eper után a cseresznye is hetekkel korábban érik, a gazdák szerint a márciusi hőségnek köszönhetően. Sőt, ha továbbra is ilyen marad az idő két hét múlva már a kajszibarack is következhet. Sajnos hiába termett sok jó minőségű gyümölcs ez az idén egyelőre nem csökkentette az árakat a piacon.