2024. május 28. kedd

máj. 28
16:18
Ha minden a mostani ütemben megy tovább, akkor (átlagosan) 324 évbe telik a hazai víziközmű-hálózat felújítása (Tiszta Jövő)
A téma tavaly decemberben, ill. idén januárban már megütötte az országos nyilvánosság ingerküszöbét, amikor a kormány a nem lakossági felhasználók víziközmű-szolgáltatásért fizetendő díjat jelentősen megemelte (24/2023. (XII. 13.) valamint 25/2023. (XII. 13.) EM rendeletek), gyakorlatilag a vállalkozókra terhelve a rendszerfelújítás költségeinek eg
máj. 28
16:18
Etikátlan manipuláció – kacatvásárok az iskolákban és az óvodákban (WMN)
Sok iskolában tartanak még ma is olyan vásárokat, amelyek során különböző árusoktól vehetik meg a gyerekek – vagy a szüleik – a mindenféle kacatokat. De van egyáltalán helye az iskolában az effajta pénzköltésnek?
máj. 28
16:18
Latorcai Csaba: Végvárként védjük Európa keresztény kultúráját (Demokrata)
"Jól megtanultuk a történelmünk során azt, hogy mekkora kincs a béke, tudjuk, hogy alkotni, építeni csak békében lehet" – mondta Szolnokon a politikus.
máj. 28
16:18
Exkluzív interjú: Súlyos vádak kerültek elő, mit csinált Magyar Péter édesapja a saját rokonával (Mandiner)
A Mandinernek szólalt meg először Molnár Miklós, akit Magyar Péter nagybátyja és édesapja megkárosított. Molnár a lapnak megerősítette azt is, hogy Magyar Péter pont úgy bánt volt feleségével, ahogyan ő arról beszámolt korábban.
máj. 28
16:18
Már a következő futam előtt dönthet Pérez sorsáról a Red Bull (Racing)
Tavaly bizonytalanságba sodródott Sergio Pérez maradása a Red Bullnál, 2024-ben azonban a szezon elején mutatott erős formája meggyőzhette a vezetőséget, hogy érdemes megtartani a mexikóit.
máj. 28
16:18
Putyin elnökválasztást szeretne Ukrajnában, vagy legalább egy elnökcserét (Telex)
Azt is elmondta, miért támadnak az oroszok Harkivnál. Közben a spanyoloknál koalíciós vita van a katonai segélyről, Belgium pedig vadászgépeket ajánlott fel Kijevnek.
máj. 28
16:18
Ülésezett a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetsége – Ismét elnöknek választották Gajdos Lászlót (Nyíregyháza)
A Pangea Hotel konferenciatermében ülésezett a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetsége hétfőn. A gyűlésen az egyik kiemelt téma az állatkertek állatvédelemben betöltött szerepe volt, de tisztújítást is tartottak. A szakmai szövetség élén 2021 óta Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója áll, akit a tagok egyhangúlag újraválasztottak a
máj. 28
16:18
5 sikertelen lombikprogram után esett teherbe Kourtney Kardashian (Sassy)
A híresség a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében válaszolt rajongói kérdésekre, melynek során egy követője arról érdeklődött, neki hogyan volt ereje több sikertelen lombikprogram után is folytatni a küzdelmet a kisbabájáért.
máj. 28
16:18
Melyik évben születtél? Ez volt akkor a frizuradivat (Bien)
Te bevállalnád azt a frizurát, ami a születésed idején volt divatos? Hogy érzed? Haj-szempontból egy menő korba születtél bele?
máj. 28
16:24
Hatalmas lendületben a búza ára. Mutatjuk, mi történt (Agroinform)
Drágult a kukorica és az árpa is.
máj. 28
16:24
Az orosz hekkertámadás miatt rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze az ellenzéki pártok (444.hu)
"Elvárjuk, hogy a fideszes képviselők méltóztassanak befáradni a munkahelyükre."
máj. 28
16:24
Nacsa Lőrinc: Nem hagyhatjuk, hogy a baloldal belekényszerítsen minket a saját háborús pszichózisába (Demokrata)
A politikus szerint ezért van óriási tétje, "hogy minél többen mondjunk nemet a háborúra és a háborúpárti baloldalra június 9-én!"
máj. 28
16:24
Egy londoni székhelyű bank betiltja a kriptovaluta tranzakciókat (BitcoinBázis)
Az egyre gyakrabban előforduló online csalások miatt egy londoni székhelyű bank – Kroo Bank – úgy döntött, hogy betiltja a
máj. 28
16:24
50 milliárd forint érhető el vállalatok és egyetemek közös innovációs fejlesztéseinek támogatására (Üzletem)
A pályázaton a cégeknek lehetőségük van önállóan vagy vállalat-vállalat konzorciumban is indulni.
máj. 28
16:24
Kötődési típusok - te őskáoszt vagy ősbizalmat hozol egy kapcsolatba? (Sassy)
Ha tombol a szerelem, az nem mindig elég egy kapcsolatban - kötődni is tudni kell. A kötődési tipizálás segít eligazodni és meglátni, hogyan találhatod meg az utat a másikhoz.
máj. 28
16:26
Spanyolország, Írország és Norvégia is elismerte az önálló palesztin államot (444.hu)
Az "egységes palesztin állam" a spanyolok szerint a Gázai övezetet és Ciszjordániát is magába foglaló területet jelentené a Hamász-rivális Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alatt, fővárosa pedig Kelet-Jeruzsálem.
máj. 28
16:30
Forradalmi modellt készül piacra dobni a Suzuki: óriási sikere lehet, ha jól árazzák be (Pénzcentrum)
A Suzuki szeretné újraéleszteni a Choinori robogóját, immár elektromos meghajtással.
máj. 28
16:30
Spanyolország, Írország és Norvégia is elismerte az önálló palesztin államot (444.hu)
Az "egységes palesztin állam" a spanyolok szerint a Gázai övezetet és Ciszjordániát is magába foglaló területet jelentené a Hamász-rivális Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alatt, fővárosa pedig Kelet-Jeruzsálem.
máj. 28
16:30
Azonosították Zimány Linda zaklatóját, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene (SzMo)
A modellt korábban többször zaklatta, majd hozzászólásában meg is fenyegette egy külföldön élő ismeretlen elkövető. A rendőrségnek fél év után sikerült a tettes nyomára bukkanni.
máj. 28
16:30
Már a határainkat döngeti a hidegfront, a változás rohamosan közeleg - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Már itt van a nyakunkon a változást hozó hidegfront.
máj. 28
16:30
Kelemen Hunor: Az épületek nem önmagukért vannak, hanem az emberekért (Demokrata)
Az Rmdsz elnöke kedden a Szilágy megyei Varsolcon vett részt a felújított óvoda és elemi iskola avatásán.
máj. 28
16:30
Tiltakoznak a lengyelek a varsói polgármester vallásellenes húzása miatt (Mandiner)
Kitiltaná a vallási szimbólumokat a városi hivatalokból Rafal Trzaskowski.
máj. 28
16:30
Szeretnivaló kisautó lett az új Suzuki Swift (Autószektor)
Jól néz ki, feltűnő A változás látható, a Swift fekete hűtőrácsával és lekerekített vállvonalakban végződő, L-alakú, jellegzetes lámpáival vidám tekintetet kapott, a hatást tovább fokozzák a szélesített sárvédők. Az új modell profilját erőteljes kontúrok és a tető lebegő kialakítása szabják energikusan könnyedre. Hossza 3,8 méter, szélessége 1,7 mé
máj. 28
16:36
Egyre nagyobb sztár Donald Trump a kriptovilágban (Portfolio)
Az Egyesült Államok volt elnökének, Donald Trumpnak a kriptoeszköz-állománya rövid időre meghaladta a 10 millió dollárt, ami elsősorban a nevéhez fűződő mémrészvény ralijának tudható be - szúrta ki az Arkham blokkláncelemző cég.
máj. 28
16:36
Ma már nem lehet újraindítani a zaporizzsjai atomerőművet (ATV)
Nem lehet ma újraindítani a zaporizzsjai atomerőművet - jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, miután kedden Kalinyingrádban tárgyalásokat folytatott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatójával.
máj. 28
16:36
A Google azt javasolja, hogy tegyünk ragasztót a pizzára és együnk kavicsokat (Rakéta)
A vállalat mesterséges intelligenciát épített a zászlóshajójába, a Google keresőbe, ami néha nagyon különös válaszokat eredményez.
máj. 28
16:36
Százhúsz métert szánkázott lefelé egy kanyon oldalában, karcolásokkal megúszta az amerikai férfi (Telex)
A túrázó az ösvényről letérve egy vízmosást választott, ami olyan meredek volt, hogy képtelen volt lábon maradni. A kanyonban és hídjánál gyakoriak a halálesetek.
máj. 28
16:38
Hibrid sportkocsit dob a piacra a Porsche (Portfolio)
A Porsche bemutatta az ikonikus 911-es sportkocsijának első hibrid változatát, a 2025-ös 911 Carrera GTS-t, amely a vállalat szerint gyorsabb és erősebb, mint elődje, a kezdőára pedig 164 900 dollár lesz. Az autógyártó célja, hogy 2030-ra értékesített járműveinek legalább 80%-a elektromos vagy részben elektromos hajtású legyen - írta a Cnbc.
máj. 28
16:42
Jön az új MÁP Plusz, megszűnik az egyéves állampapír, csökken a kincstárjegy kamata (Adózóna)
Június 3-ától megújult kondíciók mellett vásárolhatják meg a lakossági befektetők a Magyar Állampapír Pluszt (MÁP Plusz), amely ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos EHM-mel (egységesített értékpapír hozam mutató) lesz kapható, eddigi évi 4,95 százalékos kamat helyett. Ezzel párhuzamosan kivezetik az Egyéves Magyar Állampapírt (1MÁP) – közölt
máj. 28
16:42
Vegyesen indítottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
máj. 28
16:42
Megszólalt a leggazdagabb magyar jobbkeze: a pénzemberek csak egyvalakire hallgatnak (Portfolio)
A  magyar származású Thomas Péterffy által alapított Interactive Brokers vezető stratégája, Steve Sosnick a Yahoo Finance The Morning Brief című műsorában azt mondta, hogy a Wall Street a elsősorban a Jerome Powelltől érkező üzenetekre figyel.
máj. 28
16:42
Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi (autopro)
A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz.
máj. 28
16:42
Úgy tűnik, buzizott egyet Ferenc pápa, bocsánatot is kért a Vatikán (SzMo)
Egy meg nem nevezett püspök szerint a katolikus egyházfő csak tréfált a szóhasználattal, sőt meglehet, nem is gondolt arra, hogy sértő kifejezést használ. De mégis használta, úgyhogy elnézést kértek, ha esetleg bántó volt a megjegyzés.
máj. 28
16:42
27 ezer nem csupán gombócból, de kormányzati appból is sok (Bitport)
Indonézia elnökének elege lett abból, hogy az országos, regionális és helyi szervezetek, hatóságok nyakló nélkül fejlesztik a különböző, egymást sokszor átfedő alkalmazásokat.
máj. 28
16:42
Légitársaságok, szállodák, kiskereskedők: búcsú a Google keresőtől? (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 28
16:42
Szentkirályi Alexandra: Nincsen szükségünk további jó ötletekre Gyurcsány Ferenc ládikájából (Demokrata)
A körúton kívül élőket büntetné Karácsony Gergely – közölte a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.
máj. 28
16:42
Milyen lehet az Európa és Ázsia közötti kereskedelmi kapcsolatok jövője? (Növekedés)
Az ukrajnai háború kitörése és az azt követő, Oroszország ellen meghozott nemzetközi szankciók Közép-Ázsia országait a gazdaságuk diverzifikálása érdekében arra ösztönözték, hogy Európa és más régiók irányába új, alternatív közlekedési és kereskedelmi útvonalak létrehozásának lehetőségét térképezzék fel. - A cikk szerzője a Neumann János Egyetem Eu
máj. 28
16:48
Levelek a kertből: kezdünk besokallni az esőtől, küzdünk a gyommal és a csigákkal (Agroinform)
Nyugat-Dunántúlon az elmúlt időszakban nem volt hiány csapadékból, ezért csak ámulunk és bámulunk, hogy az ország más részein szenvednek az aszálytól.
máj. 28
16:48
Itt az új lakossági állampapír (Azenpenzem)
Június 3-ától vásárolhatják a lakossági befektetők a megújult Magyar Állampapír Pluszt (MÁP Plusz). Az új papír az ötéves futamideje alatt évi 6,73 százalékos hozamot ér el. A változatlanul sávos kamatozás az első évben 6,25 százalék – adta hírül az ÁKK.
máj. 28
16:48
Volt fideszes államtitkár: Sulyok Tamás morális értelemben méltatlan a köztársasági elnöki pozíció betöltésére, le kell mondania (SzMo)
Ángyán József a DK által múlt héten nyilvánosságra hozott földeladási ügyekre reagált. Szerinte a köztársasági elnök tette szembemegy a Fidesz korábbi elveivel is.
máj. 28
16:48
Csehország: Oroszország és Kína a legnagyobb kiberveszély (Mínuszos)
Csehország biztonsága számára a kibertérben Oroszország és Kína hírszerzői tevékenysége jelenti a legnagyobb veszélyt – jelentette ki Michal Koudelka, a cseh civil elhárítás, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) igazgatója hétfőn Prágában a cseh képviselőház szakmai konferenciáján. „Ezen országok kiberszakértői gyakran támadják Csehországot, ki
máj. 28
16:48
Díjat nyert a Tesco és az Élelmiszerbank (MMonline)
Különdíjjal és közönségdíjjal is honorálták a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Tesco élelmiszermentő együttműködését a 2024-es Civil Díj versenyen. A Civil Díjat a NIOK Alapítvány 2016-ban azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, összefogást generáltak, vál
máj. 28
16:48
Hat hazai élővízbe ne merészkedjünk fürdőzés előre megfontolt céljával! (Telex)
Az NNGYK azonban megnyugtat mindenkit, természetes vizeink nagy részének jó vagy kiváló az állapota.
máj. 28
16:48
Benedek Szabolcs: Beatlest hallgatni ma is egyfajta lázadás a mindennapok ellen (Telex)
A József Attila-díjas szerzőt új regényének felépítéséről, a Beatles-terápiáról, az írói termékenységről, az NB II.-ben sínylődő Honvédról és Marco Rossi válogatottjáról is kérdeztük.
máj. 28
16:48
Asterix került a fókuszba a gyulai könyvtár kiállításán (Gyulatelevízió)
Tablókiállítás nyílt a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az “Egy képregény születése…Asterix – Az eltűnt papirusz” című tárlat a gall főhős történetéhez kapcsolódó érdekes információkat oszt meg az érdeklődőkkel. Az egyik ilyen, hogy 1967 december 13-án mutatták be először a mozikban az első animációs filmet, a 60 perces Asterix, a gallt Franc
máj. 28
16:48
Deepfake technikák terjedése: harc az újgenerációs kibercsalások ellen (Gyártástrend)
A mesterséges intelligencia eszközeinek elterjedésével ma már minden eddiginél könnyebb megszemélyesíteni valakit és megtéveszteni másokat, pénzt, adatot kicsalni a célpontoktól. A korábban kifejlesztett módszerek hatékonyságát megsokszorozza az Mi, melyet a vezető intézmények irányelvek és technológiák kombinációjával próbálnak kezelni.
máj. 28
16:48
Kóros soványsággal vádolták Kate Beckinsale-t: elárulta, hogy komoly testi és lelki betegség áll a hátterében (InStyle)
Kate Beckinsale számos szörnyűséget élt át az elmúlt egy éveben mind lelkileg, mind testileg. Elege lett a bírálókból, és most saját történetén keresztül szerette volna megmutatni, hogy nincs helye a rosszindulatú kommenteknek!
máj. 28
16:48
"Szerető voltam, terhes lettem és megtartottam." Érthető vagy morálisan elítélendő? (Bien)
Vannak nők, akiknek eleve elképzelhetetlen a gondolat, hogy szeretői legyenek egy házas férfinak, míg mások elvannak ebben a szerepben olyannyira, hogy még gyereket is szülnek az illetőnek.
máj. 28
16:54
A dán parlament nem ismeri el a palesztin államot (ATV)
A dán parlament kedden leszavazta a palesztin állam elismerésére vonatkozó határozattervezetet, miután a dán külügyminiszter korábban kijelentette, hogy nincsenek meg a független palesztin állam elsimeréséhez szükséges előfeltételek.
máj. 28
16:54
Friss külsővel és dizájn fókusszal nyitja a nyarat a Hungary NEXT arculatváltás után (Spabook)
A 12 éves tapasztalattal bíró desztinációfejlesztési műhely júniustól még nagyobb hangsúlyt helyez a dizájnra. A Hungary NEXT arculatváltása után a megújult honlap új logóval büszkélkedhet, amelyet Jan Kiss festőművész álmodott…

Keresés