A ChatGPT mögött álló OpenAI közölte, hogy elkezdte egy új modell fejlesztését, ami várhatóan előremozdítja őket a mesterséges általános intelligencia (AGI) terén, ami egy emberi szintű vagy annál is intelligensebb mesterséges intelligenciát jelent. Az OpenAI emellett bejelentette egy új biztonsági és védelmi bizottság létrehozását is, amely célja,
Az atv.hu írta meg elsőként, bár sokáig úgy tűnt, hogy a Pikó András mögött egységesen felsorakozik az ellenzék, nem egységesen indulnak Józsefvárosban az önkormányzati választáson. A szocialisták saját polgármesterjelölttel és a 12-ből 11 körzetben saját képviselőjelölttel szállnak ringbe.
Mario Centeno, az Európai Központi Bank szakpolitikusa szerint az eurózóna inflációja ellenőrzés alatt áll, és a monetáris politika enyhítésének folyamata hamarosan elindul Lisszabonban tartott sajtótájékoztatóján.
A 4-es főúton, a kőlaposi lehajtónál gyalogátkelőhelyet alakítanak ki, biztosítva ezzel a biztonságos átkelési lehetőséget ezen a forgalmas szakaszon. Az önkormányzati beruházás célja a gyalogosok biztonságának növelése, valamint a közlekedési rend javítása. A várhatóan augusztusra befejeződő munkálatok ideje alatt forgalom- és sebességkorlátozásra
A horvát gazdaság teljesítménye 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) kedden.
Térdfájdalom esetén is van lehetőség a sportolás folytatására, azonban ilyen panaszok esetén feltétlenül fontos lenne ízületkímélő sportágakat választanunk, amelyek nem károsítják tovább az ízületet.
Az orosz pénzügyminisztérium bejelentette, hogy május 29-én nem rendeznek államkötvény-aukciót, a döntést a pénzpiacok fokozott ingadozása és a piaci helyzet stabilizálásának szükségessége motiválta.
A védelmi erők vasárnap mértek légicsapást egy rafahi menekülttáborra. Hétfő éjjel a dél-izraeli Eilatban és a libanoni határon fekvő Nyugat-Galileában is rakétákat észleltek.
A kereskedelmi márkák amszterdami kiállításán (World of Private Label - PLMA) 21 magyar kiállító jelenik meg az Agrármarketing Centrum (AMC) 198 négyzetméteres közösségi standján május 28-29-én - közölte az AMC.
Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minősítésű bakteriológiai előírásainak, kiváló minősítést tavaly Európa fürdőinek 85,4 százaléka kapott - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított, 2023-es adatokat rögzítő, kedden közzétett ért
Tóth Andi két új fotót is posztolt magáról az Instagram-oldalára, néhány kommentelő pedig ezáltal felhatalmazva érezte magát arra, hogy kritikát fogalmazzon meg az énekesnő külsejével kapcsolatban. Andi kapott hideget-meleget, nem finomkodtak a követői.
Ilyent még biztos egyikünk sem látott, és ez még csak a kezdet: a méltán híres magyar fényművészet adott randit a társművészeteknek és a hagyományos kultúrának a Skanzenben. Kandela – ezt még megemlegetjük! Fényfestéssel és zenével balzsamozott estékre hív a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Fonó Budai Zeneház, a Pajtakult és a Fényművészek
Az átépített Látrány elkerülő szakasz ideiglenes sebességkorlátozásának feloldásával immár Kaposvár és az M7-es autópálya (Balaton) között biztosított 2x2 sávon a gyors és biztonságos közlekedés - tették hozzá. A 2-szer 2 sávos Látrány elkerülő szakasz tavaly novemberi átadója óta megtörtént a teljes projektre vonatkozó műszaki átadás-átvételi eljá
Május 24-én rendezték meg a Virtuális Erőmű Program XIV. Díjátadó Gáláját Budapesten, a Parlamentben. Az eseményen három békési település részesült elismerésben, valamint Békés lett az ország legzöldebb vármegyéje. A Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. 2011-ben indította a Virtuális Erőmű Programot. Célja igazolt energiamegtakarítással a
A trend nem vész el, csak átalakul - legalábbis az látszik a hedge fundok pozícionálásából, akik a technológiai mamutcégek helyett elkezdték venni az olyan kisebb vállalatok részvényeit, amelyek szintén nyertesei az AI térnyerésének. A Goldman Sachs készített egy összeállítást abból, hogy az alapkezelők mely részvényekben kezdték el leépíteni a poz
Az IMF szerint a brazil központi bank óvatosságot tanúsít a monetáris politika lazításának ütemével és időtartamával kapcsolatban, figyelembe véve véve a szoros munkaerőpiacot és az inflációs várakozásokat, miközben Brazília gazdasági növekedési kilátásait rövid távon mérsékeltnek, középtávon pedig 2,5%-ra javulónak ítéli.
Egyre tudatosabban vásárolnak a magyarok, sokkal jobban odafigyelnek a termékek, így a zöldségek és gyümölcsök mennyiségére is a fogyasztók a mindennapos kiadások emelkedése miatt – derül ki az 500 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. Az eddiginél is erőteljesebb az a trend, hogy az akciók tudnak lényeges elmozdulást hozni a fog
A toborzás intenzitása mérséklődött a gyártás, termelés területén, viszont mivel az idei évre hatással lesz több ipari beruházás is - különösen az ország keleti régióiban -, így erősödő munkaerő felvétel várható.
A budai hídfő a Szépvölgyi úti HÉV-megállónál, a Kolosy tér vonalában lenne, és a híd innen vezetne a Palatinus strand irányába, a másik híd pedig a margitszigeti Rózsakert vonalától a pesti oldalra, Dráva utca irányába vezetne - ismertette a politikus.
A Solana-ökoszisztéma 2021 januárjában robbant be a köztudatba, mostanra pedig a harmadik legnagyobb altcoin-hálózattá vált 75 milliárd dolláros piaci kapitalizációjával.
Megjelentek az új Magyar Állampapír Plusz feltételei, de közben más lakossági állampapíroknál is történtek változások: egyrészt kivezetik az egyéves állampapírt, másrészt levágják a kétéves Kincstári Takarékjegy kamatát.
35 millió forintos adózott eredménnyel zárta 2023-at Nagy Feró cége - szúrta ki a Pénzcentrum. Mint a Nagyferó Kft. éves beszámolójából kiderült, a Beatrice-alapító nem vett ki osztalékot, az adózott eredményt az eredménytartalékba helyezte.
Az LMP támogatta főpolgármester-jelölt szerint "a 2022-es választás utáni háromnegyed év elemi erővel mutatta meg számomra, hogy azzal a szakmai típusú felfogással, ami nekem van, eredményt elérnem ezzel a kormánnyal már lehetetlen."
A tavalyi 30 milliárd forint helyett idén már 50 milliárd forint érhető el vállalatok és egyetemek közös innovációs fejlesztéseinek támogatására a meghirdetett pályázaton - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Innovációs Szövetség pécsi innovációs pop-up konferenciáján a Nemzeti