2024. május 28. kedd

máj. 28
13:18
Karsai Dániel már vágja a centit: Hatalmas hírt közölt a halálos betegséggel küzdő alkotmányjogász (Nyugati Fény)
Karsai Dániel friss poszttal jelentkezett
máj. 28
13:18
Egy megye, egy hét, háromezer megcsípett gyorshajtó – mutatjuk a legkirívóbb eseteket (Autószektor)
A szabálytalankodóknak legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám lesz olyan, aki ettől magasabb összegű büntetésre számíthat. Három sofőrnek biztosan 117 ezer forintos bírságot kell fizetnie: egyikük Solt belterületén 102 km/h-val közlekedett, a másik autóvezető az 55-ös főúton hajtott 90 helyett 152 km/h-val, míg a harmadik
máj. 28
13:18
Nem is bomlanak le olyan könnyen a lebomlóként reklámozott teafilterek (Telex)
Ezen felül még a nagyon fontos gilisztákat is megmérgezhetik egy tanulmány szerint.
máj. 28
13:18
Így vesznek rá az éttermek észrevétlenül, hogy többet költs (Roadster)
A vendégek érzékeny pontját használják ki.
máj. 28
13:18
Ezekkel az egyszerű szokásokkal örökre búcsút inthet a migrénnek (EgészségKalauz)
A migrén kezelésének legjobb módja a gyógyszeres kezelés mellett a megfelelő életmódbeli szokások kialakítása.
máj. 28
13:18
"Örök hűséget fogadott nekem, miközben csalt a húgommal" – 10 képtelen hazugság (Bien)
Mindenkivel előfordult már, hogy valakit hazugságon kapott, az alábbi tíz esetben viszont egészen képtelen füllentésekre derült fény.
máj. 28
13:24
Rohamosan nő a bevándorlók száma Ausztriában, az osztrákok egyre kevesebben vannak (Portfolio)
Csökkent a születési és halálozási szám Ausztriában 2023-ban, a népesség viszont nőtt a bevándorlás révén - közölte Tobias Thomas, az osztrák statisztikai hivatal vezérigazgatója kedden.
máj. 28
13:24
Magyar Péter a háborúról: "Abszolút jogos Ukrajna harca" (ATV)
A Tisza Párt listavezetője az AP hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy Ukrajna küzdelme a területvédelemért abszolút mértékben jogos, és arról is beszélt, hogy az EU-nak egy konstruktívabb Magyarországra van szüksége. A cikkünk eredeti változatát korrigáltuk.
máj. 28
13:24
8,4 milliárd forint osztalékot vett ki Garancsi István és Habony Árpád a fővárosi kaszinókból (SzMo)
Habony Árpád 17 hónappal ezelőtt szállt be a kaszínózásba, és mintegy 5,3 milliárd forintot hozott neki az üzlet.
máj. 28
13:24
Lyme-kór vagy influenza? (Magyar Hírlap)
Korai stádiumban ez egy jól kezelhető betegség.
máj. 28
13:24
Tetőzik a Tisza (Mandiner)
Magyar Péter egyre messzebb kerül az egyedül "győzni" opciótól, ami legkésőbb 2026-ra őt és pártját is a Gyurcsány Ferenccel való összefogás opciójára kényszeríti.
máj. 28
13:24
Tejel a magyar milliárdosnak a kaszinóbiznisz, szép summát vettek ki osztalékként (Forbes)
A cégbeszámolók szerint a tavalyinál kevesebbet, de még így is elég szép összeget vett ki osztalékként a fővárosi kaszinóbizniszt uraló cégéből Garancsi István és Habony Árpád.
máj. 28
13:24
Megérkezett Herendi Gábor új filmjének előzetese (Sassy)
A Valami Amerika rendezőjének új filmjében olyan színészek tűnnek fel, mint Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Tenki Réka, Csányi Sándor, Csuja Imre vagy Schmied Zoltán.
máj. 28
13:26
Meloni őrjöng, a helyettese Ukrajnába küldené harcolni a NATO-főtitkárt (Mandiner)
Stoltenberg elszabadult hajóágyú módjára kezd viselkedni, 100 milliárd eurót ígér Ukrajnának, közben kioktatja az Egyesült Államokat és megfeledkezik arról, hogy a NATO egy szövetségi rendszer, ahol nem egy ember dirigál. Az olasz kormány a plafonon.
máj. 28
13:30
Reagáltak az oroszok a NATO-tagállam Észtország fenyegetésére (HírTV)
Mint ismeretes Kaja Kallas észt miniszterelnök kijelentette, hogy a Nato mindaddig harcolni fog, amíg Oroszország teljes vereséget nem szenved. Mint fogalmazott, nincs más terv és nincs szükség béketárgyalásokra sem.
máj. 28
13:30
Nagy Márton úgy szeretne nyaralni menni, felszállni, hogy a Budapest Airport szerződése már kész (ATV)
"Ezen a héten pont lesz a hitelek újratárgyalásán. Ezt az akadályt is leküzdve sokkal közelebb vagyunk a végéhez" - mondta Nagy Márton az ATV kérdésére a Budapest Airport megvásárlásáról.
máj. 28
13:30
Védetté nyilvánították az elsüllyedt San José roncsának nyughelyét (Magyar Hírlap)
A spanyol gálya felbecsülhetetlen értékű kincsekkel együtt süllyedt el a 18. században.
máj. 28
13:30
Azbej Tristan: Magyarország közel 10 millió euróval járul hozzá a békéhez (Demokrata)
Magyarország közel 10 millió euróval járul hozzá ahhoz, hogy Szíriában béke legyen, és az elvándoroltak hazatérjenek.
máj. 28
13:36
A BL-döntő kimenetele határozza meg a Ferencváros sorsát (Infostart)
Ha a BL-döntőben a Real Madrid győzedelmeskedik, akkor a Fradinak csak a selejtező második fordulójában kell megkezdenie a szereplést a következő kiírásban.
máj. 28
13:36
Kennedy-Biden-Trump hármas vita lehet júniusban, hatalmas fordulat az elnökválasztáson (ATV)
A június 27-ei televíziós vitát a CNN rendezi meg, és úgy tűnik, a szigorú feltételeket nagy meglepetésre ifjabb Robert F. Kennedy is teljesítheti.
máj. 28
13:36
Csúnyán felsült a belső égésű motorok mellett indult kampány (autopro)
Egy nap után le kellett venni az online szavazást a sok elutasító válasz miatt.
máj. 28
13:36
Egyre több idős használja az internetet (Magyar Hírlap)
A növekedő tendencia egészen a 75 éves korosztályig megfigyelhető.
máj. 28
13:36
Durva baleset történt Budapesten: Kerüld el ezt az útszakaszt, ha nem akarsz ráfázni! (Nyugati Fény)
Forgalomkorlátozás van érvényben.
máj. 28
13:36
New York Times: a balos irodalmároknak sikk volt a sztálinizmus anno, most az antiszemitizmus a sikk (Mandiner)
Hosszú írásban ment neki az írószakmában eluralkodó antiszemitizmusnak az amerikai liberális lap.
máj. 28
13:36
Nőknek szóló életmódcsatornát indítana a TV2 Lengyelországban (Telex)
A kormányközeli médiacsoport a napokban nyújtotta be anyagát a lengyel nemzeti földfelszíni frekvencia-pályázaton.
máj. 28
13:38
"A »fasiszták« vannak a háború ellen, odasüss" – ország-világ előtt védte meg Szijjártó Pétert Jordan Peterson (Mandiner)
A világhírű klinikai szakpszichológus az X-en nyilvánult meg.
máj. 28
13:42
A NAV minden jogviszonyváltozásról értesít minket (ProfitLine)
A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
máj. 28
13:42
Esik az OTP, egyre lejjebb a tőzsde (Portfolio)
Fél százalékos mínuszban van a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül a Mol és az OTP szerepel a leggyengébben.
máj. 28
13:42
Zöld technológiákat szállítana Bécs Kínának (Tiszta Jövő)
Szándéknyilatkozatot írt alá a múlt héten Bécs a kínai Sencsen várossal arról, hogy a jövőben elmélyítsék az együttműködést a zöld technológiák, a smart city, a digitalizáció és az élettudományok terén. Ez nyolc hónapon belül a harmadik ilyen megállapodás. Korábban Bangkokkal és Sanghajjal írtak alá hasonlót.
máj. 28
13:42
Áttörés a diabétesz gyógyításában (Magyar Hírlap)
Kínai tudósok azt állítják, hogy megtalálták a cukorbetegség gyógymódját.
máj. 28
13:42
Svédország nem küld több vadászrepülőgépet Ukrajnának (Demokrata)
Ukrajna tavaly kezdett tárgyalásokat Svédországgal a Gripen vadászgépek átvételének lehetőségéről.
máj. 28
13:42
A Digi megveszi a Telekom Romániát (MMonline)
Egy befektetési cégen keresztül a Digi Romania, Teszári Zoltán romániai magyar üzletember érdekeltsége vásárolja meg a Telekom Romániát. A bukaresti értéktőzsdén (BVB) közzétett tájékoztatás értelmében elvi megállapodás született arról, hogy a Telekom Romania Mobile Communications SA részvényeinek 99,9999994 százaléka a West Network Invest SRL tula
máj. 28
13:42
Függetlennek álcázott volt szocialista tanácsadóval győzne a baloldal Hévízen (Mandiner)
Naszádos Péter az MSZP-s Tóbiás József "meghosszabbított keze" volt.
máj. 28
13:42
Az izraeli kémfőnök megfenyegette a Nemzetközi Törvényszék ügyészét (AC News)
A Moszad igazgatója többször is megfenyegette a Nemzetközi Törvényszék ügyészét. Közölte, ha nem áll mellé baja eshet a családjának.
máj. 28
13:42
Sokk: így néz ki Lindsay Lohan a szülés után bikiniben (Sassy)
Lindsay Lohat mindössze 10 hónapja adott életet gyermekének, most mégis nyaral, ráadásul megmutatta magát bikiniben. Ez igen már önmagában is.
máj. 28
13:44
Utólag vizsgálhatják a magyar Vodafone felvásárlását (Portfolio)
Vizsgálnia kell a GVH-nak a Vodafone felvásárlását egy uniós precedensítéletet követően, ami lehetőséget ad arra, hogy utólag vizsgálni lehessen felvásárlásokat akkor is, ha  a kormány nemzetstratégiai jelentősége miatt korábban kivételnek minősítette – írja a Szabad Európa.
máj. 28
13:44
Borrell szerint Kijevnek joga van nyugati fegyvereket használni (Magyar Hírlap)
A főképviselő arra buzdította a tagországokat, hogy helyezzék egyensúlyba az eszkalációtól való félelmüket Ukrajna védekezési igényével.
máj. 28
13:46
Jó hírt kaptak az Angliában dolgozó magyarok (Portfolio)
A font sterling többhavi csúcs közelében maradt az euróval, és új kéthavi csúcsot ért el a dollárral szemben, mivel a Bank of England kamatcsökkentési várakozásainak eltolódása és a befektetők növekvő kockázati étvágya erősítette a brit valutát, miközben a piacok figyelik a globális inflációs adatokat.
máj. 28
13:48
Milliárdos károkat okozott az ítéletidő tavaly Németországban (Infostart)
Minden bizonnyal bekerül a német biztosítók negatív krónikájába a tavalyi esztendő. A Német Biztosítási Társaságok Szövetsége(GDV) szerint ugyanis a jégeső, a rendkívüli esőzések és a viharok a múlt évben 5,7 milliárd eurós biztosítói kár okoztak, jelentősen többet, mint a megelőző esztendőben. Ami pedig az idei évet illeti, az első hó
máj. 28
13:48
Donald Trump hosszan ecsetelte, mit gondol Orbán Viktorról (ATV)
A volt elnök és republikánus elnökjelölt az interjúban emlékeztetett, elnöksége alatt az Egyesült Államok nem vett részt háborúkban, kivéve, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) ellen indítottak, "de azt száz százalékban be is fejeztük".
máj. 28
13:48
Pay&GO;: Újabb pályacsúcsot ért el a BKK (Mínuszos)
Már több mint egymillió jegyvásárlás történt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) digitális fizetési szolgáltatása, a Budapest Pay&GO-n. A rendszer lényege, hogy egy mozdulattal lehet vonaljegyet vásárolni és egyben jegyet érvényesíteni, mindehhez pedig csak bankkártya vagy okoseszköz szükséges. A technológiának köszönhetően nem kell regisztrálni
máj. 28
13:48
Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút (Magyar Hírlap)
A republikánus elnökjelölt szerint elnöksége idején Kína és Oroszország sem "játszadozott".
máj. 28
13:48
Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút (Demokrata)
"Ő egy határozott ember, azt mondta, ma a világ problémája az, hogy Donald Trump már nem elnök" – jelentette ki.
máj. 28
13:48
Horr0rbaleset a vasútállomáson: MÁV-dolgozót gázolt el a vonat Békéscsabán (Nyugati Fény)
A férfit kórházba szállították.
máj. 28
13:48
Abszurd történet: medvehúst evett az amerikai család, de pórul jártak (Helló Magyar)
Nem úszta meg szárazon a barbecue-t az amerikai család, akik rosszul átsült medvehúst ettek.
máj. 28
13:48
Jóváhagyták a népszavazást a krskói atomerőmű új blokkjának építéséről (Öko-drive)
A szlovén parlament csütörtökön jóváhagyta népszavazás kiírását a krskói atomerőmű új blokkjának építéséről, valamint az atomenergia hosszú távú békés felhasználásáról fogadott el állásfoglalást - közölte a helyi sajtó.
máj. 28
13:48
Ezt a kardiót válaszd, ha látványosan fogyni akarsz (Bien)
Rengeteg tévhit kering, hogy a fogyáshoz vajon most akkor kell-e kardió, vagy sem, és ha kell is, akkor milyen.
máj. 28
13:54
Ez az ország aztán jól kilőtt az év elején! (Privátbankár)
A horvát gazdaság teljesítménye 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest a bővülés 1 százalék lett.
máj. 28
13:54
Az államtitkár elment Az Erasmus+ ajtókat nyit konferenciára elmondani, hogy az Erasmus+ ajtókat zár (444.hu)
"Brüsszeli diktátumokra" válasz: Pannónia program.
máj. 28
13:54
A „karcsúsító uborkára” fényes jövő vár a fogyókúrázók körében (Agrofórum)
Jelenleg több mint hatszáz új zöldségfajta, köztük az uborka, a paradicsom, a chili, a lila paprika és a padlizsán különböző fajtáit mutatják be a 25. Kínai Nemzetközi Zöldségipari Tudományos és Technológiai Vásáron a kelet-kínai Shouguang városában.

Keresés