A magyar származású szerző krimijében arra keresi a választ, mi történik, ha arra gyanakszunk, hogy nem a megfelelő ember ül rács mögött? Fel lehet-e deríteni egy húsz évvel ezelőtti gyilkosságot? Van-e értelme felszakítani a régi sebeket egy megérzés miatt?
A kémiai növényvédelmet sok esetben a kisebbik rossz elve alapján használjuk, ezért nagy az igény másfajta megoldásokra. A kutatásokban már bizonyított megoldás lehet az Rns-alapú növényvédelem. Ezzel kifejezetten egyes gének kapcsolhatók ki, amelyek csak az adott kártevőfajban fordulnak elő. Így az alkalmazása szelektív, és a nem célszervezetekre
A szerződés alapvető jellemzője, hogy a felek egybehangzó akaratát fejezi ki. Mi a helyzet akkor, hogy az egyik szerződő felet tévedésbe ejtették, és emiatt döntött a szerződéskötés mellett? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
A WRC3 tavalyi győztese, Roope Korhonen is rajthoz állt volna Rally2-es Toyotával a Szardínia Rallyn, azonban felkészülésként elindult a Finn Rally Bajnokság hétvégi versenyén, ahol balesetet szenvedett, mely során ő is megsérült.
Még oda lehet férni a bejárathoz, de hatalmas a tömeg. Van, aki már a nyitás előtt 2 órával a helyszínre érkezett. Mi történt? Ma nyit az első magyar Primark. Sokan már reggel 8 körül megérkeztek, de 9-kor még a bejárat közvetlen közelébe lehetett jutni. Akik elsőként akarnak bejutni, a kérdésre: mit akartok venni, nevetve úgy
Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója arról számolt be, a játékosoknak naponta közel kétmilliárd forintot fizetnek ki, a magyar lottóláz eredményeként azonban maga a vállalat is hatalmas árbevételre tett szert.
Neel Kashkari, a Minneapolisi Fed elnöke szerint a Federal Reserve-nek jelentős inflációs előrelépést kell látnia mielőtt kamatot csökkentene, és nem zárja ki a kamatemelés lehetőségét sem, ha az infláció nem mérséklődik - írta a CNBC.
Csak előre vezet az út – a kriptovaluták végérvényesen megváltoztatták az iGaming iparágat. Miközben a nagy szerencsejáték-vállalatok még mindig csak ismerkednek a tereppel ,a kriptót integráló és a platformjaikat blockchain-alapúvá átalakító projektek száma gyorsan növekszik. Mint minden általa érintett területen, a kriptovaluták nemcsak a kaszinó
A német exportorientált ágazatokban javult májusban az üzleti hangulat. Az ifo exportvárakozás-indexe májusban plusz 0,3 pontra emelkedtek az áprilisi mínusz 1,5 pontról.
Észak-Amerika egyik legnagyobb bányásza, a Marathon Digital (MARA) múlt héten pénteken együttműködési megállapodást kötött a kenyai Energia- és Kőolajminisztériummal (MOEP). A megállapodás értelmében a tőzsdén jegyzett bányász várhatóan több mint 80 millió dolláros beruházással fogja fejleszteni az afrikai ország energetikai infrastruktúráját termé
A klímaváltozás által előidézett problémák egyre többeket sarkallnak egy fenntarthatóbb életvitelre. Már a kisebb lépésekkel, mint a komposztálással, vagy a nejlonzacskók kerülésével is sokat segíŧünk a természetnek, de vannak olyanok, akik a következő szintre emelik a fenntarthatóságot.
Neel Kashkari, a Minneapolisi Fed elnöke szerint a Federal Reserve-nek jelentős inflációs előrelépést kell látnia mielőtt kamatot csökkentene, és nem zárja ki a kamatemelés lehetőségét sem, ha az infláció nem mérséklődik - írta a CNBC.
Tettre kész fiataljainkat is lépésre kényszeríti a döntés, hiszen van mit tenni. Elővehetik például a budapesti olimpiát Párizsba "átutaló", Nolimpia jelszóval elhíresült megmozdulás lomtárba tett kellékeit.
Nem várt "mellékhatása" derült ki a Wegovy és Ozempic testsúlycsökkentő gyógyszereknek: egyre több nő számol be nem várt terhességről. A szakértők azt javasolják a nőknek, hogy hatékony fogamzásgátlást alkalmazzanak, mivel ezek a gyógyszerek váratlanul növelhetik a termékenységet és terhességet eredményezhetnek - tudósított a The Guardian.
Az Alteo a vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a BÉT odlalán közölte, hogy a Scope Ratings hitelminősítő elvégezte a társaság által kibocsátott kötvényekre vonatkozó hitelminősítésének éves felülvizsgálatát - a minősítés változatlan maradt, az Alteo, mint kibocsátó és a kötvények BBB- kategóriában maradtak stabil kilátásokkal.
Megfontolja a kivonulást Romániából az E.ON energiaszolgáltató - jelentette ki Leonhard Birnbaum, a vállalat vezérigazgatója az Athénban zajló Eurelectric Power Summit 2024 konferencián.
2023-ban az Európai Unió 25-34 év közötti lakosságának 43%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel, amely 1 százalékpontos növekedést jelent 2022-hez (42%) képest. Ez 2 százalékponttal elmarad a 2030-ra kitűzött uniós céltól, amely szerint a 25-34 év közötti uniós népesség 45%-a felsőfokú végzettségű kellene, hogy legyen - ismerteti az adatokat az E
A japán kormány a 2026 márciusával záruló költségvetési év végére elsődleges költségvetési többletet kíván elérni, figyelembe véve a kamatemelkedés és a gyengülő valuta okozta kihívásokat – derül ki egy tervezetből.
Magyar kutatók ismét megerősítették egy rejtélyes csillagászati jelenség, a Kordylewski-porholdak létezését: a namíbiai Khomas-fennsíkon végzett méréseik során egyedülálló polarizációs távcsövük segítségével sikerült lencsevégre kapniuk a Föld-Hold-rendszer L5 Lagrange-pontja körül kialakult porhold polarizációs mintázatait. A Kazimierz Kordylewski
Az Abb E-mobility és a Man Truck & Bus ünnepélyes keretek között adta át a Megawatt Charging System (Mcs) töltőrendszert, amely egyúttal az e-teherautók megwattos töltésének premierjét is jelentette. Az Abb E-mobility által szállított Mcs töltőállomáson a Man elektromos teherautóját (eTruck) 1000 amperrel és több, mint 700 kW teljesítménnyel tö