2024. május 28. kedd

máj. 28
9:36
Fegyverek és lőszerek egész arzenálját próbálta Magyarországra csempészni egy albán férfi (Blikk)
Géppisztolyokat, pisztolyokat és több ezer lőszert próbált meg Magyarországra csempészni egy albán férfi, az ügyészség indítványozta a letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
máj. 28
9:36
Százmilliárd forintok érhetők el álláskeresők munkába állítására (HR Portál)
Ázsiai vendégmunkások behozatala előtt mozgassuk meg a 300 ezer fős magyar munkaerő-tartalékot. A kormány az utóbbi két hónapban több pályázatot is elindított, ami ezt célozza. Százmilliárd forintok érhetők magyarországi cégeknek álláskeresők képzésére, munkába illesztésére, bérének támogatására. Melyek is ezek a kiírások? Miért érdemes ebbe belevá
máj. 28
9:36
Meglepő inflációs adatokat találtak, bajban lehet a világ harmadik legfontosabb jegybankja (Portfolio)
A Bank of Japan legfontosabb inflációs mutatói áprilisban 2022 augusztusa óta először csökkentek a 2%-os célérték alá - derült ki a kedden közzétett adatokból, ami fokozta a bizonytalanságot a következő kamatemelés időzítésével kapcsolatban – írja a Yahoo Finance.
máj. 28
9:36
Jelentkezzen MTM-1 Alap képzésre! (autopro)
MTM-instuktorok, tanácsadók, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek várják.
máj. 28
9:36
Révész Sándor: életem legnagyobb türelemjátékát játszom (Magyar Hírlap)
A Helikon Kiadó gondozásában elérhető, fotókkal gazdagon illusztrált kötetben a Generál és a Piramis egykori frontembere őszintén és részletesen vall életéről, családjáról, gyerekkoráról, zenei pályafutása kezdetéről.
máj. 28
9:36
A régió legjobb befektetési ügynökségének választották a HIPA-t az AIM Investment Awards-on (Növekedés)
Az AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.
máj. 28
9:36
A Fidesz ebben a kerületben visszaveheti az irányítást, Gyurcsányék megijedtek (Mandiner)
V. Naszályi Márta az egyik olyan regnáló kerületi vezető, akinek bizony komoly félnivalója van.
máj. 28
9:36
Kiss Norbert makulátlan teljesítménnyel négy győzelmet aratott a szezonnyitón (Racing)
Misanóban folytatódott a kamion Európa-bajnokság, a Révész Racing versenyzője, Kiss Norbert vasárnap is mindkét futamot megnyerte.
máj. 28
9:36
Lecsapják a kezünkről a Balatont a külföldiek: drámai a helyzet (naphire.hu)
Nagyon úgy tűnik, hogy a külföldiek tényleg felvásárolják a Balatont: a tavalyi utolsó negyedévben minden ötödik lakásvásárló külföldi volt Zala és Somogy megyében - derül ki a jegybank lakáspiaci jelentéséből.
máj. 28
9:38
Baljós jelek: szakadnak az árak Németországban (Portfolio)
A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a német nagykereskedelmi árak 2023 áprilisában 1,8%-kal maradtak el az egy évvel korábbi hónapitól.
máj. 28
9:40
Az EU chipháborút is indítana Kína miatt (Portfolio)
Az Európai Bizottság lépéseket tesz a kritikus technológiák – például a fejlett chipek, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia és a biotechnológia – Kínától és más versenytársaktól való megvédésére. Közben egyre több chipgyártó dönt EU-n belüli beruházásokról.
máj. 28
9:42
Footgolf Csúcs Kupa immár tizedik alkalommal (Piac és Profit)
Alig több mint 5 pont különbséggel nyerték a Művészek a Footgolf Csúcs Kupát és csak két tized ponttal lettek másodikak a Színészek az Újságírók előtt.
máj. 28
9:42
Vígjátékkal tér vissza a Valami Amerika rendezője! Herendi Gábor elhozta az ország sztárparádéját: itt az előzetes (Blikk)
Elkészült Herendi Gábor új, romantikus vígjátékának első előzetese!
máj. 28
9:42
A DTX előértékesítése 300%-os hozamot ígér, és ígéretes ártrenddel vonzza a Chainlink és XRP befektetőket (ProfitLine)
Az SEC jóváhagyta az Ethereum spot ETF-et 2024 májusának utolsó hetében, ami jelentős mérföldkövet jelent a befektetési táj számára a prominens altcoinok, például a Chainlink (Link) és az XRP esetében.
máj. 28
9:42
Izgalmas sztorik a kriptopiacon, a tőzsdéken jó a hangulat (Portfolio)
Az angol tőzsde mellett az amerikai piacokon sem volt tegnap kereskedés, a magyar tőzsde azonban összességében felülteljesítő volt a nemzetközi átlaghoz képest, a nap végére új történelmi csúcsra emelkedett a BUX index. Gazdasági adatok tekintetében ma az Egyesült Államokban egy fontos ingatlanindexet és egy fogyasztói hangulatindexet publikálnak,
máj. 28
9:42
Egy homályos szerződés segíthet kijátszani az uniós szankciókat a milliárdos orosz oligarchának (Portfolio)
Mihail Fridman, Oroszország egyik leggazdagabb embere 15,8 milliárd dollár értékű vagyonára vonatkozó szankciókkal kapcsolatos kártérítést követel Luxemburgtól, és azt tervezi, hogy bírósághoz fordul a hercegséggel szemben, ha nem tud megegyezni a kifizetésben - írja az ügyet ismerő személyekre hivatkozva a Financial Times.
máj. 28
9:42
Elstartoltak a levélszavazatok, már több ezren voksoltak (ATV)
Az első nap 7200 levélszavazatot adtak le a külképviseleteken a Magyarországon vagy más uniós tagállamban lakcímmel nem rendelkező magyar választópolgárok az európai parlamenti (EP-) választásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu kedd reggeli adataiból.
máj. 28
9:42
Jennifer Lopez durván beszólt a legnevesebb kolléganőinek: a világsztár fél Hollywoodot kiosztotta (Femcafe)
Futótűzként terjed az interneten egy réges-régi interjú, mely még karrierje hajnalán készült a világsztárral. Mai szemmel nézve is meghökkentő, hogyan vélekedett akkor hollywoodi kolléganőiről az 54 éves híresség.
máj. 28
9:42
A NATO az Oroszország elleni nukleáris csapást gyakorolja (Magyar Hírlap)
"Az Oroszországi Föderáció elleni harci műveletek forgatókönyveit dolgozzák ki".
máj. 28
9:42
Elájult a világbajnok német labdarúgó, mennyit fejlődött a magyar válogatott (Mandiner)
Az Európa-bajnokság után visszavonuló világsztár a szombati Bajnokok Ligája-döntő előtt nyilatkozott.
máj. 28
9:42
Egyedülálló Bitcoin tanfolyamot indít egy svájci egyetem (BitcoinBázis)
A Zürichi Üzleti Alkalmazott Tudományok Egyeteme (HWZ) egyedülálló Bitcoin tanfolyamot hirdetett meg. A kurzus mindössze 16 napos, ám borsos ára
máj. 28
9:42
Tiltott rovarölő szereket találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban Gyulánál (Gyulatelevízió)
A NAV egyenruhásai a gyulai határátkelőhelynél állítottak meg egy bolgár kamiont, hogy átvizsgálják rakományát. A pénzügyőrök több mint négyezer kilogramm rovarölő szert találtak a teherautó platóján. A Vertimec Neo elnevezésű méreganyag használata és kereskedelme Magyarország területén tiltott, mert a vízi szervezetekre veszélyes és méhekre kife
máj. 28
9:44
Nem találja az irányt a tőzsde (Portfolio)
Vegyes elmozdulásokat láthatunk a hazai blue chipeknél.
máj. 28
9:44
Bevallotta az EKB: visszafelé sült el a csodafegyver (Portfolio)
Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank döntéshozója szerint az EKB korábbi kötvényvásárlásai, amelyek 2015 és 2022 között összesen több mint 5 milliárd eurót tettek ki, mérsékelhették a későbbi kamatemelések piaci hatásait, stabilizálva ezzel a hitelfelvételi költségeket. Ezek az intézkedések akadályozhatják az infláció elleni küzdelmet és külön
máj. 28
9:44
Kína és az Egyesült Államok új vízekre evez (Magyar Hírlap)
Folyamatos párbeszédben állapodott meg a "tengeri kockázatok" csökkentésének érdekében.
máj. 28
9:48
"Korábban egy hisztis kislány voltam" – Puskás-Dallos Bogi az anyaságról és a férjével való kapcsolatáról vallott (Blikk)
Az anyaságról és férjével való kapcsolatáról is mesélt Puskás-Dallos Bogi a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. Bogi elárulta, hogy Puskás-Dallos Peti sokat lazított rajta, nagyon kiegyenlítik egymást.
máj. 28
9:48
A Fed döntéshozója szerint a jegybank kissé elsiette a fordulatot (Portfolio)
Michelle Bowman jegybankelnök kedden kijelentette, hogy támogatta a mérlegfőösszeg csökkentésének későbbi leállítását vagy a hónap elején bejelentettnél mérsékeltebb kivezetési folyamatot – írja a Yahoo Finance.
máj. 28
9:48
Gépfegyvereket rejtett az albán mikrobusz (Magyar Hírlap)
A férfi szombaton röviddel éjfél előtt jelentkezett belépésre Röszkénél.
máj. 28
9:48
A Magyar Autóklub továbbra sem támogatja a rakpart lezárását (Mandiner)
Karácsony Gergely továbbra is megnehezíti az autóval közlekedők életét Budapesten. A Nagykörúton és az Üllői úton felfestett biciklisávok és a Lánchíd lezárása után most a rakpart következik.
máj. 28
9:48
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek: Elvált a tüdő a májtól! Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy (Nyugati Fény)
Gyurcsány Ferenc Magyar Péter friss interjúja kapcsán tett néhány fontos megállapítást
máj. 28
9:48
Az első galaxisok születését örökíthette meg a James Webb űrtávcső (Helló Magyar)
A kutatók örök kérdést válaszolhatnak meg az első galaxisok alapján: hogyan keletkezett a világegyetem?
máj. 28
9:48
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek: Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy (Telex)
"Frissebb, mint Orbán, de minden bizonnyal tehetségtelenebb" – írta a Tisza Párt vezetőjéről a DK elnöke.
máj. 28
9:48
Ez történik, ha naponta csak egyszer mosol fogat (Bien)
Mindenkivel megesett már, hogy a nagy rohanásban az egyik fogmosás kimaradt, de nem is gondolnád, milyen következményei lehetnek.
máj. 28
9:50
Gigapert indítanak 63 vádlott ellen költségvetési csalás miatt, az otthonfelújítási támogatások is érintettek (Portfolio)
Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség egy bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 63 vádlottal szemben - közölte a vármegyei főügyészség kedden közleményben az MTI-vel.
máj. 28
9:50
Bajnaiék részletesen profilozták Karácsony Gergely lehetséges szavazóit (Mandiner)
A Magyar Nemzet újabb részleteket dolgozott fel a Szuverenitásvédelmi Hivatal által közzétett beszédes dokumentumokból.
máj. 28
9:54
Új fordulatot vehet a lélegeztetőgépek története (Menedzsment Fórum)
Kisebb szappanoperává vált a kormány lélegeztetőgép-beszerzési üzlete, amely 300 milliárd forintjába került az adófizetőknek. A történet újabb fordulatához érkezhet.
máj. 28
9:54
Életveszély: már a Kékestetőn is pusztítja a felmelegedés a fákat (Infostart)
Életveszélyessé váltak a Mátrai Gyógyintézet kékestetői parkjának ősfái, ezért a szanatórium lezárta a területet – tudta meg az InfoRádió. A klímaváltozás felgyorsulása országszerte hasonló kihívás elé állítja az erdészeket.
máj. 28
9:54
Az esküvője napján írta meg neki a főnöke, hogy ki van rúgva (HR Portál)
Valószínűleg nincs olyan nap az évben, amelyiken jól esik egy a kirúgásunkról tájékoztató üzenet, de különösen rosszul eshet, ha ez az üzenet - feltehetően szándékosan - az esküvőnk napján talál meg minket.
máj. 28
9:54
Máris nehézségekbe ütközött a szabadpiaci kapitalizmus legújabb messiása (Portfolio)
Öt hónapos kormányának első kabinetátalakításában Javier Milei argentin elnök hétfő este elfogadta Nicolás Posse kabinetfőnök lemondását, miközben a kormány által tervezett mélyreható gazdasági reformok miatt jelentős feszültségek alakultak ki a társadalomban.
máj. 28
9:54
850 ezer forintért kínálnak egy 200 forintos bankjegyet, azonnal túrd fel otthon a fiókodat (Promotions)
Elő a régi bankókkal, akár még sokat is érhetnek a gyűjtők számára.
máj. 28
9:54
Védhet a krónikus betegségektől, és elősegítik az agy, a szív és a szem egészségét (Magyar Hírlap)
Rendszeres fogyasztásával az immunrendszerünk is erősödhet.
máj. 28
9:54
Szilágyi Liliána több lábon áll: modellkedik és szállodát takarít Mexikóban (Mandiner)
A Blikk megtudta, hogy az egykori úszónő apja elállt az általa indított pe­rektől.
máj. 28
9:54
Még keresi a mentőszolgálat, hogy ki a felelős Magyar Péter esetlapjának kiszivárogtatásáért (Telex)
A Bors bulvárlap május elején közölte Magyar szenzitív adatait, az OMSZ azóta vizsgálja az "adatkezelés szabályosságát".
máj. 28
9:54
Az eltűnt gyerekekről, az eltűnések okáról jelentetett meg hírlevelet a rendőrség (Nyíregyháza)
Minden évben május 25-én tartják az eltűnt gyermekek világnapját, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve.
máj. 28
9:54
Kegyetlen kutyatámadás! Így küzdött a modell, miután kiharaptak egy darabot az arcából (Sassy)
Az interneten kegyetlen megjegyzésekkel illették a modellt, többen "Grincsnek" nevezték, de őt ez nem érdekelte, sikerült megtartania a pozitív hozzáállását
máj. 28
9:54
Csillagtúra: a harmadik mozaik is a helyére került (Gyulatelevízió)
A napokban egyedi mozaikkal gazdagodott a Gyulai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság. A XXIV. nemzetközi csillagtúra emlékére készített alkotást Franz-Rudolf Sieren német tűzoltó készítette. A németországi Mettlach-Orscholzban élő tűzoltó, Franz-Rudolf Sieren évtizedek óta megtiszteli valamennyi csillagtúra szervezőjét egy, a találkozónak emléket áll
máj. 28
9:56
Történelmi csúcson az arany - De ez még csak a kezdet? (Portfolio)
A mögöttünk álló hónapokban több fontos és sokak által követett nyersanyag árfolyama is nagyot ralizott, többek között új történelmi csúcsra száguldott az arany és a réz is, de az ezüst árfolyama is évek óta nem látott magasságokban van. A rali kibontakozásával az elemzők is egyre bizakodóbbak, rövidesen jöhetnek akár az új csúcsok ezeknél az eszkö
máj. 28
9:56
Csak óvatosan: már QR-kóddal is kisöpörhetik a bankszámláját (Mandiner)
Újabb internetes csalás áldozatai lehetünk, ha nem figyelünk.
máj. 28
9:58
Radikális magyar párt ragaszthatja meg az AfD szívét, miután Le Pen összetörte (Mandiner)
Összefoghat az ECR és az ID, az AfD körül pedig külön minifrakció szerveződhet.
máj. 28
10:00
Lázban égnek a divatkedvelők: megnyílik az első Primark-üzlet Magyarországon (Adózóna)
Ma nyitja meg első magyarországi üzletét a Primark nemzetközi divatáruház Budapesten. A teljes beruházásra 8 millió eurót (mintegy 3 milliárd forintot) fordítottak – közölte Maciej Podwojski, a Primark kelet-közép-európai vezetője az új üzletet bemutató sajtótájékoztatón.

Keresés