Betegsége miatt a nyilvánosságban nem mutatkozó walesi hercegné a napokban újra rengeteg helyen tűnik majd fel: a Tatler divatmagazin május 30-ai számának címlapján ugyanis ő mosolyog majd vissza az olvasókra. Legalábbis egy festményen, Katalin hercegnéről ugyanis nemrég Hannah Uzor zambiai festő készített egy portrét, amely jelenleg igencsak megos
Harry herceg szerette volna megóvni párját a bántó kommentek alapján írt cikkektől, és ezért konkrét lépéseket is tett. Most azonban valami gyanús dolog történt.
A Saudi Aramco, a világ egyik vezető olajvállalata megállapodást írt alá a Pasqallal az első kvantumszámítógép telepítésére a Szaúd-Arábiai Királyságban. A megállapodás értelmében a Pasqal egy 200 qubit-es kvantumszámítógépet telepít, karbantart és üzemeltet, amelyet a tervek szerint 2025 második felében helyeznek üzembe. A megállapodás felgyorsítj
A legtöbb, szervezeti szinten generatív mesterséges intelligenciát (GenAI) felhasználó cég még mindig a kísérleti fázisban jár, és annak meghatározása sem egyértelmű, milyen előnyöket nyújthat adott szervezeteken belül az AI. Ennek
Szántóföldi termesztésből "kiszabadult", génmódosított canola növényeket vizsgáltak Amerikában annak kiderítésére, hogy mi történik a bennük lévő idegen génekkel a természetben.
Hacsak nem esik addig nagyobb mennyiségű eső. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem nagyon fog. A világ ötödik legnagyobb városában és körülötte tízmilliók maradhatnak víz nélkül.
A jó idő beköszöntével az otthonunkban és környékén különféle hívatlan vendégek jelenhetnek meg, a pókokat is beleértve. Bár vannak, akiket nem zavarnak, annyi biztos, hogy egy szép, tiszta, rendezett helyiségben aligha van helyük, feltéve persze, ha nem olyan fajtákról van szó, amelyeket házi kedvencként tartanak. Az egyéb módon bekerülő pókokat v
Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak, és sokat kerestek a befektetési alapokba, részvényekbe fektetők is - derül ki a Bank360.hu elemzéséből, amely szerint a lakosság készpénz- és hitelál
Ami a technológiai innovációnak a CES, az a szoftverfejlesztésnek a Craft – idén ünnepli tizedik születésnapját Közép-Európa legnagyobb IT szakmai konferenciája, amely évről évre többezer szakembert szólít Budapestre. A kétnapos Craft Conference igazi sztárparádéval várja az érdeklődőket május végén a Vasúttörténeti Park látványos díszletei között:
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy mi is sok divatinspirációt merítünk a TikTok-ról. A vírusként terjedő divatdaraboktól kezdve a styling-tanácsokig az alkalmazás tökéletes hely a legfontosabb szezonális trendek felfedezésére.Mostanában különösen sokszor látjuk a boxer stílusú, gingham rövidnadrágokat. Nem csodálkozunk, kényelmesek, stílusosak és könnyed
Vajon szükségszerű, hogy az idős ember képéhez a betegség, a kiszolgáltatottság, a testi-szellemi leépülés képe társuljon? Egyáltalán nem! 60-70 felett, és alapbetegségekkel élve is lehet egészséges életmódot folytatni, változásokat bevezetni az étkezésben és rendszeresen mozogni. A siker titkát „mindössze” abban látja Nagy Abonyi András gyógytorná
Harmadik generációjába lépett a Volkswagen Tiguan, a márka legnépszerűbb modellje immáron a B9 generációs Passattal és Superbbel osztozik a platformján.
A magas vérnyomás kezelésének első lépése az életmód terápia, bizonyos esetekben azonban gyógyszert is szükséges szedni, méghozzá legtöbbször egy életen át. De vajon miért nem mindenkinek ugyanazt az egyféle vérnyomáscsökkentőt rendeli el az orvos, ha a cél ugyanaz? Mi minden befolyásolhatja a gyógyszer kiválasztását? Ezekre a kérdésekre adott vála
A tudatos utazóké a jövő, ők azok, akiknek biztos nem kell lemondaniuk arról, hogy idén is a Balatonon nyaraljanak és megtalálják a pénztárcájuknak megfelelő pihenési módot – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Ennek a tudatosabb hozzáállásnak köszönhetően sokan olyan helyet választanak célpontul, amelyek eddig kevésé volt
A mémeknek szentelt múzeum, egy gasztronómiai vállalkozás, egy energiaital márka, egyedi karórákat gyártó vállalkozás és egy tanulástechnikai robot megálmodója is a Cápák elé lépett. Mémek offline térben Egy egész múzeumot szentelt a virtuális térben könnyen és gyorsan terjedő mémeknek Heller Z. Péter. A Meme Múzeumban bárkinek lehetősége van az
Gyakori jelenség, hogy a legszebb bodzaágak szinte egyik napról a másikra zöldről feketére váltanak: tömegével jelennek meg rajtuk az éhes, habzsolásra készen álló tetvek ezrei. Ilyenkor szinte sokkot kapva keressük a leggyorsabb megoldást, és visszatarthatatlan késztetést érzünk arra, hogy egytől egyig megszabaduljunk tőlük. A meggondolatlan pánik
Mindössze néhány nappal azután, hogy lecsillapodtak a kedélyek a Kreml legutóbbi, balti-tengeri határok újrarajzolásával kapcsolatos fenyegetése után, Oroszország újabb provokációt követett el.
Mottónk, hogy mindig friss gyümölccsel érkezünk a piacra, és kivétel nélkül olyan minőséget kínálunk, ami a lehető legjobb – mondja Farkas Tibor, aki Esztergályhorvátiban termel gyümölcsöket, elsősorban őszibarackot és szamócát.
A klímaváltozás megfékezése érdekében a legfontosabb feladat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése, amit az Európai Unióban és világszerte működő kibocsátás-kereskedelmi rendszerek is képesek elősegíteni. Az Unió saját, egységes kibocsátás-kereskedelmi
Szeretnék a vásárlásról alkotott képet progresszív és innovatív környezetté változtatni, amely olyan célponttá teszi a boltokat, ahol mindenki jól érezheti magát – mondja Maciej Podwojski, a Primark közép-kelet-európai vezetője. Kedden nyit a nemzetközi divatlánc első magyarországi egysége. Bár folyamatosan vizsgálják a jövőbeli lehe
2005 óta az Európai Coeliakiás Egyesületek Szövetsége (Aoecs) kezdeményezésére május harmadik vasárnapja a lisztérzékenység világnapja. Ennek a betegségnek az egyetlen kezelési módja a szigorúan betartott gluténmentes diéta. Ez azonban korántsem könnyű feladat az érintettek számára különösen egy olyan háztartásban, ahol a többi családtag fogyaszt g
Egy hét múlva elindulhatnak az igénylések az új otthonfelújítási támogatásra. A kifejezetten energetikai korszerűsítést célzó program azért is különleges, mert a korábbi évek támogatásaival ellentétben nem csak családosok vagy családot tervezők számára elérhető. Akár még nyugdíjasok is igényelhetik, ha megfelelnek a feltételeknek - idősek számára p
Gálvölgyi János nem érvel, hanem ítélkezik, mert azt gondolja, hogy még mindig nála van a bölcsek köve. Hogy még mindig mindenből több jár neki. Nagy Ervin írása.
A fieszta közepette nyilatkozott a Mandinernek a korábbi válogatott támadó, aki kilenc évvel ezelőtt a győriek legutóbbi élvonalbeli gólját lőtte! Elárulta, miért örül a két vidéki fellegvár feljutásának és milyen a másodosztály.
A távol-keleti kiállításon szinte minden fordítva történt, mint amit az európai autós rendezvényeken az utóbbi években megszoktunk. A rengeteg autó és sok látogató volt, a premierek száma pedig 117-nél állt meg!