Egy ókori kőtáblán pontosan vezették, ki, miért maradt távol II. Ramszesz fáraó építkezéséről. Persze a főnök olykor saját ügyeit intéztette a munkásokkal.
Jens Stoltenberg kérjen bocsánatot vagy mondjon le, ha Ukrajnába akarnak menni harcolni menjen ő vagy Emmanuel Macron - mondta vasárnap Matteo Salvini olasz helyettes miniszterelnök, a Liga jobboldali párt főtitkára, elfogadhatatlannak nevezve az Oroszország elleni támadás felvetését.
Kisebb kapacitású rugalmas atomerőművek révén lehetne a legkönnyebben megteremteni a biztonságos és versenyképes áron elérhető energiát Magyarországon - vélték a Klasszis Média Lapcsoport "E", mint Energia című konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők. Aszódi Attila, Holoda Attila és Kiss Csaba abban is egyetértettek, hogy a vállalat
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung birtokába jutott titkosszolgálati jelentések értékelése szerint az orosz harctéri dominancia alapján Ukrajna helyzete egyre reménytelenebb – foglalta össze a Die Welt.
Soha ennyi gyermek nem jutott még ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetéshez, valamint ingyenes tankönyvhöz, mint most – mutatott rá Hornung Ágnes.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 757,89 pontos, vagyis 1,11 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárta a hetet.
Érdekes szögből - tulajdonképpen az összesből - készített videót tett közzé az F1 YouTube-csatornája Charles Leclerc pole-pozíciót érő monacói köréről.
George Friedman amerikai geopolitikai stratéga váratlan kijelentést tett. Azt írta: tévedett, amikor néhány hete azt írta, hogy Orbán Viktor kezéből kicsúszhat a hatalom.
A különböző nemzedékek közötti eltérésekről, azok környezettudatossághoz fűződő viszonyáról is beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének kedden megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A tavalyi feleződést idén több mint duplázódás követte a lakáshitelezésben, így a tavalyi 600 milliárd forint után jó esély van arra, hogy 2024-ben több mint 1000 milliárd forintnyi lakáshitelt vesz fel a magyar lakosság. Az MNB nemrég közzétett Lakáspiaci jelentéséből több érdekesség is kiderült arról, miként vágott neki a hitelpiac ennek a ritkán
A Pénzcentrum kérésére ezúttal Balogh Petya, az STRT Holding vezérigazgatója, illetve az RTL-en futó üzleti showműsor, a Cápák között befektetője gyűjtötte össze valós tapasztalatait arról, mi az a 7 legnagyobb hiba, amit egy induló vállalkozó elkövethet.
Hornyák Zsolt vezetőedző számára a Puskás Akadémia 2023–2024-es szezonban elért bronzérme a legértékesebb az elmúlt évek sikerei közül – ezt a szakember az évértekelőjében árulta el az együttes hivatalos honlapján.
A James Webb űrteleszkóp két hatalmas fekete lyuk egyesülését fedezte fel az Univerzum születése után 740 millió évvel. A James Webb űrteleszkóp pazar képet készített két gigantikus fekete lyuk és a körülöttük lévő galaxisaik összeütközéséről. Az esemény mindössze 740 millió évvel az univerzumot létrehozó ősrobbanás után történt. Ez a legtávolabbi
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence kapcsolata a nehézségek ellenére csak még erősebb lett. Elmondásuk szerint nehéz időszak van mögöttük, ám szerencsére a szerelmük túlélte a sok támadást, és nagyon boldogok együtt.
Az ország legidősebb polgármesterjelöltje 89 éves. Gaz nélküli udvarokat és veteményeseket akar látni a falujában. A mátraverebélyi Bakonyi Józsefné szerint ő munka nélkül már alulról szagolná az ibolyát.
Gyerekszínészek: van, aki később civil pályát választott, van, akinek elcsúszott az élete és van, aki évtizedek óta színészként dolgozik. Felismered őket?
Elérkezett a streaming új kora, ahol már reklámokkal is lehet találkozni. A reklámok megjelenésénél a magyar bankszektorból elsőként a K&H vásárolt hirdetési felületet. Hazánkban a SkyShowtime vezette be úttörőként ezt a lehetőséget.
"Összecsinálták magukat" - mondta a kommunikációs igazgató egy KDNP-s polgármesterről és a fideszes választókerületi elnökről, akik a "háborúpárti baloldal parancsát" teljesítették szerinte.
Mexikó kiadta az Egyesült Államoknak a Sinaloa drogkartell egyik hírhedt bérgyilkosát, akinek a többi között kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt kell bíróság elé állnia - derült ki az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint szombaton tett bejelentéséből.