Rónavölgyi Endre büntetése utánTamás Gyula vezet az ORB2-es mezőnyben a Diósgyőr Rally szombat délelőtti szakaszai után Görög Péter és Simon György előtt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programja révén a bankok a 2023 végi összesítés alapján majdnem 880 milliárd forint hitelt helyeztek ki - mondta az MNB szerdai sajtóeseményén Budapesten a Fenntartható pénzügyek főosztályának vezetője.
A Balaton körül szinte egymást érik a strandok – a víz állapota a legtöbb helyen kiváló, ám ha gyerkőccel tervezed a nyaralást, több szempontot is érdemes számításba venned, amikor kiválasztod, hol fogtok majd pancsolni.
A tervet kidolgozó német miniszter Hitlerhez hasonlította Putyint, nem sokkal később Németország legnépszerűbb politikusává lépett elő. A pénzcsapok pedig már meg is nyíltak a német haderőfejlesztés előtt.
Zelenszkij 2022 november közepén 10 pontos béketervet terjesztett elő, és Kijev azóta minden más béketervet elutasított, leszögezve, hogy kizárólag saját békeformulájához ragaszkodik.
Ki ne vágyna ragyogóbb, fiatalosabb és nyitottabb tekintetre? A Disney Eye kezelés segítségével elérhetjük, hogy éppolyan igéző pillantást vethessünk az emberekre, mint a Walt Disney-mesék hercegnői.
Az Agrárközgazdasági Intézet óriási értéke, hogy nemcsak a minisztérium munkáját segíti, hanem hidat tud teremteni az ágazati szereplők, vagyis a termelőink, feldolgozóink, valamint a tudomány és a szakpolitika között– mondta dr. Juhász Anikó.
Választási programot ismertetett a főpolgármester, aki öt évvel növelné a városlakók élettartamát. szűrőprogramokkal, lakásfelújítási programmal, közterületek zöldítésével, a közösségi közlekedés fejlesztésével.
A jachtok a kiváltságos elit játékszerének számítanak, sokan már úszó palotákon élnek. A tengeribetegeknek azonban eddig le kellett mondaniuk erről a luxusról. Eddig... Egy svájci cég ugyanis a vízből a levegőbe emeli fel a járművet, amely
A világ biztosítói összesen 6200 milliárd eurós díjbevételt értek el 2023-ban, amivel az elmúlt három évben 21,5 százalékos növekedést produkáltak – áll az Allianz legfrissebb Globális biztosítási jelentésében.[1] Ez azonban csalóka eredmény az elemzés készítői szerint, hiszen ha az időszak magas inflációs rátáját is figyelembe vesszük, ezzel korri
Annak ellenére, hogy hazánk egy igazi borsótermesztő nagyhatalom, a megtermelt zöldség csupán néhány százalékát fogyasztjuk frissen, a többi néhány órán belül fagyasztásra kerül. A borsó azon kevés zöldségfélék egyike, amit a gyerekek többsége is megeszik, na és persze az egészségre gyakorolt hatásai is kiemelkedőek. Nézzük, miért érdemes rendszere
A kalcium számos fontos élettani folyamat nélkülözhetetlen szereplője, biztosítja az izom- és idegsejtek ingerelhetőségét, és szerepet játszik a véralvadásban, a szívműködésben és a vérnyomás szabályozásában is. A szervezetben lévő kalcium 99 százaléka a csontokban és fogakban található.
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy ne járjanak élete végéig juttatások azoknak az államfőknek, akik idő előtt kényszerülnek távozni a Sándor-palotából.
Több mint húsz éve van reflektorfényben. Lékai-Kiss Ramóna, az egyik legismertebb hazai műsorvezető, színésznő, aki két éve a show-biznisz világa mellett egy saját vállalkozást is vezet.
Nagy bejelentést tett a Lidl, ugyanis újra az üzletek polcaira kerülnek a magyarok kedvenc édességei. Az érintett termékek több mint egy évig szerepeltek tiltólistán, de most újra szabad utat kaptak, ami nemcsak a vásárlóknak jelent jó hírt.
Mario Centeno, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja szerint nem ad okot aggodalomra az infláció miatt a munkavállalók fizetésének év eleji gyorsulása az euróövezetben.
Russell Crowe ismét egy vérfagyasztó thrillerben tér vissza, ugyanis idén nyáron érkezik a hazai mozikba is az Ördögűzés, amelyhez befutott a magyar előzetes is.
A kutyák rémálmának nevezett toklász idén májusban érkezett meg. Az állatorvosok óva intik a kutyagazdákat, kerüljék el messzire a toklászos területeket, különben nagy baj lehet.