2024. május 24. péntek

máj. 24
4:18
"Te döntesz a jövődről!" – Amit lányos anyukaként mondj el a gyerekednek (Bien)
Fogmosás után nincs csoki, hidegben vegyen sálat – persze, ezek is fontos dolgok, de ennél azért sokkal többet is megtaníthatsz a gyerekednek. Ha kislányodból boldog nőt szeretnél nevelni, nem árt, ha beszélgetsz vele az alábbiakról is.
máj. 24
4:24
Megtéveszthette a fogyasztókat a Natur Tanya (Magyar Hírlap)
Valótlan gyógyhatásról szóló állításokat alkalmaztak.
máj. 24
4:24
Nyugdíjasokkal és képzetlen tanárokkal próbálják kezelni a pedagógushiányt (Telex)
2022-ben a Nógrád megyei óvodákban a pedagógus-álláshelyek 13 százaléka betöltetlen volt.
máj. 24
4:24
3 jel, hogy a karriered rossz úton halad (Karrier Trend)
A Microsoft 2021-es Work Trend Index jelentése szerint a világ 31 országában megkérdezett emberek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontolgatja, elhagyja az aktuális munkahelyét. A váltásnak persze számos oka lehet, az alábbiakban viszont mutatunk néhány egyértelmű jelet, ami konkrétan azt jelzi, a jelenlegi karriered tényleg rossz úton halad és
máj. 24
4:24
Kék-fekete Tudor az Inter huszadik bajnoki címére (InStyle Men)
Az olasz Internazionale 2021 után lett újra bajnok, egy stílusos órával lepte meg őket a svájci óramárka.
máj. 24
4:30
El sem hiszed, mi mindenre jó még a muffin sütőforma (Femcafe)
Szinte minden háztartásban található muffin sütőforma, a legtöbben azonban nem tudják, milyen sokféle felhasználási módja van.
máj. 24
4:36
Leállás jön az egyik hazai bank fontos szolgáltatásaiban (Infostart)
Rendszerfejlesztés miatt átmeneti leállás lesz a Raiffeisen Bank online és mobilbanki szolgáltatásainál.
máj. 24
4:36
Franciaország világelső szeretne lenni az MI terén (autopro)
Akadályok azonban még mindig vannak.
máj. 24
4:36
Ritka mélytengeri lényt kaptak lencsevégre (Magyar Hírlap)
Több mint egy kilométeres mélységben örökítették meg az állatot.
máj. 24
4:36
Jóval fertőzöttebb volt a város, de arányaiban sokkal többen haltak meg vidéken (Telex)
Magyar emberbe magyar vakcinát! A Covid-19 világjárvány társadalmi hatásait vizsgálták magyar kutatók, sok minden kiderült az oltási hajlandóságról, mentális problémákról és arról, hogy megnőtt az öngyilkos hajlammal rendelkezők aránya a járvány alatt.
máj. 24
4:39
Micsoda lista! Magyarok, akik díjat kaptak a cannes-i filmfesztivál Nagyjátékfilmek versenyén az elmúlt közel 80 évben (InStyle)
A cannes-i filmfesztivál nem szerénykedett magyar díjazottakban! Olyannyira, hogy most két részben mutatjuk be őket nektek. Íme az első rész!
máj. 24
4:42
Utasbiztosításnál egyformán fontos az ár és a szolgáltatás tartalma (ProfitLine)
A külföldre készülők fele mindig, további egynegyede pedig alkalomszerűen köt utasbiztosítást, a gyakran utazók és az idősebb korosztályok képviselői körében 60 százalék feletti a mindig kötők aránya. A biztosítás kiválasztásnál a többség számára fontos szempont, hogy a csomag a minimumot meghaladó szolgáltatásokat tartalmazzon, és az ára is legyen
máj. 24
4:42
A görögországi nyaralás, amely romba döntötte a házasságomat (naphire.hu)
Izabella története következik, amelynek tanulsága mindannyiunk számára megszívlelendő, de valóságtartalmát természetesen nem állt módunkban ellenőrizni.
máj. 24
4:48
Jótékonysági koncertet rendez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (Vital)
Jótékonysági hangversenyt rendez a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (Ngysz) május 30-án az Eiffel Műhelyházban a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Berecz Mihály Junior Prima díjas zongoraművész közreműködésével.
máj. 24
4:48
Saját hiperautóval rukkol elő a Bugatti és a Koenigsegg tervezője (Igényesférfi.hu)
Az orosz Sasha Selipanov a Bugatti és a Koenigsegg tervezési részlegének vezetőjeként is tevékenykedett. A neves dizájner most saját hiperautómárkát alapított: a Nilu27 nevű brand első, exkluzív modelljét a Monterey Car Weeken tekinthetik majd meg az érdeklődők.
máj. 24
4:48
Bezárhatják a balatoni büféket? Sok nyaralókedvenc vendéglátóegységre kerülhet lakat, ha nem vigyáznak erre (Promotions)
Ha nem figyelnek oda, sok balatoni büfé húzhatja le a rolót.
máj. 24
4:48
Nem szeretnél ilyen barátot! (Mínuszos)
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki ellopta barátja mobiltelefonját, majd netbankon keresztül 19 millió forintot utalt át a saját számlájára, amelyből félmilliót elköltött. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi 2022. augusztus 24-re virradóan a barátaival, köztük a sértett férfival szórak
máj. 24
4:48
Erősen kezdte az évet a SEAT (MMonline)
A SEAT S.A. erősen kezdte a 2024-es évet, hiszen január és március között rekordszintű eredményeket ért el a CUPRA és a SEAT márkák volumennövekedésének köszönhetően, a hatékonyság javulása mellett. A vállalat az év első negyedévében 226 millió eurós rekord működési eredményt ért el (2023 első negyedévében: 144 millió euró, +57,0%), és 5,9%-ra növe
máj. 24
4:48
Húszéves a BMW Group Magyarország (newtechnology.hu)
A BMW és MINI márkák hazai képviseletét ellátó, gyári tulajdonú leányvállalatot 2004 tavaszán alapították. Az elmúlt húsz évben az immár BMW Group Magyarország néven működő vállalat az értékesítés és vevőszolgálat
máj. 24
4:48
4 millió forint napelemes támogatást kaphatnak a legtöbben a pályázaton (Öko-drive)
Az Energiaügyi Minisztérium szerdán a Facebookon közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új Napenergia Plusz Program keretében már több mint 50 milliárd forint értékben nyújtottak támogatást több mint 12 ezer háztartásnak.
máj. 24
4:48
7 gyorsan növő gyümölcsfa, ha minél előbb szüretelnél (Bien)
Munkád gyümölcsét szó szerint hamarabb élvezheted, ha gyorsan növő fákat ültetsz a kertedbe.
máj. 24
4:54
Miért nem érik be egyetlen termés sem a Besztercei szilvafán? (Agrofórum)
Miért esnek le a Besztercei szilvafámról a szilvák érésük előtt? Ez most már az ötödik éve, hogy megismétlődik. Még sose ért be egyetlen szilva sem! Mit tegyek?
máj. 24
4:54
Megalakult az HonestFood Egyesület: az élelmiszerek jobb minőségéért (KKV Magazin)
Tízből nyolc (82%) magyar szerint a termelők, azaz a gazdák, a növénytermesztők és az állattartók teremtik a legnagyobb társadalmi értéket az élelmiszertermelés folyamatában, és közel ennyien (79%) gondolják úgy, hogy az élelmiszeripari termelési lánc szereplői közül pont ők azok, akiket alig jutalmaznak, vagyis sokkal nagyobb a hozzáadott értékük,
máj. 24
4:54
A CNN előre elkészített egy videót, amit a világvégekor sugároznának (Hamu és Gyémánt)
A Turner Doomsday Video egy különleges felvétel, amit Ted Turner, a CNN alapítója készíttetett azzal a céllal, hogy a világvége esetén lejátszásra kerüljön. Turner 1980-ban, a csatorna indulásakor kijelentette, hogy a CNN mindaddig sugározni fog, amíg a világ véget nem ér, és ha ez egyszer bekövetkezik, akkor még egy utolsó videót adásba t
máj. 24
4:54
Ezt a nasit bűntudat nélkül majszolhatja lefekvés előtt (Magyar Hírlap)
Valljuk be: korgó gyomorral lefeküdni rettenetes érzés, de tele hassal legalább olyan rossz.
máj. 24
4:54
A hadsereg is harcba száll a pármai sonka védelmében (Magyar Mezőgazdaság)
A terjedő afrikai sertéspestis járvány az oka, hogy Olaszországban a vadászok mellett valószínűleg a hadsereget is bevetik a vaddisznók ellen.
máj. 24
4:54
5 kihagyhatatlan látnivaló, ami miatt érdemes Kanadába látogatni (in.hu)
Kanada az az észak-amerikai ország, amiről először talán mindenkinek a kanadai szalonna, a jégkorong, a juharszirup és a területen kóborló jávorszarvasok jutnak eszébe. Ha még nem jártál Kanadában, vagy éppen tervezgeted az utat, biztos kíváncsi vagy, milyen turisztikai látványosságokat érdemes mindenképpen útba ejtened. Segítünk, hogy úgy érezd ma
máj. 24
5:00
Megemelve is frissült: íme a legújabb Škoda Kamiq! (Autónavigátor)
Szerencsés, hogy konkrétan után, azonnali váltásban tudtam elhozni a ráncfelvarráson átesett Kamiq crossovert. Hogy miért? Mert a két autó annyira
máj. 24
5:00
72 gyártósorból 71-et le kellene állítania a gödi Samsungnak, ha igaz lenne, amit a kormányhivatal állít (Telex)
Évente 14 ezer helyett csak 200 tonna oldószert használhatna a Samsung környezethasználati engedély nélkül, a kormányhivatal pedig állítja, hogy így is működnek. De akkor is felmerülnek jogi kérdések, ha ez így van.
máj. 24
5:06
5+1 gyulladáscsökkentő étel, amely különösen ajánlott menopauza idején! (Femcafe)
A megfelelő étrend és testünk egészségének kapcsolata egyre inkább előtérbe kerülő téma, néhány étel viszont meglepően jótékony hatást gyakorolhat szervezetünk különböző problémáira, beleértve a krónikus gyulladást.
máj. 24
5:06
Újabb hegymászó tűnt el az Everest halálzónájában (Magyar Hírlap)
Egyre fogy az esély, hogy megtalálják.
máj. 24
5:12
Újabb rekord dőlt meg áprilisban a hazai használtautó-piacon (ProfitLine)
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az eddigi 76 ezres havi rekordérték immár biztosan a múlté.
máj. 24
5:12
Őrület, amit az időjárás művel: hatalmas eső és nyári meleg (Infostart)
Folytatódik a meleg, gomolyfelhős, záporos-zivataros időjárás pénteken és május utolsó hétvégéjén is - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. A záporokból, zivatarokból egyes helyeken jelentős mennyiségű csapadék hullhat le rövid idő alatt, míg lesznek tájak, ahol nem fog esni.
máj. 24
5:12
Kiderült, mi rontja el a gyerek-szülő kapcsolatokat - azonnal változtasson (naphire.hu)
Bár sok ember azt gondolja, hogy az okostelefonok állnak leginkább a szülők és a gyerekek közé, most azonban a kutatók rámutattak, hogy a képernyőidő nem rontja a gyermek-szülő kapcsolatokat.
máj. 24
5:18
Fucsovics Cicipasszal, Nadal Zverevvel kezd (Igényesférfi.hu)
Fucsovics Márton a 2021-ben döntős Sztefanosz Cicipasszal találkozik a francia nyílt teniszbajnokság vasárnap rajtoló főtáblás küzdelmeinek első fordulójában, amelynek programjából kiemelkedik a 14-szeres győztes Rafael Nadal és Alexander Zverev találkozója.
máj. 24
5:18
A legundorítóbb, zsírfoltos műanyagdoboz is patyolattá varázsolható - csak egyetlen dolog kell hozzá (Promotions)
Nem kell többet kidobni a zsírfolttól ragacsos műanyagdobozokat, ezzel az egyszerű trükkel könnyen tisztává varázsolhatjuk.
máj. 24
5:18
Továbbra is menekítési terven dolgoznak Nápolyban (Magyar Hírlap)
A térségben a közepes, sárga színű készültség marad érvényben.
máj. 24
5:18
Patek “vízállóság”, és a világ legvékonyabb órája – Watches and Wonders – 5.nap I (Kronometer)
Áprilisban egy hetet töltöttünk Genfben, a Watches and Wonders-en, a legnagyobb órás rendezvényen, ami évente egyszer, közel egy hétig leköti az órásvilág apraját és nagyját. Ötödik napunk beszámolója a Watches…
máj. 24
5:18
Különleges természetkapcsolódásra hívnak a nyárelő programjai (egy.hu)
Beköszöntött az igazi, tartósan szép napokat ígérő jó idő: nincs is alkalmasabb időszak a kimozdulásra, a természet felfedezésére. Országszerte a legkülönfélébb formákban kínálkozik lehetőség a kapcsolat megteremtésére – ezek közül hoztunk most el párat, kedvcsinálónak.
máj. 24
5:18
Pokoli riasztás az eddigi legdurvább felhőszakadás, jégeső miatt (AC News)
Besárgult péntekre az ország, rövid idő alatt irdatlan mennyiségű csapadék, jégeső hullik, amit óriási erejű, viharos szél kísér.
máj. 24
5:18
Arra ébred fel, hogy összerándult a teste? Betegség előjele is lehet (EgészségKalauz)
Tapasztalta már, hogy amikor az igazak álmát aludta, a teste hirtelen összerándult és felébredt?
máj. 24
5:18
10 világsztár, akit tényleg érdemes követni TikTok-on (Bien)
2021 egyértelműen a TikTok éve lesz, de nemcsak a fiatal korosztály használja lelkesen: az alábbi tíz híresség rendszeresen posztol vicces videókat a platformon.
máj. 24
5:24
Fémrepeszek százai fúródtak Márk testébe: felrobbant a kezei közt a csővezeték, így lett belőle Vasember (Blikk)
Akár rosszízű élcelődésnek is lehetne venni a Vasember elnevezést, de Márkot nem zavarja: egy baleset után apró fémrepeszek százai fúródtak a testébe, amelyekkel mind a mai napig együtt kell élnie.
máj. 24
5:24
Felére csökkenhet a napelem ára? Szakértő válaszol! (Alternatív Energia)
Amy Fang, az InfoLink elemzője mutatta be a kínai napelem-piac helyzetét.
máj. 24
5:24
3 napos időjárás-előrejelzés: minden nap lehet csapadék (Agroinform)
Ugyanakkor a nappali maximumok a 30 fokot ostromolják majd.
máj. 24
5:24
Emlékszel a Jurassic Park kislány szereplőjére? Így néz ki 2024-ben! (Joy)
A 90-es évek egyik, ha nem a legnagyobb kalandfilmje kétség kívül a Jurassic Park volt.
máj. 24
5:24
Dinamikusan nő a török paradicsomexport (Magyar Mezőgazdaság)
Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt csökken az európai paradicsomtermés, amitől nagy piaci lehetőséget várnak a török exportőrök, írja a freshplaza.com. Az idén tehát komoly marketingmunkát fektetnek az európai paradicsomkivitel növelésébe.
máj. 24
5:24
Ez minden idők 10 legjobb zenei albuma – megosztó a lista! (InStyle Men)
Az Apple Music közzétette saját toplistáját a legjobban sikerült lemezekről, de nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
máj. 24
5:30
Ez nem elírás: jön az óránkénti 7000 forintos parkolás (Infostart)
Az intézkedések a nagyobb tömegű járműveket érintik, az indoklás szerint főként a batár SUV-k miatt kellett meghozni a döntést. A párizsi városi tanács ugyanis közölte: az egyre nehezebb autók nemcsak környezetszennyezők, hanem közlekedésbiztonsági kockázatot is jelentenek.
máj. 24
5:30
Kiderült, még mindig megéri-e külföldön tankolni (ATV)
Megtörni látszik a magyar üzemanyagárak csökkenése, ami azt jelenti hogy péntektől a gázolaj ára 2 forinttal drágul. Most híradónk annak járt utána milyen különbségek vannak a magyar és a szomszédos országok közötti gázolajárakban a benzinkutakon.

Keresés