2024. május 24. péntek

máj. 24
19:54
A színdarab, amit minden kamasznak látnia kellene, hogy helyes döntéseket tudjon hozni az életéről (Digital Hungary)
A Kamaszharc című ifjúsági regényt nagyon szerették az olvasók, több mint tízezer példányban kelt el. A pedagógus és oktatási influenszer, Balatoni József (Jocó bácsi) 2017-ben megjelent könyvének pedig már javában készül a színpadi adaptációja is. A darab az útkeresésről, a kamaszkor nehézségeiről, a felnőtt élet felismeréseiről is szól, rengeteg
máj. 24
19:54
Az 5 legjobb altcoin, amit érdemes megvenni május 24-én (KriptoMagazin)
A BTC nemrég átlépte a mindenkori csúcsárát, majd hirtelen összeomlott, és most azon töröd a fejed, hogy vajon megéri-e befektetni a Bitcoinba? Több alternatív érme is van, amikbe befektethetsz, de a megnövekedett volatilitás és az átverések miatt a választás kissé nehézzé válik. Egy másik tényező, hogy olyat válassz, amelyiknek magas potenciális m
máj. 24
20:00
Kezdődik: érkezik a tömeg Azahriah első koncertjére – Ez van most a Puskás Arénánál (Blikk)
Indul a buli, eljött Azahriah nagy hétvégéje. Ma adja az első koncertjét a Puskás Arénában, majd szombaton és vasárnap is fellép. Emlékszünk még, hogy amikor megindult a jegyértékesítés, őrületes kereslet mutatkozott... Most eljött a nap, amire minden Aza-rajongó várt...
máj. 24
20:00
Újabb palesztinbarát egyetemi tüntetés kavart vihart Berlinben (Infostart)
Ezúttal a tekintélyes Humboldt Egyetemen folytatódtak az elmúlt hetek palesztinbarát egyetemi tüntetései. A kampusz elfoglalásának a rendőrség vetett véget, az aktivistáknak csak egy része távozott önként. Az egyetem elnöke hangsúlyozta, hogy a a rendőri beavatkozás nem az ő döntése volt.
máj. 24
20:00
Meghan Markle olyat mondott Magyarországról, amire felkapja a fejét azonnal a magyarok többsége (Promotions)
A hercegné igazán szívbéli üzenetet küldött a magyar fővárosnak.
máj. 24
20:06
Németország nem tervezi elismerni a palesztin államot (Infostart)
A német kancellár azzal érvelt, hogy tárgyalásos rendezés kell, amely felér a kétállami megoldással.
máj. 24
20:06
Ezzel az egy feltétellel térhet vissza a munkához Katalin hercegné (Femcafe)
Bár Katalin hercegné már nagyon szeretne visszatérni mindennapi feladatai elvégzéséhez, betegsége miatt egyelőre szigorú szabályokhoz kell tartania magát.
máj. 24
20:06
Harkivba látogatott Volodimir Zelenszkij (Demokrata)
Az ukrán elnök Harkivban megbeszélést tartott a térség hadműveleti helyzetéről.
máj. 24
20:06
Apróságok teszik a prémiumot - Audi Q8 e-tron teszt (Autószektor)
A prémium autó státuszszimbólum, ha megkérdeznénk 10 embert, hogy mi lenne az első 5 dolog amit vesznek maguknak, miután jelentős vagyonra tettek szert, legalább kilencen említenének egy szép és drága autót. De mitől prémium a prémium? Erre két tökéletes példát is ad az Audi Q8 e-tron. Ez is csak egy autó, van négy kereke, meg ülései, de ha eltölt
máj. 24
20:12
Salvini lesújtó véleménnyel van Ursula von der Leyenről (HírTV)
Nem szavaztam és soha nem fogok szavazni egy olyan emberre, mint Ursula von der Leyen, aki az egyik legrosszabb Európai Bizottságot vezette, és több kárt okozott, mint a jégeső - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője egy pénteki sajtótájékoztatóján.
máj. 24
20:12
Indexcsökkenéssel zártak a főbb európai értékpapírpiacok (ProfitLine)
Gyenge kezdés után vegyes eredménnyel, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
máj. 24
20:12
A szocialista szellem vasútja, Bástya elvtárs és a magyar narancs, ami már nem is miénk – Így fogadták Magyar Pétert Felcsúton, a hatalom szívcsakrájában (SzMo)
Rengetegen voltak kíváncsiak a Tisza Párt alelnökére, aki a híres kisvasút egyik megállójában mondott beszédet. Előkerült egy molinó Bástya elvtárssal, és felcsendült a szokásos Kossuth nóta is. Képriport Felcsútról.
máj. 24
20:12
Matteo Salvini: Von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt (Demokrata)
"Nem szavaztam és soha nem fogok szavazni egy olyan emberre, mint Ursula von der Leyen" – mondta a Liga vezetője.
máj. 24
20:12
Az ókori egyiptomi sebészet meglepő vívmányokkal állt elő (Helló Magyar)
Vajon jobb volt, mint a mai magyar egészségügy?
máj. 24
20:18
Nagyon megsínyli az izraeli háborút a McDonald's (Portfolio)
Több amerikai gyorséttermi lánc, például a McDonald's és a KFC is különösen nehéz helyzetbe került Ázsiában, a Közel-Keleten és Európa bizonyos részein az izraeli konfliktus miatt kirobbant bojkotthullámok következtében, amelyek csökkentették termékeik iránti keresletet és több lokációnál bezárásra kényszerítették a vállalatokat - közölte a Bloombe
máj. 24
20:18
A német kancellár bejelentette: nem fogják elismerni a palesztin államot (ATV)
Németország nem tervezi hivatalosan elismerni a palesztin államot - jelentette ki pénteken Olaf Scholz német kancellár portugál hivatali partnere, Luís Montenegro oldalán tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 24
20:18
Rost Andrea válaszolt Miklósa Erikának: A sas nem kapkod legyek után (Mandiner)
Remélem, hogy nem lesz ebből semmiféle cicaharc – mondta az operaénekesnő.
máj. 24
20:24
Kemény bírálatot kapott Ursula von der Leyen Olaszországból (Infostart)
Matteo Salvini szerint az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt.
máj. 24
20:24
"Én a megelőzés híve vagyok" - Az anyai kiégésről beszélgettünk Stumpf Zsuzsa, személyiségfejlesztő terapeutával (Femcafe)
Számos izgalmas és fontos beszélgetést, előadást hallgathattak meg az Anya jól van (?) konferencia résztvevői. Stumpf Zsuzsanna, személyiségfejlesztő terapeuta "Segítség, anya lettem!" című szakmai előadásában a probléma megelőzésének lehetőségeire, az öngondoskodás és a különféle terápiás módszerek hatékonyságára hívta fel a figyelmet.
máj. 24
20:26
Blake Lively divattippjei magas nőknek - a legelőnyösebb választások a mindennapokra (Femcafe)
Azt gondolnánk, hogy a magas nőknek nem jelent kihívást a mindennapi öltözködés, mert modell alkatuknak köszönhetően szinte bármit felvesznek, az divatosan áll nekik. Pedig ez nem így van, az egyik legnagyobb problémájuk például, hogy a konfekció ruhák úgy állnak rajtuk, mintha kinőtték volna őket.
máj. 24
20:30
Gyerekekre lőtt a panelház ablakából egy férfi, egy fiút el is talált (Mandiner)
A fegyvert azóta a hatóságok lefoglalták és szakértői vizsgálatra küldték.
máj. 24
20:30
Gyula Tv Híradó 2024. 05. 24. (Gyulatelevízió)
Témák: – Második alkalommal rendezték meg a fürdővárosban az Egyetem-Tér-Gyula elnevezésű programot. A nap során aktuális tudományos témákkal foglalkoztak. Szó esett a digitális világ csapdáiról, a szekcióüléseken pedig az olvasás közben lezajló agyi folyamatokról tanácskoztak. – Méretében és tartalmában is fajsúlyos munkát tett le az asztalra Erdm
máj. 24
20:36
Politika miatt feszültek egymásnak az operadívák: Miklósa Erika és Rost Andrea háborúja évek óta tart (Blikk)
Két világklasszis opera-énekesnő, több évtizedes karrierjük során szinte mindent elértek, Liszt Ferenc- és Kossuth-díj, a Halhatatlanok Társulatának tagsága, további állami kitüntetések, budapesti díszpolgárság, nem is beszélve a csodás szerepekről és a közönség szeretetéről. Miklósa Erika és Rost Andrea akár barátnők is lehetnének, a két klasszis
máj. 24
20:36
Garázdaság Debrecenben: több házba is betörtek és gyújtogattak (ATV)
Rongálás és lopás bűntette miatt ítélte el a bíróság azt a három férfit, aki több házba betört, kettőt közülük felgyújtott. A járásbíróság ítélete nem jogerős - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
máj. 24
20:36
Eurojackpot: kihúzták sokak kedvenc szerencseszámát is, több mint 32 ezer milliót nyerhetett valaki (Promotions)
Íme május 24-én, pénteken a legfontosabb nyerőszámok.
máj. 24
20:42
Várkonyi Zoltán emelte fel, majd tette tönkre Bárdy Györgyöt (Blikk)
Egyszer játszotta el Romeót, de nem érezte jól magát ebben a szerepben. Ő az állandó rosszfiú, a negatív hős, nem szívesen keltette életre ezt a karaktert. S talán a közönség is így volt ezzel. Hiszen Bárdy György Jumurdzsákként, külföldi kémként, mogorva hivatalnokként vált közismertté és lett az ország kedvence. Úgy bizony: elsősorban a hölgyek r
máj. 24
20:48
Dj Sterbinszky vallomása a lányáról: "Nem szerettem volna, hogy erre a pályára lépjen" (Blikk)
.
máj. 24
20:48
Nagy változást vezettek be a SZÉP-kártyáknál: már így is használhatjuk a cafetériát (Pénzcentrum)
Ma már szinte úgy használjuk az egyedülállóan digitálisan is elérhető K&H SZÉP kártyát is, ahogyan a bankkártyánkat. Nemcsak az érintésmentes fizetési mód szempontjából, de gyakoriság és elköltött összeg tekintetében is. Az adatok alapján akár napi 21 alkalommal is használtak egy kártyát és a legnagyobb egyösszegű költés közel 3 millió forint v
máj. 24
20:48
Már kisebb étrendbeli változás is elég lehet ahhoz, hogy súlyos betegségeket előzzünk meg (Agroinform)
Az egészséges táplálkozásnak betegségmegelőző szerepet kellene betöltenie.
máj. 24
20:48
Hadházy Ákos nagyon kiakadt a telexes újságírókkal szembeni rendőri fellépésen (SzMo)
Az újságírókat a kalocsai rendőrök mindenáron meg akarták akadályozni abban, hogy fel tudjanak tenni néhány kérdést a fórumot tartó Szijjártó Péternek.
máj. 24
20:48
Már a román egyetemeken is elkezdődött: "szabad Palesztinát" követelnek a tüntető diákok (Mandiner)
Több palesztinpárti akció vette kezdetét a szomszédos országban.
máj. 24
20:48
AgroFuture: A mezőgazdaság jövőbe tekintő konferenciája (Magyar Mezőgazdaság)
Két átmeneti év beékelődött az agrártámogatásokba, és ez alapvetően azért történt, mert a zöld átállás rendkívül bonyolult és nagyon nehéz folyamat volt - jelentette ki Feldman Zsolt, a Portfolio AgroFuture 2024 konferencia nyitóelőadásában.
máj. 24
20:54
Brutálisan megvertek egy kiskamaszt a Nagykónyi általános iskolában (Mandiner)
A fiút négyen verték, ő pedig folyamatosan könyörgött, hogy ne bántsák.
máj. 24
21:00
Hankó Balázs: A kormánynak a legfontosabb a magyar siker (Demokrata)
A kormánynak a legfontosabb a magyar siker, a magyar egyetemisták és kutatók sikere, mondta az államtitkár az Erasmus kapcsán.
máj. 24
21:06
"Oké, ezt nem csináljuk..." – Fájdalmasan kínos: Jennifer Lopezék elküldték a francba a riportert, aki a Ben Afflecktől való válásáról kérdezte – Videón a balhé (Blikk)
A két sztár azonnal leintette az egyik újságírót, amikor illetlen kérdést tett fel a sajtótájékoztatón.
máj. 24
21:06
A szezon legnehezebb pályáján folytatódik Molnár Martin brit F4-es szezonja (Racing)
Snettertonban csap össze a brit Forma–4 mezőnye a hétvégén, Molnár Martin pedig további dobogókat szerezne az újoncok között.
máj. 24
21:12
Új elnököt választott az Mgyosz (ProfitLine)
Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (Mgyosz-BusinessHungary), a legnagyobb múltra visszatekintő hazai munkaadói szervezet. Az Mgyosz közgyűlésén egyhangúlag választották meg négy évre Lakatos Péter, aki 8 éve vesz részt aktívan a szövetség építés
máj. 24
21:12
Brutális összeomlás: mégis, mi a franc történt ma az OTP és a MOL részvények árfolyamával? (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapok trendjére rácáfolva, jelentőset esett az OTP és a MOL árfolyama 2024 május 24-én. A befektetők azonban megnyugodhatnak, ez ugyanis egy technikai jelenség következménye.
máj. 24
21:12
Céline Dion majdnem meghalt: két évvel ezelőtt derült ki, hogy egy nagyon ritka betegségben szenved (SzMo)
Az énekesnő két éve küzd egy nagyon ritka neurológiai betegséggel. Amikor a hír kitudódott, minden koncertjét lemondta.
máj. 24
21:18
Meghozták a döntést: jöhet a komolyabb határellenőrzés (Blikk)
Az Európai Unió Tanácsa aktualizálta a schengeni határellenőrzési kódexet, a módosított rendelet pedig bevezeti annak a lehetőségét, hogy a tagállamok népegészségügyi szükséghelyzet esetén korlátozzák a nem uniós állampolgárok belépését, valamint a határ menti térségben elfogott, ott illegálisan tartózkodó nem uniós állampolgárokat átadják annak a
máj. 24
21:18
Náray Tamás: "Nem elfogadni kell a dolgokat, hanem tudomásul venni" (WMN)
A Ki vele! című talkshow-ban Náray Tamás, Szentesi Éva, Steigervald Krisztián, D.Tóth Kriszta és Krajnyik Cintia beszélgetnek határhúzásról, nemet mondásról, kiégésről.
máj. 24
21:24
A propoliszról a gyakorlatban (Magyar Mezőgazdaság)
A Méhészet tavaly januári és februári számában Kovács Dávid méhésztársunk kiváló cikksorozatát olvashattuk "Miért és hogyan termeljünk propoliszt" címmel.
máj. 24
21:30
Újabb lezárás jön a hétvégén Budapesten: kerülnie kell annak, aki erre autózna (Pénzcentrum)
Filmforgatás miatt módosul hétvégén a Hősök tere környékének közlekedése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. Tájékoztatásuk szerint szombaton és vasárnap hajnali 5 órától este kilencig lezárják a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, illetve az Andrássy utat a Dózsa György út és a Bajza utca közöt
máj. 24
21:30
A NASA már tudja, elképesztő bizonyíték tart a Föld felé a Marsról, amely választ adhat a nagy kérdésre (Promotions)
Nagy felfedezés előtt áll a világ.
máj. 24
21:36
F1-es tesztet kaphat Kyle Larson a McLarentől (USAracing)
Kyle Larson három évvel ezelőtt járt életében először egy Forma-1-es futamon. Az Abu Dhabiban rendezett,...
máj. 24
21:36
Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis (MMonline)
Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus növekedés és akvizíciók mellett üzletfejlesztésekkel is to
máj. 24
21:36
F1-es tesztet kaphat Kyle Larson a McLarentől (Racing)
Kyle Larson három évvel ezelőtt járt életében először egy Forma-1-es futamon. Az Abu Dhabiban rendezett,...
máj. 24
21:48
Nagyot esett a gáz ára (Portfolio)
Az európai földgáz határidős jegyzése közel 4 százalékot esett pénteken, a melegebb időjárási előrejelzések és a norvégiai kínálat növekedése miatt.
máj. 24
21:48
Szeretnéd, hogy egész nyáron át virágozzon a rózsád? Ezt tedd érte! (Agroinform)
A te rózsád is egész nyáron át virágozni fog, ha így teszel! Legyen tele a te rózsád is virágokkal!
máj. 24
21:48
Deutsch Tamás: A magyarok több mint 90 százaléka békepárti (Demokrata)
Magyarországon egyetlen olyan politikai szereplő van, a Fidesz-KDNP, amely következetesen, két éve békepárti álláspontot képvisel, mondta az EP-listavezető.

Keresés