Itthon is egyre több ember napi rutinjának része az online vásárlás, és egyre többféle terméket rendelnek így, az eMag egy olyan új szolgáltatást vezet be, amely hozzáférhetőbbé teszi a platformján elérhető mintegy 8 millió terméket.
Itthon is egyre több ember napi rutinjának része az online vásárlás, és egyre többféle terméket rendelnek így, az eMAG egy olyan új szolgáltatást vezet be, amely hozzáférhetőbbé teszi a platformján elérhető mintegy 8 millió terméket.Idén májustól kezdődően az eMAG ügyfelei több millió elérhető terméket megvásárolhatnak, 4-48 havi törlesztőrészletbe
Mérnöki, programozói és orvosi pályán helyezkednének el legszívesebben a Stem, azaz a tudományos-technológiai képzések hallgatói - derül ki egy friss kutatásból. Az egyetemisták „menőnek” tartják fentiek mellett a menedzseri karriert, az adattudományhoz vagy mesterséges intelligenciához kapcsolódó szakmákat és az egészségügyi életpályát is. A felső
Az oda-vissza út a Marsra jelenleg két évig tart – a pulzusos plazma rakétával mindez 7 hónapra olvad. A rakéta bizonyos szempontból a Starshipet is lepipálná.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Aurelio még februárban szabadult a börtönből, és minden jel arra mutat, hogy a bent töltött idő igencsak megváltoztatta őt: felhagyott a rossz szokásaival, nem érdeklik az egyéjszakás kalandok sem, csak a családjával foglalkozik. Egyesek szerint az esküvő is tervben van már.
Egy amerikai kongresszusi jelentés szerint olyan kínai beszállítók alkatrészeit használhatta a Volkswagen, a BMW és a Jaguar Land Rover, amelyek korábban már tiltólistásak lettek kényszermunka miatt.
A kortizolról sokaknak automatikusan az jut eszébe, hogy egy stresszhormon, de hogy pontosan mi is a feladata, már jóval kevesebben tudják. Pedig borzasztóan fontos szerepet tölt be a szervezetünkben, ugyanis segít megbirkózni a stresszes helyzetekkel, ugyanakkor előfordulhat, hogy időnként komoly problémákat okoz. Annak érdekében, hogy ez ne így l
A Sándor-palota szerda délután egy közleményben reagált arra, hogy Dobrev Klára köztörvényes bűnözőnek nevezte Sulyok Tamás köztársasági elnököt. Az államfői hivatal jogi lépéseket helyezett kilátásba.
Logisztikai központ építését jelentették be Vecsésen, a gyáli lakóházaktól 200 méterre, aztán inkább felhúztak egy karosszériagyárat. A beruházás kiemelt jogi státuszt kapott, amivel akár szennyező vagy zajos is lehet, de a beruházó állítja: semmi ilyesmi nem várható.
Ha megkérdezünk egy szülőt arról, milyennek látja gyermekét, elsősorban pozitív tulajdonságait, erősségeit kezdi el sorolni. A gyerekek azonban sokszor bizonytalanok önmagukkal kapcsolatban. Ilyenkor szülőként értetlenül állunk azelőtt, hogy a mi okos, ügyes gyermekünk miért nem hiszi el magáról, hogy képes megküzdeni egy helyzettel, feladattal. Hi
Az intelligencia és annak mérése régóta foglalkoztatja a tudományt és az átlagembert egyaránt, magán a pontos definíción is sokat vitatkoznak a tudósok. Ugyanakkor a magas intelligenciahányados önmagában még nem garancia a sikeresebb vagy boldogabb életre. Cikkünkben most meglepő érdekességet gyűjtöttünk össze az IQ-ról.
A székletben akkor is lehet vér, ha szabad szemmel nem látjuk. A széklet vér vizsgálata a székletben nyomokban, kis mennyiségben előforduló vér kimutatására szolgál, ami szabad szemmel nem látható.
A béke, a biztonság és a nyugalom visszatérését sürgette csütörtökön Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a Franciaországhoz tartozó, csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetcsoporton, ahol a választási reform miatt több mint egy hete zavargások vannak, amelyekben már többen meghaltak.
A jelenlegi európai helyzetben minden körülmények között meg kell próbálni megőrizni Magyarország szuverenitását, függetlenségét és szabadságát - jelentette ki az Országgyűlés elnöke szerdán Nyíregyházán.