Vilmos herceg feleségéről készült egy festmény, amely nem éppen azt a reakciót váltotta ki, mint amire számítottak. Katalin hercegné új portréja felháborította az embereket.
Az MKIF "Megáll az ész" sorozatának új epizódja, ha megrendezték volna, se lehetne tanulságosabb. A szakadó esőben lelassult a forgalom, mert a leállósávon egy korábbi koccanásos baleset miatt állt több autó, rendőrrel, biztonságosan. Ok nélkül lelassult a forgalom, fantomdugó alakult ki, mert bámészkodnak, videóznak/ fotóznak az emberek. A majdnem
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete 452 ezer forint volt márciusban, de a mediánérték ettől közel 100 ezer forinttal elmaradt.
Kisebb emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 90,95 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 67 957,08 ponton zárt szerdán.
Kína 40 milliárd jüan (mintegy 5,5 milliárd dollár) értékű, 30 éves futamidejű állampapírt bocsátott ki, a kereskedést azonban többször is fel kellett függeszteni a lakossági befektetők viselkedése miatt – írja a Financial Times.
Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként május 21-én az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU hivatalos lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.
Szerdán ismét kormányülést tartott a kormány, amelyen számos aktuális téma kerülhetett szóba. Az ezekkel kapcsolatos döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szokatlan időpontban ad tájékoztatást a kormányinfón. Az eseményt élőben közvetítjük.
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
Kedvezőek a magyar takarmányipar 2024-es kilátásai: a 2022-ben és 2023-ban tapasztalt csökkenést idén visszapattanás követheti, és egy várhatóan közel 20 százalékos növekedés eredményeképpen a hazai takarmánygyártás volumene a 4 millió tonna körüli szintet is elérheti 2024-ben. A kedvező piaci folyamatoknak köszönhetően az állattartók – akik a tava
Az M&A-tevékenységek számának enyhe emelkedése várható idén, és a közép- és kelet-európai régió is követi a tendenciákat - vetíti előre a Roland Berger európai magántőke-felmérése, amelyhez a stratégiai tanácsadó cég 2200 magántőke-befektetési szakértőt kérdezett meg.
“Célom, hogy a tanuló szemléletmód bekerüljön a vérkeringésbe, tanuló szervezet formálódjon” - nyilatkozta a HR Portálnak Bán Zoltán a MOL Magyarország idén márciusban hivatalba lépett HR igazgatója. Elmondta, maximálisan azonosul employer branding üzenetükkel, ő is megoldásokban gondolkodik. Megkérdeztük azt is, mit gondol az utánpótlás helyzetérő
Május 18-án ünnepelte 71. születésnapját Csongrádi Kata magyar énekesnő, aki nemrég elárulta: előre megjövendölte legendás barátja, a tragikusan fiatalon elhunyt Máté Péter végzetét.
Amíg sok jegy szülöttjét kenyérre lehet kenni, addig vannak, akiknek nem mindig jó a társaságukban lenni. Bizonyos csillagjegyek gyakran barátságtalanok, ingerlékenyek, sőt, kegyetlenek.
Jelentős lépést tehet előre a hamarosan érkező pályázati források segítségével a magyar élelmiszerágazat, amely komoly történelmi és piaci zavaroktól szenvedett az elmúlt száz évben – mondta el Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója a Portfolio AgroFood 2024 Konferencián. Az előadást követő kerekasztal
Michelin-csillagos ételek menzai áron, gasztro-béke Kína és Tajvan között, latin hangulat az Őrségből, japán-magyar rántotthús rokonság, erdélyi ízek, kockásabroszos legendák, tepertő, malacfül, labneh és remek vegán fogások. Az Mbh Bank Gourmet Fesztivál olyan hazai és világkörüli gasztroutazást kínál, amelyhez elég csak a Millenárisig menni. Több
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ismerteti a kormány friss döntéseit, majd válaszol újságírói kérdésekre. Tartson velünk!
Az USA több államában legalizálták a marihuánát, s most egy felmérésből kiderült, hogy ez az első alkalom, hogy a napi marihuánahasználat lekörözte a napi alkoholfogyasztást.
Újabb, izgalmas részletek jelentek meg a Fenyő-gyilkosságról. Gyárfás Tamás ügyvédje nemrég az ATV-ben beszélt arról, hogy olyan információk jutottak a birtokába, ami alapján kiderülhet a teljes igazság.
Közzétette legfrissebb számait a Wizz Air: a légitársaság a 2024 a március 31-én zárult pénzügyi évben jelenetős növekedésről számolt be a szállított utasok számában, illetve a bevétel terén is, de ami ennél fontosabb, hogy 2020 után ismét profitos lett a cég.
Dominic Purcell neve A szökés című sorozatnak köszönhetően vált ismertté, ugyanis ő alakította a halálraítélt Lincoln Burrows karakterét. Vajon mi történt a színésszel a széria befejezése óta és hogyan néz ki napjainkban?