2024. május 22. szerda

máj. 22
6:54
Szentkirályi Alexandra: Fejlődő pályára kell állítani a várost (Mandiner)
A kormánypártok főpolgármester-jelöltje szerint Budapest jövője forog kockán az önkormányzati választáson.
máj. 22
6:54
Kilenc ember áll bíróság elé, mert meg akarták dönteni a német államot (naphire.hu)
Egy önjelölt arisztokrata, orosz származású barátnője, több nyugalmazott katonatiszt és egy volt bíró állt bíróság elé Frankfurtban, akiket azzal vádolnak, hogy erőszakkal meg akarták dönteni a német államot.
máj. 22
6:56
A 37-es villamos felüljáróján hajtott végig Citroenjével egy sofőr Budapesten (Mandiner)
A hajmeresztő megoldás szerencsére nem okozott balesetet.
máj. 22
7:00
Magyar Péter a felcsúti kisvasút forgalmának megduplázására készül (Piac és Profit)
A felcsúti kisvasút lett az Orbán-rendszer presztízs beruházásainak egyik szimbóluma. A 600 milliós projekt sajtóértesülések szerint 2016 és 2020 között 23 millió 300 ezer forint veszteséget termelt.
máj. 22
7:00
Lázár János Debrecenbe költöztetné a Közlekedési Múzeumot (444.hu)
A BMW-gyár közelében építenék fel az új múzeumot.
máj. 22
7:00
Kadirov egyik fia regionális sportminiszter lett (Magyar Hírlap)
A posztot korábban betöltő Isza Ibrahimovot a Csecsen Köztársaság vezetőjének kabinetfőnök-helyettesi tisztségébe helyezték át.
máj. 22
7:00
Éhezve védték az ország vagyonát – jelentős banktörténeti emlék tért haza (Növekedés)
A XX. századi magyar történelem egyik fontos dokumentuma került újra hazánkba, közel 80 évvel a megszületése után. A géppel írt A4-es papír – melyet tegnaptól a Pénzmúzeum őriz – a teljes magyarországi aranykészlet és más történelmi értékek kimenekítéséről és megőrzéséről szól. A dokumentum kulcsszerepet játszott a forint 1946-os bevezetésében, his
máj. 22
7:06
Még gazdagabbak lettek a gazdagok Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona.
máj. 22
7:06
Nyomozást indítottak Matthew Perry halála ügyében (Infostart)
A szervezetében talált ketamin miatt vizsgálódnak a hatóságok.
máj. 22
7:06
Arany és olaj kereskedési párokkal újít a Coinbase (Kripto Akadémia)
A legnagyobb amerikai kripto tőzsde bejelentette, hogy arany és olaj kereskedési párokkal bővíti kínálatát. A Coinbase határidős felületén június 3-tól lesznek elérhetők az 1 troy uncia (31g) arany (GLD) és 10 hordó olaj (NOL) értékét lekövető szerződések. A CFTC által szabályozott határidős platform nemrégiben indult el és eddig Bitcoin, Ethereum,
máj. 22
7:06
Premier League: Pochettino elhagyja a Chelsea csapatát (Magyar Hírlap)
A szakvezető tavaly nyáron érkezett, ő váltotta Frank Lampardot, akivel 12. lett a csapat.
máj. 22
7:12
"Minél többen vagyunk, annál kevesebbet kell dolgoznom" – Sebestyén Balázs elmondta, mit gondol arról, hogy Majka az Rtl-hez igazolt (Blikk)
Sebestyén Balázs elmondta, örül annak, hogy Majka az RTL-hez igazolt.
máj. 22
7:12
A Cream a csúcsra száll, ahogy a Bitmart bejelenti a Kang listázását; a Ripple és az Arbitrum a kriptobumm során emelkedésre készül (ProfitLine)
A mémcoinok számának növekedése közepette a KangaMoon kiemelkedik a SocialFi komponensével és áttörő innovációival. Eközben a Cream értéke szolidan növekszik a pozitív árfolyam előrejelzéseinek köszönhetően, míg a Ripple és az Arbitrum kereskedési volumene is növekszik, ami a kripto fellendülés felé mutat. Mindemellett a BitMart bejelentette, hogy
máj. 22
7:12
Itt a felvétel: palesztinpártiak balhéztak egy budapesti rendezvényen (ATV)
Ahogy arról portálunk is beszámolt, kedd este palesztinpárti tüntetők zavarták meg az izraeli nagykövet beszédét Budapesten egy október 7-ei eseményekről szóló konferencián.
máj. 22
7:12
Mindenki arról beszél, hogy megint drágulnak a lakások. De tényleg, drágulnak? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 22
7:12
Bukarestben nyit videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon Games (Növekedés)
Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon. Ezt maga az amerikai vállalat közölte kedden.
máj. 22
7:12
Nagy Márton bejelentette: hatalmas támogatás jöhet az elektromos autókra (Mandiner)
Ösztönző akciótervet hirdet a kormány.
máj. 22
7:12
Borzalmas veszteség, nincsenek szavak (naphire.hu)
Hetvenegy éves korában, hosszú betegség után elhunyt Jan A.P. Kaczmarek Oscar-díjas lengyel filmzeneszerző - közölte a művész hitvese, Aleksandra Twardowska-Kaczmarek a közösségi médiában.
máj. 22
7:18
Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon (Infostart)
Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon. Ezt maga az amerikai vállalat közölte kedden.
máj. 22
7:18
Ma már a TikTok körül forog a fiatalok élete, még munkát is itt keresnek (Portfolio)
Egyre több fiatal a TikTok-ról szerez be a munkavállalással, karrierrel kapcsolatos tanácsokat, legyen szó például az álláskeresésről, vagy arról, hogy miként érdemes megfogalmazni a fizetési igényeket. A Z-generáció tagjai az OECD tagállamaiban hamarosan már a munkavállalók mintegy negyedét teszik ki, így a közösségi platformon történő karriertaná
máj. 22
7:18
Ez történik a testeddel, ha vacsora után sétálsz egyet (Glamour)
Általában mit szoktál csinálni vacsora után? Elmosogatsz, veszel egy forró fürdőt, esetleg sorozatot vagy filmet nézel? Nos, a kutatások most azt sugallják, hogy mindezeket a dolgokat megéri egy kis időre félretennünk, és helyettük előbb egy új hobbira fókuszálnunk: a vacsora utáni sétára. Ugyanis az egyik legjobb dolog, amit esténként az egészségü
máj. 22
7:18
Elindult Magyarországon is a Max (Márkamonitor)
Elindult Magyarországon is a Max, amely kétszer annyi tartalmat biztosít a felhasználóknak, mint a korábbi Hbo Max. Friss premierként tegnap debütál Hörcher Gábor új kreatív dokumentumfilmje, a webcam világában játszódó Emma és Eddie: A képen kívül, Dennis Villenueve blockbuster filmje, a Dűne második része vagy a Max Original animációs sorozata, a
máj. 22
7:18
Bóka János: Az EU a 7-es cikk szerinti eljárást politikai eszközként használja (Magyar Hírlap)
Az Európai Bizottság megítélése szerint Lengyelországban többé nem áll fenn a jogállamiság súlyos megsértésének egyértelmű veszélye.
máj. 22
7:18
Már az ókori Pompeiiben is léteztek gyorséttermek (Helló Magyar)
A birodalom városai közül Pompeiiben különösen virágzott az "étteremszektor".
máj. 22
7:18
Szerdán is folytatódik a felhőszakadás – mutatjuk a részleteket (Mandiner)
Az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki.
máj. 22
7:18
Belsőégésű áron kínálna Phev-eket Európában a Byd (Autószektor)
Ahogy a legtöbb Európában frissen megjelenő kínai gyártó, úgy a BYD is kizárólag teljesen elektromos autókat hozott az európai piacokra, holott rendelkeztek plug-in hybrid és belsőégésű motoros autókkal is hazai piacukon. Nem csoda, hiszen még egy éve is szárnyaltak a villanyos eladások, és senki sem jósolta volna meg az EV piac most tapasztalt las
máj. 22
7:18
Orosz hekkerek: a magyar külügy rendszerének feltörése csak a jéghegy csúcsa (Telex)
Még ha csak látszólag ártalmatlan és nem titkos emailekhez, fizetési vagy szabadságolási adatokhoz is fértek hozzá a magyar külügyminisztériumban, ezekkel is komoly kárt lehet okozni. A kulcsszó a tippkutatás, de az is lehet, hogy egy keményebb célponthoz juthattak közelebb. A háború kitörése óta az orosz hírszerzés egyik fészke Bécsben van.
máj. 22
7:18
Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona, 4 ezer milliárd a plusz három hónap alatt (Telex)
Az elosztás persze nem egyenlő, vannak, akik sok tízmillió forinttal gyarapodtak, mások pedig semmit sem nyertek, és továbbra is nehezen élnek.
máj. 22
7:18
Vékonyszálú haj: 10 középhosszú frizura, ami sűrűbbnek mutatja (Bien)
A megújulás jegyében érdemes lehet olyan frizurát vágatnod magadnak, amivel dúsabbnak láttatod vékonyszálú hajad.
máj. 22
7:18
Ödémás láb: a szív, a vese vagy májprobléma okozza? (EgészségKalauz)
A felpüffedt végtagok hátterében számos betegség húzódhat meg. Többek között visszérbetegség, a szívbetegség, a májbetegség, vagy a veseproblémák, és a nyirokrendszer problémája, a nyirokkeringés zavara is. Mutatjuk, hogyan lehet felismerni!
máj. 22
7:24
A Biden-kormányzat pert indított Oklahoma állam ellen a bevándorlókra vonatkozó törvény miatt (HírTV)
Az amerikai kormányzat beperelte kedden Oklahoma államot, amivel a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvényt támadta meg.
máj. 22
7:24
Ő lenne az a bájos szőke lány, akiért odáig van Szoboszlai Dominik? (Blikk)
Újra szerelmes a Liverpool középpályása.
máj. 22
7:24
Hátrányos helyzetűek szakmatanulására nyílik pályázat (HR Portál)
A pályázathoz 23 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.
máj. 22
7:24
"A szakma eddigi tapasztalatai alapján közel nulla az esélye annak, hogy bárki túlélje" – a verőcei tragédiáról kérdeztük a Pest Megyei Kutató-Mentők elnökét (SzMo)
Hamarosan lezárulhat az eltűntek utáni kutatás intenzív szakasza – árulta el Balázs László. Ráadásul a szakemberek már mostanra is alig tehetnek többet annál, mint hogy a víz felszínét nézik.
máj. 22
7:24
Hogyan szűrjük meg a vizet otthon? (Agrofórum)
Olykor felröppen a hír, miszerint káros a palackozott víz fogyasztása. Máskor a csapvízre mondják, hogy többet árt, mint használ a benne lévő káros anyagok miatt – legalábbis, ha nem szűrjük meg.
máj. 22
7:24
Mértékek kvíze: melyik ország a nagyobb? Elbuksz már az első kérdésnél (Promotions)
.
máj. 22
7:24
Tragédia: megölte unokáit egy idős férfi (Magyar Hírlap)
A rendőrség elrendelte a nyomozást.
máj. 22
7:24
Imádják Székelyföldet a románok (Mandiner)
Erdélyi lett az év turisztikai célpontja Romániában.
máj. 22
7:24
Messi képe az Ualá hitelkártyáján (Fintech)
Az Ualá argentin fintech unikornis limitált kiadású Mastercard hitelkártyáin Lionel Messi képe szerepel. A kártyához számos promóció kapcsolódik, többek közt lehetőséget biztosít a Copa América 2024 döntőjén való részvételre. A Mastercard és az Ualá közösen mutatta be új hitelkártyáját, amelyen Lionel Messi látható. Messi a Mastercard hivatalos nag
máj. 22
7:26
Rohamtempóban terjed az oroszországi videó, katonák helyett egy kutya a főszereplője (Promotions)
Vadregényes tájon, kétes társaságban bukkantak rá az eltűnt huskyra.
máj. 22
7:30
Az egész világ Naomi Campbell lábai előtt hever: 54 éves lett a szupermodell, aki Mike Tysont is elcsábította – Varázslatos fotókon a bombázó (Blikk)
Naomi Campbell immár több mint harminc éve meghatározó alakja a divatvilágnak, karizmatikus személyiségével pedig a divat szerelmesei mellett a szakmabelieket is inspirálja.
máj. 22
7:30
Kiderült, mit gondol Magyar Péter az illegális migrációról (ATV)
A Tisza Párt vezetője a röszkei határkerítésnél járt, és arról beszélt: támogatja az illegális migráció elleni harcot.
máj. 22
7:30
Írország, Spanyolország és Norvégia is elismerheti a palesztin államot (444.hu)
Izrael szerint a lépés "a szélsőségességet és az instabilitást táplálja".
máj. 22
7:30
Valósággal rabul ejtette III. Károlyt Sebestyén Márta: a brit király nem tud betelni a magyar énekesnővel (Femcafe)
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész többször is énekelt már a brit királyi családnak, s performansza mindannyiszor lenyűgözte a 75 esztendős uralkodót.
máj. 22
7:30
Stankovic maga fizethette ki a 200 ezer eurós lelépési pénzt (Igényesférfi.hu)
Pénteken jelentették be a hírt, miszerint Dejan Stankovic távozik a magyar bajnok és Magyar Kupa-ezüstérmes Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az orosz Szpartak Moszkvánál folytatja.
máj. 22
7:30
Lassan, de egyre gyorsulva gördül az autógumigyártás is a fenntarthatóság felé (Rakéta)
A német Continental portugáliai gumiabroncsgyárában mutatta be, hogyan formálják a gumigyártást CO2-semlegessé, körforgásossá, fenntarthatóvá.
máj. 22
7:30
Zamárdiban lenne polgármester a Hunvald-ügy egykori fideszes gyanúsítottja (Telex)
Czibula-Myers Csaba korábban Mexikóba és Belize-be menekült, végül felfüggesztett börtönt kapott.
máj. 22
7:32
Magyarázatot találtak a vattacukorbolygók rejtélyére (Rakéta)
Először térképezték fel egy exobolygó belsejét és a kutatás közben kiderült, hogy a nagy méretük ellenére rendkívül kis tömegű "puffadt bolygók", azaz a vattacukorbolygók hogyan szerezhették furcsa formájukat.
máj. 22
7:36
Megosztott a szlovák társadalom (HírTV)
A politikai erőszakot elítélő határozatot szavazott meg egyhangúlag a szlovák parlament.
máj. 22
7:36
Kínai autókba kínai chipet! (autopro)
A kínai vezetés szeretné növelni a hazai félvezetők arányát a kínai autókban.

Keresés