A várható keresletnövekedés miatt újabb egymilliárd dollárnyi USDT-t mintelt a Tether. A stabilcoinok koronázatlan királya az Ethereum hálózaton újabb egymilliárd
Magyarország rendezi szeptemberben az Európa Tanács Kulturális Útvonalak 13. éves szakértői fórumát, tematikája a kulturális örökség, védelmének fontossága és szeretetének átadása a fiatalabb generációknak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.
Eddig, és ne tovább! - ezt kívánják üzenni a június 1-jén megrendezendő Békemeneten Európa "háborús pszichózisban égő" vezetőinek a demonstráció szervezői a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójának, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnökének közlése szerint.
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
Azoknál, akik túl keveset alszanak vagy az alvásuk minősége nem megfelelő, és ezért szenvednek alváshiányban, szignifikánsan nagyobb a szívelégetelenség, a szívroham és a stroke kialakulásának kockázata. A veszély elsősorban a nőket és a magas vérnyomással élőket érinti.
Hagyományos Pünkösdi Sokadalomra várták az érdeklődőket a Sóstói Múzeumfaluba. Vasárnap és hétfőn is 10 órakor nyitottak a kapuk, rengetegen érkeztek a skanzenbe. Pünkösdvasárnap Értékes napot tartottak, hétfőn pedig mavagyonolással, pünkösdi királyválasztással, kézműves foglalkozással és falusi vásárral várták a látogatókat.
A Ripple vs. SEC leszámolás napról napra forróbb. A Ripple fokozza a SEC elleni harcát azzal, hogy kétségbe vonja a szakértői vallomásokat, és aggályokat vet fel a pénzügyi adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Az egyik vitás pont az, hogy a SEC a “Fox-nyilatkozatot” standard bizonyítéknak minősítette, ami a Ripple szerint jelentős jogi k
Bejelentette a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy holnap (május 23.) 9:30-tól Kormányinfót tartanak Mit, miért tesz a kormány? címmel. A Pénzcentrumon is közvetítjük majd a legfontosabb információkat.
A várt 50 bázispontos keddi MNB kamatvágás mellett még stabil maradt a forint, aztán szerdán a dollár erősödése és a régiós devizák gyengülése mellett a forint esni kezdett, és az euró jegyzései 385 közeléből átmenetileg 388 fölé kerültek. Délután aztán elkezdett kicsit visszaerősödni a forint.
Míg az elmúlt időszakban ömlött a pénz a befektetési alapokba, áprilisban mindössze 10 milliárd forint érkezett, ráadásul a kötvényalapokból jelentős összeg távozott. A hozamok sem segítettek a helyzeten, így hosszú idő után csökkent az itt kezelt vagyon – adta hírül a BAMOSZ.
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segíti a kormányzat a baromfiágazatot - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten a baromfi világnap alkalmából megtartott konferencián a tárca MTI-nek eljuttatott közleménye szer
Hazánkban vezető haláloknak számítanak a szív-és érrendszeri betegségek, összességében a halálozások 49 százalékáért felelősek. A lakosságot monitorozó szűrések, az egészségtudatosság ösztönzése ezért kulcsfontosságú. A digitalizáció új dimenziókat nyithat a betegellátásban és a diagnosztikában, amiben a robbanásszerűen terjedő okoseszközök és inno
Mikes Annak és Krausz Gábor az Ázsia Expresszben tette próbára a kapcsolatát. A táncosnő most arról mesélt, hogyan élték meg a világ másik végén történt hatalmas kalandot.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) 2023. december 31-től hatályos módosítása lehetővé teszi az adózóknak, hogy a 2023. december 31-ét megelőző napon bejelentett részesedésnek nem minősülő részesedésüket a 2023. adóévre vonatkozó éves társaságiadó-bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjái
Ezen a héten ünnepli a világ a biológiai sokféleség nemzetközi napját, amelyet az Ensz azért hozott létre, hogy felhívja a figyelmet az adott régióra jellemző növény- és állatvilág sokszínűségére, illetve rávilágítson a biodiverzitás megőrzésének fontosságára.
Az M5-ös autópályán baleset miatt zárták le a Kecskemét-dél csomópont közelében a 92-es km-nél mind a két oldalon a külső sávokat. A torlódás nem jelentős, de az említett szakaszon körültekintően közlekedjenek! Lezárták az M6-os autópályán a 34-es km-nél levő Ráckeresztúr- Ercsi csomópontot. Sem a Pécs felé, sem a Budapest felé vezető oldalon se le
Félelmetes, hogy a politikai terrorizmus kezd az életünk részévé válni, ez megengedhetetlen - hangzott el az M5 kulturális csatorna Ez itt a kérdés című műsorában.
A Schwarzkopf a márka 125. évfordulója alkalmából idén mutatta meg a márka átalakult, új arculatát: ahogyan azt a márka új FOR Every YOU szlogenje is sugallja, az új Schwarzkopf mindenkinek szól; nemzetközi kampányát és szakértelmét pedig különleges nők Kreatív Kollektívája képviseli: Diane Kruger, Ana Ivanović, Alli Neumann, Collien Ulmen-Fernande
Bár az Alzheimer-kórra még nincs gyógymód, egy újonnan felfedezett biomarker már a tünetek megjelenése előtt jelezheti a betegséget. Ez azt jelenti, hogy időben enyhítő kezeléseket lehetne elkezdni, valamint a kutatók alaposabban megvizsgálhatják, hogyan alakul ki az állapot.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását javasolja az izraeli kormányfő és a védelmi miniszter, valamint a Hamász terrorszervezet három vezetője ellen. Felvetését vegyesen fogadták Nyugaton, és 1-2 hónapba is telhet, amíg döntés születik. A felvetés jogi és politikai következményeit azonban nem lehet szétválasztani.
Gázrobbanás történt szerda délelőtt egy tapolcai lakásban. Egy embert kórházba vittek, az épületet, az úgynevezett Y-házak egyikét, kiürítették - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-t.
A folyamatot több, a közelmúltban hatályba lépett jogszabály, köztük az ESG-kerettörvény is felgyorsítja. Az új előírások az építőipari gyártók és a tervezők számára egyrészt kihívást, másrészt komoly üzleti potenciált jelentenek. A „kizöldülés” a megrendelőknek is komoly megtakarítást jelenthet, hiszen körültekintő tervezéssel és termékválasztássa
Pénteken megkezdődik a várva várt háromnapos koncertsorozat, amely eredetileg csupán egy szombati napra volt meghirdetve, de Azahriah akkora érdeklődést váltott ki Magyarországon, hogy végül három koncertet kellett szervezni a májusi hétvégére. Ám most, ahogy közeledik az események dátuma, tömegével bukkantak fel jegyek a neten.
Több kategóriában is székelyföldi nyertese van Romániában az Év úti célja 2024 című turisztikai seregszemlének, amelynek díjait kedd este osztották ki a bukaresti Ateneul Roman hangversenyteremben rendezett gálán.