A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött - mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A hétfői magyar munkaszüneti nap után kedden reggel háromhavi csúcsra ugrott a forint 385 közelében az euróval szemben, miközben régiós versenytársa, a lengyel zloty bő négyéves csúcson jár a folyó fizetési mérleg helyzet javulása, illetve az EU-pénzek kiszabadítása miatt. Ma az MNB dönt a kamatokról, a Portfolio elemzői felmérése egyöntetűen 50 bá
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intel
Úgy kell felhasználni az úton lévő pályázati forrásokat az élelmiszeriparban, hogy évekre, akár évtizedekre megalapozza az ágazat versenyképességét – mondta el az Agrárszektornak Nobilis Márton. Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerint a cél az, hogy a kisebb vállalkozásokból közepesek, a közepe
A trombózis, trombofília kivizsgálása során számos ismeretlen szóval és rövidítéssel lehet találkozni. Lássuk, melyek a leggyakrabban előforduló szavak az orvostól vagy a leletről!
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A pletykák szerint véget ért a házasságuk, és bár egyelőre nem reagáltak a pletykákra, másfél hónap után először most együtt jelentek meg a nyilvánosság előtt.
A Premier League két emblematikus edzőjének párharca nemcsak a futballkedvelőknek fog hiányozni: Jürgen Klopp és Pep Guardiola nem csak ellenfélként tekintettek egymásra, könnyek között búcsúzott egymástól a két edző.
A Ksg Agro, Ukrajna egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalata sertéstartók számára indított gazdaságélénkítő programot. A program iránt, amellyel a nagyvállalat országszerte segítene a gazdáknak talpra állni vagy bővíteni vállalkozásukat, 15 ukrán régió több tucat közepes és nagy sertéstenyésztője érdeklődik.
A magyarság hagyományainak, kultúrájának évezredek óta szerves része a ló és századokon átívelő értéke a kisbéri ménes - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Kisbéri Lovarda Északi Istállójának átadásán, előző hét végén.
Az adózók számára kedvező döntés hatásai túlmutathatnak a külföldi áfavisszaigénylési eljárásokon is – írja összefoglalójában az Rsm Hungary szakértője.
"Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a magyarországi Continental csoport 2022-es sikere után budapesti gyárunk is elnyerhette ezt a nívós díjat. Hisszük, hogy innovatív, csúcstechnológiákat alkalmazó gyárunk kiváló karrier és fejlődési lehetőségeket kínál dolgozóink részére. A munkavállalók mindennapi jólétének támogatása mellett cégünk kiemelt fókuszt
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
Negatív korrekcióval indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 766,41 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 68 088,24 ponton zárt az előző kereskedési napon, pénteken; a részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A francia Sanofi gyógyszergyártó kedden bejelentette, hogy együttműködik az OpenAI és a Formation Bio mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokkal, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával fellendítse gyógyszerfejlesztési projektjeit - számolt be a Reuters.
A magyar kormány elutasít mindenféle politikai nyomásgyakorlást azt illetően, hogy milyen forrásokból vásároljon energiát, és mindig is a nemzeti érdek szempontjából legjobb megoldásokat fogja választani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.
Tekintettel a közelmúltbeli teljesítményükre a kriptovaluta piacon, a befektetők most tömegesen vásárolják a DOGE-t, a PEPE-t és az új előértékesítési tokent, a Raboo-t (Rabt), abban a reményben, hogy ezek a nyári hónapokban egy hihetetlen piaci emelkedést vezetnek majd.
Miközben Velence továbbra is próbálgatja a belépődíjat az egy napra odalátogatók számára, a svájci Alpokban egy népszerű falu is követni akarja a példáját – írja a CNN.
Az Egyesült Államokban egy tejtermelő elkapta a madárinfluenzát egy tehéntől. Bár a fertőzést idejében megállították, a gazda pedig egy szemgyulladással megúszta, mindenesetre aggodalomra ad okot, hogy ez volt ez első bizonyított eset, hogy a H5N1 szarvasmarháról emberre terjedt át.
Csak az év végére esett be az államadósságráta Magyarországon, az első negyedévben rögtön jött a visszapattanás - derül ki a ma közzétett pénzügyi számlák statisztikából. A friss jelentésből az is kiderül, hogy az államháztartás hiánya kissé csökkent, de még mindig igen magas.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).