2024. május 2. csütörtök

máj. 2
12:24
4 reggeli szokás, ami teljesen tönkrevágja a napodat, és 2 olyan, ami tökéletessé teheti (Sassy)
Az nem lehet, hogy minden nap bal lábbal kelsz. Valami más dolognak kell lennie a háttérben. El is mondjuk, hogy mi az.
máj. 2
12:24
Álommeló - hangzatos főcím, vagy tényleg létezik? (Digital Hungary)
Egy álom munkahelyen az idő nagy részében jól érezzük magunkat, megbecsülnek minket anyagilag és szakmailag, képességeinknek megfelelő feladatokkal bíznak meg, és a magánéletünk sem sínyli meg a munkát. A SkillX Technologies Zrt friss, aktív munkavállalókat kérdező felméréséből kiderült, hogy a magyarok jelentős része még kergeti ezt az álmot, mive
máj. 2
12:26
A nagy becsapás: magyar eperként árulják az import gyümölcsöt (Agroinform)
Nem minden magyar eper/szamóca, amiről azt mondják. És nem minden finom, ami jól néz ki.
máj. 2
12:30
Vona Gábor szerint Magyar Péter a jelen, de ők a jövő (ATV)
A Második Reformkor is összegyűjtötte az EP-választáson való részvételhez szükséges 20 ezer ajánlást. Vona Gábor pártelnök szerda este az ATV Voks 2024 című műsorának a vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy ha a fiatalok elmennek, akkor "Magyarországból nem lesz semmi". Ezért mondják azt, hogy vissza kell nekik adni az országot, é
máj. 2
12:30
Rendkívüli üzemanyagár-változás jön szombaton! (Autónavigátor)
Szokatlan módon nem csak pénteken, de szombaton is módosulnak az üzemanyagárak a töltőállomásokon - erről számolt be a Holtankoljak.hu. A
máj. 2
12:30
Így néz ki most VV Charlotte, aki a Való Világ csodagyerek Simonjával kavart, Czutor Zoli lányára rá sem lehet ismerni (Promotions)
Emlékeztek a Való Világ 6. szériájának szerelmespárjára? Így él most a vörös szépség Charlotte.
máj. 2
12:30
Nagy Márton az Ománi Súra Tanács elnökével tárgyalt (Magyar Hírlap)
A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2010 óta több mint másfélszeresére növekedett.
máj. 2
12:30
Bajnai Gordon szervezete szállíthatja az önkénteseket Magyar Péter mozgalmának (Demokrata)
Az együttműködés újabb formájára derült fény a Bajnai-féle kör és Magyar Péterék között.
máj. 2
12:30
Spárga sajttal sütve (Street Kitchen)
A spárgának nagyon jól áll a sajt is, ezért csináltunk is egy pillanatok alatt összedobható kajcsit, ami köretnek vagy önálló vega ételnek is simán királyság.
máj. 2
12:33
Olcsó termékeket vettek górcső alá, fennakadt egy párizsi (Piac és Profit)
Az árfigyelő rendszer legolcsóbb élelmiszereit ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), egy párizsi kivételével mindegyik megfelelt az előírásoknak - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
máj. 2
12:33
Sajtóértesülés: Bajnai Gordon szervezetének aktivistái segíthetik Magyar Péteréket (Infostart)
Újabb bizonyítékok kerülhettek elő arról, hogy a júniusi választásokhoz Magyar Péterék Tisza Pártja a Bajnai Gordon nevével fémjelzett 20k22 aktivistáit is mozgósíthatja. A szervezet több mint 20 ezer főt toborzott össze a 2022-es választások szavazatszámlálására, de egyes hírek szerint inkább a zavarkeltés volt a fő feladatuk, semmint a számolás.
máj. 2
12:33
Sör, rock, még több sör és még több rock: ilyen volt az idei Tabán Fesztivál (SzMo)
A munka és az élő zene ünnepe volt idén is a Tabánban. Két dologgal nem spóroltak az ingyenes fesztiválon: a hangerővel és a sörrel.
máj. 2
12:36
Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler (autopro)
A szombathelyi Schaeffler 2013 óta kezeli kiemelt prioritásként duális egyetemi programjait.
máj. 2
12:36
Beszakadt az autópálya, több mint harmincan haltak meg (Magyar Hírlap)
Sok a sebesült is.
máj. 2
12:36
Paleó (Demokrata)
Kedves nézőink, mai műsorunk vendége a Régen minden jobb volt címet adta véleményének.
máj. 2
12:36
Kínai kémek suttognak az európai döntéshozók fülébe (Mandiner)
Egyre több, Európában tevékenykedő kínai kémre derül fény, azonban nem egyszerű leleplezni őket. Peking pedig igencsak kreatív.
máj. 2
12:36
Rekord Bitcoin ETF-kiáramlás volt tapasztalható most először (BitcoinBázis)
2023 utolsó negyedévében a Bitcoin spot ETF iránti várakozás, 2024 első negyedévében pedig a Bitcoin ETF jóváhagyása után tapasztalt beáramlás
máj. 2
12:36
Örül a kormány, hogy csökkenti az üzemanyagárakat a Mol (Telex)
Szombattól 4-4 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, de a Mol-vezér Hernádi szerint csak kb 15 év múlva lesz olcsó a benzin.
máj. 2
12:36
Elképesztő videó Szoboszlai Dominikról, nincsenek szavak (naphire.hu)
A Liverpool bemutatta a legújabb hazai mezét, amelyet a 2024/2025-ös szezonban visel majd a csapat. Az új szerelést prezentáló rövid videóban az angol klub magyar válogatott sztárja, Szoboszlai Dominik is főszerepet kapott.
máj. 2
12:38
Ismét csalók élnek vissza az MNB nevével (Magyar Hírlap)
A bűnözők a jegybank egyes telefonszámait másolják le, és így hívnak fel magánszemélyeket.
máj. 2
12:39
A Bloomberg megerősítette a tippünket: tényleg a Luminort veheti meg az OTP (Portfolio)
Bankot venne Európában az OTP, Csányi Sándor több információt is megadott a megfejtéshez, a mi tippünk a baltikumi Luminor volt, ezt most a Bloomberg is megerősítette.
máj. 2
12:42
Magyarországgal közösen rendezne olimpiát a szerb elnök, Alekszandar Vucsics (ATV)
De nemcsak Budapesttel közösködne a szerb elnök, hanem Albániával is, a szomszédos országgal a 21 év alattiak Európa-bajnokságát rendezné meg a szerb elnök.
máj. 2
12:42
Az OECD erősödő gazdasági fejlődést jósol Magyarországnak (Magyar Hírlap)
A világszervezet kiadványában kiemeli, hogy a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult.
máj. 2
12:42
Kiderült, hány babavárósnak kell az idén büntetést fizetnie (AC News)
A Magyar Államkincstár összegzése szerint a 2019-ben igényelt babavárók negyedénél nem volt igazolva, hogy megszületett az első gyermek.
máj. 2
12:45
Kolumbia megszakítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel (Infostart)
A latin-amerikai ország a gázai háború miatt döntött így.
máj. 2
12:45
Meglepő módon Magyarországot dicsérte Ursula von der Leyen bizottsági elnök (HírTV)
A Híradóban élőben jelentkezett a témával kapcsolatban brüsszeli tudósítónk, Zöldhegyi Katalin.
máj. 2
12:45
10 dolog, amit biztosan nem tudott Dwayne Johnsonról: a legutóbbi húzásával rendesen kiakasztotta a stábot (Blikk)
A pankrátorból lett színész nevét ma már mindenki ismeri. A ma 51 éves Dwayne Johnson, azaz A szikla igazi szupersztár, aki a semmiből küzdötte fel magát a sztárságig. Fiatalon többször letartóztatták, depresszióba esett, amikor kirúgták a futball csapatából és még az akkori álommunkája sem jött össze neki. Mindezek ellenére A szikla nem adta fel é
máj. 2
12:45
A kereskedők belementek az üzemanyagárak csökkentésébe (ProfitLine)
A kormány üdvözli, hogy az üzemanyag-kereskedők megértették és elfogadták a kormány szándékait, és önkéntesen csökkentették az áraikat - mondta a Facebook-oldalára feltöltött videóban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden.
máj. 2
12:45
Félidejéhez érkezett a Rába Modernizációs Program (Portfolio)
A félidejéhez érkezett Rába Modernizációs Program az előre meghatározott ütem szerint halad - áll a Rába közleményében.
máj. 2
12:48
Műteni kell Fiola Attilát (Magyar Hírlap)
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az 56-szoros válogatott játékosnak mennyi időt kell kihagynia.
máj. 2
12:48
Terrorkészültséget rendeltek el több dél-koreai nagykövetségen (Demokrata)
A készültséget az ötfokozatú veszélyjelző skála harmadik szintjéről negyedikre, "figyelmeztetésről" "riasztásra" emelték.
máj. 2
12:48
NGM: Cél a régiós átlag szintjére csökkenteni a üzemanyagárakat (Növekedés)
A kormány üdvözli a Mol bejelentését, miszerint szombattól, azaz 2024. május 4-től újabb 4-4 forinttal csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. Ezt a csökkenést egyes piaci szereplők már pénteken érvényesíteni fogják kiskereskedelmi áraikban.
máj. 2
12:48
Lesújtott a médiahatóság Balázsékra: rasszista viccelődés miatt kell fizetniük (Mandiner)
A testület az emberi méltóság sérelme miatt 300 ezer forint, míg a kirekesztés miatt 500 ezer forint bírságot rótt ki a Radio Plus Kft.-re.
máj. 2
12:48
Több mint 60 ezer ajánlást gyűjtött össze az EP-választásra a DK–Mszp–Párbeszéd szövetség (Nyugati Fény)
Dobrev Klára, Tüttő Kata és Barabás Richárd sajtótájékoztatót tartott.
máj. 2
12:48
Novák Katalin annyira pofátlan, hogy arra nincsenek jelzők (naphire.hu)
Novák Katalin a háromfős személyzete mellé egy negyedik embert, egy gazdaasszonyt is igényelt.
máj. 2
12:48
Egy egészséges fánk, ami a városainkat is fenntarthatóbbá teheti (Öko-drive)
Oxfordból indult hódító útjára a fánkgazdaság modellje, amelynek célja, hogy megtaláljuk azt az arany középutat, ahol a Föld minden lakosának alapvető emberi szükségletei kielégülnek („társadalmi alapzat”), miközben tiszteletben tartjuk az életet fenntartó bolygó kapacitását („környezeti plafon”).
máj. 2
12:48
A koncertre és focimeccsre járók nagyon fognak örülni a Wizz Air új szolgáltatásának (Roadster)
Mindössze egy kattintásnyi távolságra kerülnek a legkülönbözőbb események, kulturális és sportrendezvények vagy kirándulások.
máj. 2
12:48
Az Mrsz iparági összefogást és akciótervet szorgalmaz a marketingkommunikációs és reklámszakmai nemzetközi központosító törekvések negatív hatásainak szakmai és… (Digital Hungary)
Az MRSZ felkérésére az EY 2024 első negyedévében tanulmányt készített a nemzetközi központosító törekvések hazai marketingkommunikációs iparágra gyakorolt hatásairól¹. A tanulmány rávilágít a legjellemzőbb központosító folyamatokra, azok hatásaira a különböző iparági szereplőkre; feltérképezi a legfontosabb közép-európai országokra jellemző jógyako
máj. 2
12:50
Magyarországgal rendeznének olimpiát a szerbek (Mandiner)
Nagy tervei vannak a szerb elnöknek.
máj. 2
12:51
390 forint alatt az euró, nekünk is befűthet a texasi forróság (Privátbankár)
A részvénypiacok tétováznak, a Molnak azonban jót tehet szektortársai kedvező eredménye. A forint erősödését a dollár számlájára írják, a földgáz ára pedig gyanúsan az amerikai légkondi-szezon kezdetén indult meg. Óriási gyorsjelentés-dömping érkezett, mitől szakad a bitcoin?
máj. 2
12:51
A fészkelő erdei fülesbaglyok állományának felmérésében segíthet a lakosság (Alternatív Energia)
Az erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
máj. 2
12:51
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szerinti adózás a gyakorlatban (Adózóna)
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) olyan adózási forma, amelyet egyes meghatározott foglalkozások művelői választhatnak – főként a művészet, média és sport területén –, ha van olyan bevételük is, amely után az általános szabályok szerint fizetik meg a közterheket.
máj. 2
12:51
Most érkezett! Rendkívüli benzinárcsökkenést jelentettek be Magyarországon: ilyen is régen volt már (Pénzcentrum)
Rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be csütörtökön, szombattól a benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 4-4 forinttal csökken.
máj. 2
12:51
Az EP jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, melynek célja az, hogy az Európai Unió belső piacán megvalósulhasson az ipar szén-dioxid-mentessége - közölte az uniós parlament csütörtökön.
máj. 2
12:54
Bezuhant a gabonaexport, ellentmondásos adatok a búzáról (Agrárágazat)
Visszaesett az orosz mezőgazdaságban a gabonakivitel, a búzát érintő jelentések ellentmondásosak, az ár versenyképes.
máj. 2
12:54
"Szerintem belefér!" – fejtette ki véleményét Novák Előd a Mi Hazánk majálisán történt náci karlendítésről (Mandiner)
"Szerintem a jogszabályok szerint is belefér. Nem tilos Magyarországon" – hangsúlyozta a párt alelnöke.
máj. 2
12:54
Itt vannak Pöttinger Harvest Assist applikáció legújabb funkciói (GépMax)
Az iOs és Android operációs rendszerre elérhető alkalmazást a flotta minden tagja ingyenesen telepítheti okostelefonjára
máj. 2
12:57
Elkotyogta Aleksandar Vucic, mire készülnek Orbán Viktorral közösen (Menedzsment Fórum)
A magyar miniszterelnök régi nagy álmát valósítanák meg.
máj. 2
12:57
Kőkemény bírságok azoknak a kiskereskedőknek, akik túllépik az alapélelmiszereknél a megengedett árrést (Piac és Profit)
A román adóhatóságok olyan céget is találtak, ahol a megengedett 20 százalék helyett 79 százalékot meghaladó árrést alkalmaztak – írja a maszol.ro.
máj. 2
12:57
Hatályon kívül helyezte a bíróság a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét: le kellene állítani (Blikk)
A Göd-ÉRT Egyesület korábban bírósági keresettel támadta meg a gödi Samsung-gyár tíz évre szóló, tavaly decemberben kiadott környezethasználati engedélyét arra hivatkozva, hogy a gyár sem a magyar, sem az európai környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg.

Keresés