2024. május 19. vasárnap

máj. 19
6:48
Kiderült, hol jutnak hozzá a magyarok az egyik kedvenc befektetésükhöz (Portfolio)
Érdekes tanulmánnyal rukkolt elő a napokban az európai alapkezelőket tömörítő szervezet, az Efama. Ebből kiderül, hogy a magyarok leginkább a banki értékesítési hálózatokon keresztül veszik az egyik kedvenc befektetésüknek számító befektetési alapokat, de a banki hálózat túlsúlya Európa egészénél megfigyelhető. Érdekes, hogy míg Európában a különbö
máj. 19
6:48
Kvíz: Pest vármegye határos Szlovákiával? 10-ből 8-an elbuknak ebben a kérdésben (Promotions)
Most minden kiderülhet, az is, hogy jól tudod-e.
máj. 19
6:48
Ewon Netbiter EC360W megújult Argos felhőfelülettel és új mobilalkalmazással (newtechnology.hu)
A HMS Networks jelentős frissítéseket jelentett be a terepi berendezések távoli kezelésére szolgáló Netbiter megoldásban. A felhasználói élmény javítása érdekében az új Netbiter EC360W átjáró egy teljesen megújult grafikus felhasználói
máj. 19
6:48
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj (Mandiner)
Bakács, a bolti szarka visszatért a ringbe.
máj. 19
6:48
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal (Magyar Nemzet)
A Manchester City páholyból várja a Premier League végjátékát.
máj. 19
6:48
Lehullt a lepel: Nem hiszed el, mennyibe került Orbán Ráhel szoknyája, amiben Dubajban pózolt (Nyugati Fény)
Orbán Ráhel méregdrága luxusszoknyában pózolt.
máj. 19
6:48
Mezei Szabolcs: "Volt egy kis hullámvölgy, de a vége nagyon szép lett" (Sportal)
A Paks a szerdai Magyar Kupa-győzelem után a bajnokság utolsó fordulójában hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Kisvárda csapatát, ezzel pedig a tabella második helyén végzett Bognár György csapata. Mezei Szabolcs bombája nyitotta a gólok sorát a két kihagyott tizenegyest hozó mérkőzésen.
máj. 19
6:48
Családkonzulens: "Nem a hibáztatás visz bennünket előre" (Kölöknet)
A családi béke a saját belső harmóninánk megteremtésével kezdődik – ezzel a gondolattal zárta Dayfly Kriszti családkonzulens, coach, civilként két gyermekes, boldog családanya a családi béke megteremtésével foglalkozó cikksorozatának első részét, amihez hozzáteszi: ehhez ideális esetben hozzájárul a családi rendszer békessége is. Dayfly Kriszti err
máj. 19
6:48
Bal oldali derékfájdalom: ilyen, amikor más testrész és nem a derék okozza (EgészségKalauz)
A derékfájdalom számos okból eredhet, például az izom- és csontrendszeri problémák, vagy a reproduktív szervekkel kapcsolatos probléma is lehet az oka.
máj. 19
6:54
Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl (Infostart)
Mindössze két nap volt májusban Budapesten, amely fűtési szempontból nem számított nyárnak, azaz azokra a napokra járt volna csak kedvezményes gáz a fogyasztóknak. Kiszámoltuk azt is, hogy nagyjából mennyi köbméter támogatott gáz jár még július 31-ig. A meleg tavasz ugyanis kicsit bekevart a 20 éves jelleggörbébe.
máj. 19
6:54
Voks 24: Egyetlen szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester (hirado.hu)
Az önkormányzati választás egyfordulós, és nincs érvényességi küszöb.
máj. 19
6:54
Mit vagy kit ünneplünk pünkösdkor? – a Szentlélek jelentése (WMN)
Pünkösd ünnepét a húsvét utáni ötvenedik napon tartják, húsvét után a hetedik vasárnapon és az utána következő hétfőn. A pünkösdhétfő is ünnepnap tehát, mégpedig örömünnep: a Szentlélek kitöltetésének vagy kiáradásának ünnepe, és egyben a keresztény egyház születésnapja. De mi vagy ki az a Szentlélek?
máj. 19
6:54
Mire figyeljenek a lakásbiztosítást váltók? (KKV Magazin)
Nem dőlhet hátra az a több százezer ügyfél, aki leváltotta márciusban az addigi lakásbiztosítását. Nem biztos ugyanis, hogy mindenkinek érvényes a felmondása, akinek pedig véletlenül két biztosítónál is lett így szerződése, az mindkét cégnek fizethet. Az is lecserélheti viszont még a biztosítását, aki lemaradt a váltási kampányról - derül ki a Bank
máj. 19
6:54
Emiatt kellett Szirszkijnek sürgősen inézkednie (Magyar Hírlap)
Mint ismeretes, a Harkivi területen zajló offenzíva több napja alatt tizenhárom település került az orosz fegyveres erők ellenőrzése alá.
máj. 19
7:00
Sokmilliós bélyegek is lapulhatnak a magyar otthonokban: bármely hagyatékban rejtőzhet egy? (Pénzcentrum)
Bár a fiatalabb generációk körében már csak ritkábban foglalkoznak bélyeggyűjtéssel, a nagy- és dédszülők birtokában a mai napig gyakorta ott lapul egy-egy gyűjtemény, amelyre sokszor már csak az idős rokon halálát követően figyelnek fel az örökösök. Utóbbiak pedig mivel jellemzően nem értenek hozzá -, sokszor csak találgatják, hogy mekkora értéket
máj. 19
7:00
Az ukránok megtalálták Putyinék Achilles-sarkát, jöhet az áttörés? (Mandiner)
Oroszország már képtelen olajat exportálni.
máj. 19
7:00
Letérdelt az euro a forint előtt, rohanjunk pénzt váltani (AC News)
Most érdemes a turistáknak uniós pénzt váltani a nyaralásra, mert félő, hogy hamarosan feltápászkodik és megrázza magát.
máj. 19
7:03
Donald Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta (HírTV)
A Nemzeti Lőfegyver Szövetség vezetése közölte, hogy Donald Trumpot támogatja az elnökválasztáson.
máj. 19
7:06
Szögre akasztja pórázát a minnesotai rendőrség derék magyar vizslája (hirado.hu)
Több mint nyolc év szolgálat után nyugdíjba vonul Matka, a minnesotai rendőrség bombakereső magyar vizslája.
máj. 19
7:06
Polgárháború szélén az Egyesült Államok (Magyar Hírlap)
A 2024 őszén esedékes amerikai elnökválasztás próbára teszi a demokráciát.
máj. 19
7:06
"Érdekes" – Elon Musk sem hisz az Oroszország elleni szankciók sikerességében (Magyar Nemzet)
A tőle megszokott rövidséggel kommentált egy videót, amin egy férfi bemutatja, hogyan játsszák ki az Oroszország elleni szankciókat a nemzetközi nagyvállalatok.
máj. 19
7:08
Az építészek is formálják az emberiség jövőjét + exkluzív videó (Magyar Nemzet)
Különböző építészeti gondolatok egy helyen.
máj. 19
7:12
Ukrajna: hatályba lépett az új mozgósítási törvény (ATV)
Hatályba lépett Ukrajnában az új mozgósítási törvény. A katonai nyilvántartásban a 18 és 60 év közötti férfiak szerepelnek. Az 18 és 25 év közötti fiatalok a sorkatonai nyilvántartásba kerülnek, míg a többiek a hadkötelesek vagy a tartalékosok listájára. Az egészségi állapot miatt alkalmatlanok kikerülnek a nyilvántartásból.
máj. 19
7:12
Rendőrök és mentők lepték el a repülőteret, tragédia történt (BorsOnline)
Egy férfi életét már nem tudták megmenteni.
máj. 19
7:12
Shiloh Brad Pitt kedvenc gyermeke: kiderült, miért őt szereti a legjobban (Life)
Különleges kötelék fűzi egymáshoz apját és lányát. Shiloh és Brad Pitt ugyanazok iránt érdeklődnek.
máj. 19
7:12
Új haditervet akar Netanjahu ellenfele, különben kilép a háborús kabinetből (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 19
7:12
A Fradi kapusa egy megoldást lát az Újpest elleni derbin (Magyar Nemzet)
A Groupama Arénában ér véget az NB I szezonja.
máj. 19
7:12
"Bemutattam neki" – Verstappen még egy nézőt is megnevelt az időmérő alatt (Racing)
Egy néző több versenyzővel is tiszteletlenül bánt az Emilia-romagnai Nagydíj időmérője alatt, de Max Verstappen kontrázott a kézmozdulatára,
máj. 19
7:12
Magyarok tízezrei kerültek halálos veszélybe, és nem is tudnak róla (naphire.hu)
"Horrorkullancs" veszélyezteti az emberek egészségét - itthon is.
máj. 19
7:15
Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr (Infostart)
Sok szülői rémálma elevenedett meg majdnem Zuglóban.
máj. 19
7:15
Házasság első látásra: Petra terhes? Videóban reagált a személyi edző (Metropol)
Nem véletlenül használt filtert Petra a TikTok-videójában!
máj. 19
7:18
Repkedtek a kemény üzenetek a nagy EP-választási vitán (Portfolio)
Immár hagyomány az európai választások előtt a "maastrichti vita". A pártok európai listavezetői kapnak itt majdnem két órát, hogy rövid expozékban, majd kérdésekre kifejtsék pártjuk álláspontját három témában: klímaváltozás, kül- és biztonságpolitika és demokrácia, hogy miért érdemes rájuk szavazni.
máj. 19
7:18
A magyar válogatott győzelemmel kezdte meg az Európa-ligát (HírTV)
A magyar válogatott győzelemmel mutatkozott be a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután szombaton 3-1-re nyert a lett csapat ellen az izlandi Kópavogurban.
máj. 19
7:18
5 figyelmen kívül hagyott tény, ami sokkal szomorúbbá teszi a Harry Potter-filmeket (Glamour)
Ha végignézzük a Harry Potter-filmeket, a legtöbben nehezen tudnánk eldönteni, számunkra melyek voltak a legszomorúbb jelenetek. Ahogy haladt előre a történet, úgy váltak egyre komorabbá, sötétebbé a plakátjai is, ezzel utalva arra, hogy a cselekmények is egyre szívszorítóbb irányt vettek. Ezeken kívül pedig történt sok olyan dolog is, ami még szom
máj. 19
7:18
Müller Péter: Kérdésessé vált az egész emberiség léte vagy nemléte (BorsOnline)
Müller Péter interjút adott a Borsnak.
máj. 19
7:18
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is (Magyar Nemzet)
A két teniszklasszis különleges helyszínen ült le egymás mellé.
máj. 19
7:18
Hoppá: a Marson fogunk élni 30 év múlva Elon Musk bejelentése szerint (Helló Magyar)
A Tesla fenegyerekéről sok jót és rosszat el lehet mondani, de egy biztos: a jóslatai be szoktak válni. Szóval költözünk a Marsra?
máj. 19
7:18
A belga Lidl kedvez a növényi étrendet követő vásárlóknak (Magyar Mezőgazdaság)
A Lidl Belgium azt tervezi, hogy a saját márkás növényi alapú fehérjetermékek árát tartósan az eredeti állati eredetű változatok szintjére csökkenti, mivel a tudatos és fenntartható élelmiszer-választást kívánja elősegíteni a fogyasztók körében.
máj. 19
7:18
Az Amazon kihátrált belőle, az Aldi csak azért is belevág: kassza nélküli boltokkal kísérleteznek Nyugaton a kiskereskedők (Telex)
Csak besétálsz a boltba, kamerák nézik, mit veszel le a polcról, aztán kisétálás után levonják a pénzt kártyádról – ez nem egy utópia, évek óta próbálkoznak ezzel nyugati üzletláncok. Az Amazon most bejelentette, hogy részben leállítják ezt a rendszerüket, de mi újság a többi üzletlánccal?
máj. 19
7:18
Viszket vagy ég a szeme, amikor kontaktlencsét visel? Ezt javasolja a szemész orvos (EgészségKalauz)
5 hasznos tipp kontaktlencsét viselőknek.
máj. 19
7:24
Az unió más tagállamaiban élő magyarok az ottani EP-listákra szavazhatnak (hirado.hu)
Azok a magyar állampolgárok, akik az Európai Unió más tagállamaiban élnek, a tagállam jogszabálya szerint kérhetik, hogy vegyék fel az adott uniós tagállam névjegyzékébe az európai parlamenti (EP-) választáson, így nem a magyar EP-listákra szavazhatnak, hanem a lakóhelyük szerinti tagállam listáira.
máj. 19
7:24
Megszagolt egy út menti virágot, rosszul tette, szörnyű következményei lettek a cselekedetének (Promotions)
Nem várt hatása volt a hétköznapinak tűnő virágnak.
máj. 19
7:24
100 millió forint egy műanyag óráért – a Richard Mille-sztori (Forbes)
A Richard Mille kevesebb, mint 25 éve alatt ért fel a svájci óraipar csúcsára. Mi a márka titka, amit senki sem tud utánozni?
máj. 19
7:24
Így ünnepeltek Pakson: Az éjjel az Atom téren sem érhet véget! (Sportal)
Az Otp Bank Liga záró fordulójában a friss Magyar Kupa-győztes Paksi Fc hazai pályán fogadta a Kisvárda gárdáját, a tét pedig a második hely megtartása volt, amely végül a kihagyott büntetők ellenére is összejött. Az ünneplés az érmek átadásával már a stadionban elkezdődött, majd az Atom téren folytatódott a szurkolók legnagyobb örömére!
máj. 19
7:24
"A társfüggő akkor érzi magát biztonságban, ha merő jószándékból megmondhatja másoknak, mit csináljanak" (Life&Body)
Viszem a hátamon a családot, megoldom a problémákat, terelgetem a párom. Mindig én szervezem, mit csináljunk a barátaimmal, vagy milyen filmet nézzünk a moziban. Miért lenne ez baj? A társfüggőség gyakran alig észrevehető, évszázadokon keresztül alapvetően elfogadott volt, sőt, a nőktől elvárt jelenlétet és a családért való teljes önfeláldozást igé
máj. 19
7:26
Az iraki parlamentben a képviselők nem tudtak házelnököt választani (hirado.hu)
Az iraki képviselők nem tudták megválasztani a parlament elnökét szombaton, a két fő jelölt egyike sem szerezte meg a szükséges többséget a feszült hangulatú ülésen.
máj. 19
7:30
Személyi jövedelemadó: kik fizetik a legtöbbet és a legkevesebbet Magyarországon? A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Hétfő éjfélig kell beadni a NAV-nak a múlt évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásokat. Ennek apropóján a Buksza, a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor és Privátbankár mindennapi pénzügyekkel és kiskereskedelemmel foglalkozó szerkesztőségi blogja bemutatja a végleteket. A hét ábrája.
máj. 19
7:30
Kiadták a riasztást: egy napig tartott a jó idő, pünkösdvasárnap szinte az egész országban leszakad az ég, jégeső jöhet (Blikk)
Úgy tűnik, egy napig tartott csak a kellemes meleg, mától egészen a hét közepéig ismét ritkán süt ki a nap. Mutatjuk, milyen időjárás várható pünkösdkor.
máj. 19
7:30
Bikapiac a láthatáron: melyik kriptó fog legjobban emelkedni? (ProfitLine)
A Toncoin (TON) bullish pályát mutatott a legutóbbi on-chain teljesítménye nyomán, mivel a Total Value Locked (Tvlk) megugrott, és a napi címek száma 500%-kal nőtt. Ezzel párhuzamosan a Near Protocol (Near) jelentős, 388,9%-os év eleje óta (YTD) tartó emelkedést tapasztalt, és a legújabb on-chart metrikák alapján hamarosan meghaladhatja a 10 dollár
máj. 19
7:30
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak (Rakéta)
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló

Keresés