Ha te is belefáradtál abba, hogy órákig forgolódsz, a holnapi teendők listáján és a befejezetlen feladatok miatt stresszelve, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül. A rohanó gondolatok gyakori bűnösök, amelyek sokunkat megakadályoznak abban, hogy a vágyott pihentető alváshoz jussunk.De mi lenne, ha a gyorsabb elalvás kulcsa az lenne, ha inkább végigmen
Charles Leclerc szerint a Ferrari csak az egyenesbeli tempóban maradt el az őket legyőző két csapattól Imolában – s miután ennek titkát megfejtik, ők is harcba szállhatnak a győzelmekért.
A németek 40 százaléka a költségvetési vita közepette az Ukrajnának folyósított segélyek csökkentésében látna lehetőséget takarékosságra - ismertette a Bild című napilap az Insa kutatóintézet felmérését vasárnap.
Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 13. adásában hullámvasútra ültették a befektetőket: szó szerint és képletesen is.
Megtartják jövő szerdán a már korábban bejelentett kormányellenes tüntetéseiket a cseh gazdák, a cseh szakszervezetek szövetsége viszont bejelentette, hogy a keddre tervezett tiltakozó akciójukat lemondják, mert nem akarják tovább élezni a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet következtében kialakult feszültséget - közölték pénteken Prágáb
A munkaerőhiány enyhülésének és a vendéglátóipar magára találásának köszönhetően idén csak kisebb mértékű, 8-10 százalékos áremelkedés várható a Balatonnál. Járdi Roland, a vg.hu újságírója az InfoRádióban elmondta: kedvező hatással van az árszínvonalra az is, hogy négy évszakossá váltak a helyi szálláshelyek.
Kulcsár Edina és kislánya, Amara egy tündéri közös fotón szerepelnek, melynek láttán nekünk is azonnal mosolyra húzódik a szánk. Nézd, milyen szépek együtt!
Hiába a szépség, a formás alak és a gyönyörű arc, valamiért mégis tragikus sorsa jutott oly sok sztár, akikért egykor férfiak öltek volna. Váratlan halálesetek, elképesztő történetek - szexszimbólumok következnek!
A napokban hirdette ki ítéletét az Európai Unió Bírósága abban az ügyben, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint Slovenské Energetické Strojárne a.s. szlovák adózó Magyarországon benyújtott áfavisszatérítés iránti kérelme volt terítéken.
A motorcsónak a szabályok szerint meg sem közelíthette volna a szállodahajót, utóbbi kapitányának pedig lehet fel sem tűnt, hogy letarolta a kisebb hajót, azt hihette, uszadékfának ütközött - mondta a Személyhajósok Szövetégének szóvivője a verőcei balesetről. Az elűntek utáni kutatást éjjelre felfüggesztették, holnap Dunaújvárosig kiterjesztik a k
Komáromban áll a Ms. Heidelberg nevű szállodahajó, amely letarolt egy motorcsónakot Verőcénél. A helyszínelésről az MTI közölt fotósorozatot. Közben kiderült, a kisebb hajóban egy fesztiválról hazafelé tartó fiatalok utaztak, egy 30 év körüli nő holttestét a Megyeri hídnál, az üres hajó közelében találták meg.
Sokan keresik fel átutazóként vagy pihenési célból a Salzkammerguti tóvidéket, ahol szó szerint egyik ámulatba ejtő helyről elindulva szinte rögtön egy másikba botlik az ember. Mostani cikkünkben a Traunsee partjára, a Gmunden mellett épült Ort kastélyokhoz kalauzoljuk el a látogatót.
G.w.M kedveli a kényelmes viseleteket is, de ha ki akar öltözni, túlzásokba esik. A rapper kifejtette, "ha olyan napom van, akkor Gucciban megyek le egy doboz tejért."
Hosszú órák után végre úgy tűnik, sikerült meghatározni, hol van pontosan az iráni elnök lezuhant helikoptere. Versenyfutás indult az idővel, hogy megtalálják.
A bajnok Ferencváros kétgólos győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 33. fordulójának, egyben a 2023/24-es idényének utolsó mérkőzésén.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedésének mértéke az előzetesen közölttel összhangban 3,5 százalékra, 2021. szeptembere óta a legalacsonyabbra csökkent áprilisban az előző havi 4,1 százalékot követően - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - Stat) pénteken közzétett végleges adataiból.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
Mint egy hatalmas doboz legó, útmutató nélkül. A 15 éves Minecraft töretlen népszerűségnek örvend, a játék szakértői szerint a titka az egyszerűségében és a szabadon formálhatóságában van.
Április 11-én ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a római Pápai Szalézi Egyetem és a szegedi Gál Ferenc Egyetem vezetősége Rómában. A Prof. Dux László rektor által vezetett delegáció az együttműködés létrehozásával tovább növelte a Gál Ferenc Egyetem nemzetközi tudományos beágyazottságát: a közös kutatási projektek létr