A Federal Reserve és két másik amerikai szabályozó hatóság, az FDIC és az OCC, egy új terven dolgoznak, amely csökkentené a legnagyobb amerikai bankok kötelező tőkeemelési rátáját közel 20%-kal, részben a banki vezérigazgatók, mint Jamie Dimon, a JP Morgan vezetőjének lobbitevékenységének eredményeként – számolt be a Wall Street Journal.
Hat százalékkal csökkent a Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat bevétele az idei első negyedévben, a korrigált nyeresége viszont a vártnál kedvezőbben alakult. A pekingi székhelyű, internet alapú szolgáltatások és termékek előállítására, valamint mesterséges intelligencia fejlesztésére szakosodott Baidu, amely a legnagyobb kínai kereső
Max Verstappen nyerte az Emilia-romagnai Nagydíjat, az utolsó tizenöt kör azonban nem volt olyan nyugodalmas számára, mint a megelőzőek, hiszen Lando Norris veszélyes tempóban zárkózott fel mögé.
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára, valamint élhető, használható kereteket ad a közlekedés civil résztvevői, és versenyképességet növelő feltételeket biztosít a közlekedés hivatásos résztvevői számára - mondta el Nagy Bálint, az Építési
Baleset érte az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikoptert az állami tévé jelentése szerint, de egyelőre semmilyen további részlet nem ismert, sőt ellentmondóak a közlések.
Sajtóhírek szerint ahhoz, hogy Ukrajna vissza tudja verni a Föderáció támadásait, sürgős katonai támogatásra van szüksége. Ennek megoldására további források biztosítását sürgeti Németország - számolt be a Bild című német napilap.
Max Verstappen nyerte az Emilia-romagnai Nagydíjat, az utolsó tizenöt kör azonban nem volt olyan nyugodalmas számára, mint a megelőzőek, hiszen Lando Norris veszélyes tempóban zárkózott fel mögé. A Ferrari 2006 óta először dobogós Imolában. Az első tíz helyen mindenki a közepes keverékeket választotta az egy kerékcserével teljesíthető versenyre, de
Norris az utolsó körökben nagy hajrát nyitott, de végül Vertsappen pont annyit tudott még kicsikarni a Red Bullból, hogy meglegyen a siker. Ehhez 11 óra szimulátorozás is kellett. Leclerc Schumacher óta az első ferraris lett, aki odaért a dobogóra Imolában.
Újra legalább két kamatvágást áraznak a piacok az Egyesült Államokban, ami elkezdte gyengíteni a dollárt. Mindez már nagy megkönnyebbülést jelenthet több nagy jegybanknak a világon.
A nyaralók piacán sokkal nagyobb lett a választék az elmúlt évekhez képest. Több mint 11 ezer eladó lakóingatlan található a nyaralóövezetek part menti településein, ami tavalyhoz képest 8 százalékkal, 2022 májusához képest pedig több 40 százalékkal nagyobb kínálatot jelent.
A Wizz Air 20 évvel ezelőtt, 2004. május 19-én indította el első járatát. A 20 éves évforduló alkalmából 20.000 eurós nyereményt sorsolnak ki az utasok között. A Wizz Air a…
Egy nagyon magas mászófalon, magassarkú cipőben fotózták a Tv2 sztárjait. A Next Top Model Hungary rangidős versenyzője olyan rosszul lett a magasban, hogy pánikrohamot kapott.
A 2006-os labdarúgó-világbajnokságra tündérmeseként emlékeznek vissza Németországban, a válogatott bronzérme mellett a gazdasági hatások miatt is. Sokan hasonlóban reménykednek idén nyáron is, ám sok mindentől függ, hogy a tündérmese megismétlődik-e.
Krími-kongói lázzal fertőződött meg egy férfi Spanyolországban, akit a Hyalomma marginatum nevű egzotikus kullancs csíphetett meg. Mint kiderült, a magyarok vérében is kimutatták az ellenanyagot.
Új helyszínen látható Joó Beatrix Barbie idei, a 65. évfordulóra elkészült különleges kollekciója. A Sentiments divatház alapítója által egyedi kreációkba öltöztetett babákat egész hónapban a Dobay BudaPart Cukrászda és Pékségben lehet megtekinteni.
A 26 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 59. futamgyőzelme. Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként. A rajtnál egy pillanatra úgy tűnt, hogy a második helyről induló Norris meg tudja szorongatni Verstappent, de végül a hollan
Venezuela úgy döntött, betiltja a kriptovaluta bányászatot az elektromos hálózat védelme érdekében. Venezuela: nem mehet tovább a kriptopénz bányászat A
Nem véletlenül kapta ezt a nevet ez a leves. Rengeteg friss zöldséggel van tele, ami egy kertész kertjében egészen biztos megterem. De lehet, hogy még a tiédben is! ????
A napokban egy dél-spanyolországi hotelbe helyeztek át embereket, miközben a rendőrség újabb bevándorlókat tartóztatott le különböző bűncselekmények miatt. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította.
Jane Fonda és más hetvenévesnél idősebb híres amerikai nők jelentik ki kerek perec, hogy azt tapasztalják, könnyebb idősnek lenni, mint fiatalnak vagy középkorúnak. El is mondják, milyen előnyökkel jár, ha valaki a hetvenes–nyolcvanas éveiben jár.
Itt a jó idő és ezzel együtt annak az ideje is, hogy eltegyük a melegebb cipőinket és előszedjük a szandálokat. Ha odafigyelünk arra, hogyan tároljuk őket, akkor a következő évben is jó szolgálatot tehetnek nekünk.
Az Alpok kíméletlen emelkedőin a rózsaszín trikós érinthetetlen volt. Valter Attila sokat akciózott, az utolsó kilométerekig a top 5-ért volt versenyben, végül a 18. lett.
Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg - közölte a család.