A kellemetlen panasz nem csupán szexuális úton terjedő betegségeket vagy hererákot jelezhet: ezernyi más oka is lehet, ha nem szűnő fájdalmat tapasztalsz a legérzékenyebb testrészedben.
A nyertes pályázatokat hamarosan kihirdetik, ám a java még csak itt kezdődik: a pályázóknak minden apró részletre oda kell figyelniük, hogy a kiválasztott mobilitási program sikeres legyen és a pályázatban vállaltakat maradéktalanul teljesíteni tudják.
Ausztrália kormánya szombaton közölte, hogy 2028 májusától betiltja az élő juhok tengeri szállítással történő exportját az országból, és ezzel teljesíti ígéretét, hogy véget vet egy olyan gyakorlatnak, amelyet az állatvédők régóta elleneznek.
A Nílus egy mára teljesen eltűnt, ősi mellékága mentén épültek fel az ókori egyiptomi piramisok, köztük a híres gízai piramis, több mint négyezer éve - állapította meg a piramisok építésének rejtélyét kutató amerikai kutatócsoport.
A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai szerint érzelmi kapcsolat alakulhat ki ember és a mesterséges intelligencia (MI) között. A nő (Her) című filmben a főszereplő beleszeretett egy MI-szoftverbe. A mai chatrobotok hasonlóan folyékonyan tudnak beszélgetni az emberekkel. A 2013-as filmben a Joaquin Phoenix által alakított főszereplő beleszeret egy
Minden évben, az összes európai nehéz tehergépkocsi-gyártót meghívják a Green Truck összehasonlító tesztre. A tesztet két német szaklap szervezi, hogy kiválasszák a leghatékonyabb távolsági tehergépkocsit. Egy 2023-as rövid kivételtől eltekintve
Veiszer Alinda vendége drMáriás festőművész, zenész volt a héten, aki egyebek mellett arról mesélt, miből merít ihletet, de arról is, hogyan jött át Magyarországra a sorozás elől.
A légi közlekedés 2024 eddig a Boeing utasszállítók körüli problémákról, és az ebből fakadó bizalmatlanságról szól. Az elmúlt napokban pedig a kritikák tovább erősödhettek. Május 15-én ugyanis az indonéz nemzeti légitársaság egyik járatának kellett kényszerleszállást végrehajtania, miután a hajtómű – röviddel a felszállás után – kigyulladt. Szenegá
Bár a walesi hercegné hatalmas támogatást kapott a környezetétől, a hírek szerint az egyik legnagyobb pártolója apósa, Károly király volt, aki szintén a rák egy meg nem nevezett formája miatt részesül kezelésben.Károly király és Katalin walesi hercegné a feltételezések szerint idén még közelebb kerültek egymáshoz gyógyulásuk közepette. A királyi cs
Zenés road movie forgatása indul Földes László, Hobo monumentális életművéről a Filmintézet támogatásával. A mintegy nyolc évtizedes életutat megfilmesítő NEM LEHET KÉT HAZÁD forgatókönyvírója Turczi István, rendezője Szalay Péter, producere Csáky Attila.
A fogak romlásának illetve elvesztésének leggyakoribb okai a fogszuvasodás és az ínybetegségek. Pedig megfelelő, tudatos száj- és fogápolással megőrizhető lenne fogaink és ínyünk épsége, szépsége, leheletünk üdesége is. Néhány hasznos tippet gyűjtöttünk össze, hogy mit tehetünk ennek érdekében!
A fogyasztás és a hitelpiac helyreállítását, a beruházási aktivitás újraindítását, a munkaerőpiaci aktivitás növelését és a költségvetési hiány fokozatos csökkentését sorolta a legfontosabb gazdaságpolitikai célok közé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkára a
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
Idén végre bemutatják Francis Ford Coppola négy évtizeden át dédelgetett álmát, a 140 perces Megalopolist, aminek megvalósulását saját maga finanszírozta. A rendezőikon főművének számító alkotás csütörtöki, cannes-i premierjén azonban egyszerre volt fújolás és taps.
Áprilisban egy hetet töltöttünk Genfben, a Watches and Wonders-en, a legnagyobb órás rendezvényen, ami évente egyszer, közel egy hétig leköti az órásvilág apraját és nagyját. Napi közvetítésünk második részével jelentkezünk.…
Akik rendszeresen zarándokolnak, azok tudják, hogy egy zarándokhely felkeresése mindig változtat valamit az emberen. Ezekről a helyekről nem tudunk úgy hazajönni, hogy minden ugyanúgy folytatódjon, ahogy előtte volt. Itt van az ideje hát, hogy felfedezzük a hazai zarándokhelyeket, mert itthon is van bőven lehetőség az elcsendesedésre és az imádságr
A menstruációs ciklus egy eleve kényelmetlen és néha letaglózó élmény. Vannak olyanok is, akik havonta egyszer a menstruációjuk előtt megfázásszerű tüneteket is észlelnek magukon.
Nyilvánosságra hozták a feljegyzéseket a néhai uralkodó halálának napjáról, amiből megtudhattuk, hogy a kötelezettségeit tényleg kivétel nélkül mindig szem előtt tartotta.
Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes áruházukra kiterjesztették a szolgáltatást. Május elejétől tehát már minden Auchanban az er
A felmérések szerint akár négy-öt mandátumot is szerezhet a Tisza Párt a júniusi EP-választáson, de a képviselőjelöltjeiről gyakorlatilag semmit nem tudunk. Hetek óta próbálunk interjút kérni tőlük. Csak Magyar Péter szerepel, más nem kap szót a kampányban.
Gács Rezső, az egyik leghíresebb magyar, május 16-án lett volna 113 esztendős. A nagyközönség Rodolfo néven ismeri őt. A Teremtőtől 75 évet kapott. Sűrű, kalandokkal, sikerekkel teli életút volt az övé. Zseniális, utánozhatatlan bűvész volt, aki hol a színpadon, hol a televízió képernyőjén keresztül varázsolt el mindenkit. Sokan és sokszor próbáltá