Pénteken ismét megműtötték Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A kétórás beavatkozásról azt mondták, az "állapotát igyekeznek pozitív irányba mozdítani".
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által előírt kötelezettségek alapján a Viber alkalmazást üzemeltető Viber Media egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyeknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhatnak a szolgáltatással kapcsolatban - olvasható a hivatal k
Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados hagyományokkal bíró kézműves foglalkozások mesteremberei előtt, új perspektívából, megindító képi v
A kínai hatóságok egy nagyszabású akció keretében felszámoltak egy földalatti banki hálózatot, amely 1,9 milliárd dollár értékű illegális tranzakciókban vett
A városházán péntek délelőtt a helyi értékek ünneplése került a középpontba a 3 napos városnapi rendezvénysorozat részeként. Az eseményen a legutóbb újonnan felvett 9 helyi érték gondnokai és javaslattevői emléklapot kaptak, emellett ismertették a városi kulturális örökség népszerűsítését célzó, Értékes Bokortanyák elnevezésű fotópályázat eredményé
A Nemzetközi Bíróságon (ICJ) tartott pénteki meghallgatáson Izrael visszautasította a Dél-afrikai Köztársaság vádjait, amelyek szerint Izrael katonai műveletével népirtást követne el Gázában. Gilad Noam izraeli ügyvéd kijelentette: Izrael a Hamász iszlamista terrorszervezettel vív háborút, és mindent megtesz a rafahi lakosság humanitárius ellátásán
A rovaralapú megoldások közös kutatására és fejlesztésére kötött együttműködési szándéknyilatkozatot a rovarfehérje-gyártó Agroloop és a győri Széchenyi István Egyetem - olvasható a két szervezet közös közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
AppleTV+ lejtmenetben? Már a második párhuzamos-dimenziós sci-fijük, ami valahogy nem működik. Pedig most egy sikeres könyvet adaptáltak. Akkor hol a hiba?
Üzleti értékteremtés új technológiák révén, újraértelmezve és kibővítve a szoftverfejlesztést – ezt a lépést tette meg az Attrecto Next Tech Digital Solutions azzal, hogy oktatási üzletággal bővítette portfólióját a vállalati innovációval és vezetőképzéssel foglalkozó Spark Institute beolvadásával, valamint új ügyvezetőt igazolt a McKinsey-nél és
A nyílt nappal szemben ez az alkalom az itt dolgozókról szól, ilyenkor adják át a díjakat is az arra érdemeseknek. A programon Görgényi Ernő gyulai polgármester egy rövid történeti áttekintés mellett arról is szót ejtett, hogy a mentők tevékenysége nem munka, hanem a szó legnemesebb értelmében vett hivatás, mely nagyban épít a bajtársiasságra. Bec
Az F1 Emilia Romagna Nagydíj néven rendezett imolai versenyhétvégéjének első edzés Charles Leclerc volt a leggyorsabb George Russell és Carlos Sainz előtt, Max Verstappen csak 5. lett. Leclerc a sok fejlesztéssel frissített Ferrarival 1 tizedmásodperccel futott jobb köridőt üldözőinél, míg Verstappen úgy lett 5., hogy még Sergio Péreznél is lassabb
Jó hírrel jelentkezett Karsai Dániel testvére. Karsai Péter szerint az ALS-betegségben szenvedő jogász jelenleg kicsit jobban van. Az RTL Reggeliben elárulta, júniusban mutatják be a Dániel életéről szóló színdarabot.
Újabb műtéten esett át pénteken a hét közepén lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnök, állapota stabil, de továbbra is súlyos - jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Besztercebányán a helyi Roosevelt kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Gyulát választotta közgyűlése helyszínéül a Magyar Sportújságírók Szövetsége, amely egy száztizenöt éves múltra visszatekintő szakmai szervezet, fogalmazott Görgényi Ernő polgármester a kétnapos program hétfői megnyitóján. Ennek elsősorban az az oka, hogy a város erős turisztikai vonzerővel és infrastrukturális háttérrel rendelkezik, vonzóvá téve