Folyamatban van a Fertő tó partjának fejlesztése, a teljes beruházás megvalósítása előtt a következő három hónapban megteremtik azokat a feltételeket, amelyek révén a part egy része használható lesz a helyiek számára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Sopron TV-nek adott interjújában.
Fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt írta, most 75 éves az Európa Tanács, ami remek platform lehetett volna a béketeremtésre, de az oroszok kizárása után ez a lehetőség itt elveszett.
Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében - olvasható a Békés Vármegyei Főügyészség közleményben.
A BKV szerint a kerekesszékes utasoktól érkezik a legritkábban panasz; idén eddig tíz mozgásában korlátozott utas tett panaszt a vállalatnál, amiből hármat találtak megalapozottnak.
A német lap szerzője felidézte, hogy bár a szlovák kormányfő Ukrajna ügyében átengedte Orbánnak az ellenkezés jogát, a legfontosabb döntéseket azonban megszavazta.
Felröppentek a pletykák, miszerint válságban van Jennifer Lopez házassága. Olyannyira, hogy Ben Affleck már el is költözött közös otthonukból. Lehet, hogy egy másik nő van a láthatáron?
KItépett papírfecnin leltek rá József Attila A kanász című versének eddig ismeretlen kéziratára. A különleges, 1932-es irodalmi emlékre a Központi Antikvárium budapesti árverésén akárki licitálhat június ötödikén. A 27 éves József Attila 1932-ben írta meg a Külvárosi éj című kötetét. Az ezt tartalmazó eredeti füzet több oldala is megtalál
Ellátogatott az Attolini Nápolyhoz közeli üzemébe, hogy közelről nézzük meg, hogyan készülnek azok a világelitbe tartozó zakók, öltönyök, ingek és nadrágok, amelyek hamarosan Budapesten is elérhetők lesznek.
Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében – tájékoztatott a Békés Vármegyei Főügyészség.
Fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
Bővült és korszerűsödött a budapesti távhőszolgáltatás, energiahatékonysági pályázat részeként a FŐTÁV Budapest tizenhárom kerületében 201 hőközpontot újított fel - közölte a BKM Budapesti Közművek szerdán az MTI-vel.
A Central Médiacsoporthoz tartozó 24.hu számára kedvező ítéletet hozott pénteken a Fővárosi Törvényszék abban a bírósági perben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök indított a hírportál szerkesztősége ellen, amiért idézték a SPAR vezérigazgatójának Orbán oligarcháira vonatkozó nyilatkozatát. Orbán napokban zsinórban bukja a pereket különféle sajtóo
A hangyák alapvetően hasznos állatok, de sok kellemetlenséget is tudnak okozni, amikor a háztartásban, terasz közelében megjelennek; szerencsére könnyen megfékezhetőek anélkül, hogy ártanánk nekik. Mutatjuk, hogy mely háztartási szerek hatékonyak, illetve miért érdemes kerülni a köztudatban elterjedt hangyaűző szereket: a sütőport és a szódabikarbó
Két héttel a határidő lejárta előtt már 12 150-en jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 147 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.
Medvehajtást tartanak a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi búcsú előtt, hogy ily módon biztosítsák a zarándokok biztonságát - közölte Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere kedden a Székelyhon hírportállal.
Az érzelmileg éretlen szülők olyan "felelősségcsomaggal" ruházzák fel a gyereküket, amit ők nem képesek vinni. És ami a gyereket nem mellesleg koraéretté teszi, súlyos problémákat okozva a felnövekedése során.
Három és fél hét után fellélegezhetünk: véget ért a Vinted akciója miatt kialakult Foxpost turbulencia. Mától újra minden a régiben. Mi történt? Ma reggel a FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívül
Az MTVA új online rádiójának a több évtizedes múltra visszatekintő magyar jazz bemutatása mellett fontos célja a fiatal tehetségek felfedezése és támogatása.
A General Electrics az ötvenes és hatvanas években komolyan beleásta magát a robotokba, amelyek a vietnami háború idején a hadseregnek is kapóra jöttek volna. Azonban lépegetők ide vagy oda, ezek a masinák, mind a megjelenésükkel, mind pedig az elnevezésükkel, inkább a Falloutot inspirálták, mint a Star Wars világát.
Az Európai Űrügynökség Gaia űrtávcsöve által gyűjtött óriási mennyiségű adat átvizsgálása során váratlanul egy hatalmas, 33 naptömegű fekete lyuk nyomaira bukkantak a kutatók a Sas csillagképben, kevesebb mint kétezer fényévre a Földtől. Az eredményeket az Astronomy and Astrophysics című szaklapban tette közzé a Gaia Kollaboráció, amelyben a Hun-Re