2024. május 16. csütörtök

máj. 16
15:30
A Bosch 2207 milliárd forint árbevételt ért el Magyarországon (TőzsdeFórum)
A Bosch cégcsoport 2023-ban 2207 milliárd forint árbevételt ért el Magyarországon, beleértve a nem konszolidált vállalatok árbevételét. Valamint a saját vállalatok közötti kereskedelmet is, a tavalyi bevétel szinte megegyezik az előző évivel – közölte a társaság. Kiemelték, tavaly a vállalat Magyarországon kutatás-fejlesztésre 136 milliárd forintot
máj. 16
15:30
Két Forma–3-as versenyzővel erősít a McLaren (m4sport.hu)
Egy norvég és egy ír tehetség csatlakozhat a csapathoz.
máj. 16
15:30
Boldizsár Dalma kvótát szerzett kenuban (Magyar Hírlap)
Magyarország eddig 23 kvótát gyűjtött a párizsi paralimpiára.
máj. 16
15:30
Potápi Árpád János: Csíksomlyóra zarándokolva elődeink nyomdokait követjük (Demokrata)
A lovas zarándokok a térség településeinek imaszalagjait viszik el a csíksomlyói búcsúba.
máj. 16
15:30
Alvilági figurákkal üzletelhettek Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai (Demokrata)
Piramisjáték miatt ült négy évet Magyar Péter gazdasági vezetője.
máj. 16
15:30
Frisstermékek: kedvezőtlen fordulat a fogyasztásban (Magyar Mezőgazdaság)
Az átlagos fejenkénti gyümölcs- és zöldségfogyasztás napi 350 grammra csökkent 2022-ben az Európai Unió tagállamaiban a Consumption Monitor nevű kiadvány tanúsága szerint.
máj. 16
15:32
Nyomulnak be a kínai autómárkák Magyarországra (TőzsdeFórum)
Újabb két kínai autómárka jelenik meg a magyarországi autópiacon, a SERES Automotive járműveinek kizárólagos importőri szerződését csütörtökön Budapesten írták alá a SERES Group és a Duna Autó cégcsoport képviselői. A megállapodás szerint a Duna Autó a kínai gyártónak a NEV (new energy vehicle, új energiákkal hajtott) kategóriába sorolt SERES model
máj. 16
15:32
Ötszáz éves a malom (Magyar Mezőgazdaság)
Kettős jubileumot ünnepel idén a Zala-Cereália Kft. Egyrészt, hogy "székhelyüket", a tüskeszentpéteri malmot kereken ötszáz éve említette először írásos forrás. A létesítmény üzemeltetését pedig pontosan harminc esztendeje vette át a cég.
máj. 16
15:33
Nébih: ezt a táplálékkiegészítőt semmiképpen ne egye meg! (Infostart)
Penészgombák és Bacillus cereus spórás baktérium jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Dragon Superfoods Bio In Shape Mix 200 grammos táplálékkiegészítő port a forgalmazója, a Culinaris Retail Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
máj. 16
15:36
A Nio elindítja az Onvo márkát, hogy megtámadja a Tesla legkelendőbb modelljét (autopro)
Túl sokat azért még nem árultak el.
máj. 16
15:36
Bearman pont arra készül, amit a Haas vár tőle (m4sport.hu)
Imolában újra autóba ülhet a Ferrari védence.
máj. 16
15:36
Borsodban sem térdelt le a gazdaság (vg.hu)
A vegyipar és a gépipar dominál a térségben.
máj. 16
15:36
Az orosz kibertámadás miatt a külügyi bizottság rendkívüli ülését kezdeményezi a Jobbik (SzMo)
Nemzetbiztonsági szempontból fontos információk kerülhettek orosz kézre, ami miatt a bizottság összeülését kezdeményezte az Országgyűlés Külügyi Bizottságának jobbikos alelnöke.
máj. 16
15:36
Útnak indultak Csíksomlyóra a lovasok (Magyar Hírlap)
Nyeregbe szálltak a zarándokok.
máj. 16
15:36
Mutatjuk, hogyan zsonglőrködik a baloldal a számokkal: így képzelnek óriási áremelkedést az alacsony infláció mögé (Mandiner)
Kevesebbe kerül a nagybevásárlás, mint egy éve, de a drágulástól sem szabadultunk meg. Összeszedtük a tudnivalókat.
máj. 16
15:36
Zsűriszékbe ül Stana Alexandra! (Digital Hungary)
Igazi sztárzsűri előtt gurulhatnak le a Tabánban a Red Bull Ládaderbi vagány járgányai. Június 30-án, 16 év után tér vissza Magyarországra az ingyenes rendezvény, ahol a kreativitás, a sebesség és az őrült ötletek együttesen próbálják majd kivívni az ítészek maximális pontjait. A zsűri elnöke Kajdi Csaba lesz, mellette Dobos Evelinnel, Stana Alexan
máj. 16
15:36
Napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja (Gyártástrend)
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (Hpc) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a Hpc-munkaterhelést.
máj. 16
15:39
Volt engedélye a fegyverre a támadónak (HírTV)
Már már öngyilkos lazaság volt, amivel a szlovákok a fegyvereket kezelték az elmúlt 25 évben - reagált Somkuti Bálint a Napi Aktuálisban, a Robert Ficót ért támadásra.
máj. 16
15:42
Mi történt? Elmeszelték a magyar kormány egyik adószabályát (Menedzsment Fórum)
Egy adózási ügyben született döntés.
máj. 16
15:42
Csökkent a Waberers eredménye az első negyedévben (ProfitLine)
A Waberers International Nyrt. 196,7 millió euró árbevételt ért el az első negyedévben, ami 11,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, az Ebit (kamat- és adófizetés előtti eredmény) 11,2 millió euróról 8,5 millió euróra csökkent - tette közzé negyedéves számait a szállítmányozó társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapjá
máj. 16
15:42
Erre senki nem számított: milliók fognak fellázadni a varsói főpolgármester döntésén (ATV)
Betiltották a varsói főpolgármesteri hivatalhoz tartozó épületekben a vallási jelképek használatát - jelentette csütörtökön a lengyel sajtó.
máj. 16
15:42
Bosszúra szomjazott Fico merénylője - rejtett személyes titkokat árult el a szakértő (Ripost)
Gyilkolni akart a szlovák miniszterelnök támadója
máj. 16
15:42
Közeleg a virághold: hatalmas változást hozhat az életedben (BorsOnline)
Erre jobb felkészülni.
máj. 16
15:42
Orbán Viktor: Robert Fico kiesett a munkából, ma egyedül kell küzdenünk a békéért (SzMo)
A magyar kormányfő olvasatában "Szlovákia elindult a békepártisághoz vezető úton. Ez nagy segítség volt Magyarország számára. Most ezt a folyamatot akasztották meg, lőtték keresztbe"
máj. 16
15:42
Megvan a németek kerete (Magyar Hírlap)
Kimarad Mats Hummels, a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Borussia Dortmund védője.
máj. 16
15:42
A név kötelez: champagne-különlegességekkel indítja a nyarat a White Raven (Hamu és Gyémánt)
A nyári szezonra megalkotott Signature Collection koktéljai és ételei mellett a világ legnagyobb presztízsű pezsgőházai között számontartott Laurent-Perrier különleges tételeit kóstolhatjuk a páratlan panorámával büszkélkedő White Ravenben. Hilton Budapest / Egressy Orsolya "Nehéz lenne találni két olyan márkát, amelyek ennyire illeszkedne
máj. 16
15:42
Kemény üzenetet küldött a Nyugatnak Kína és Oroszország: nukleáris háborúra figyelmeztetnek (Mandiner)
A két nemzet közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát az atomhatalmak közti viszony elmérgesedésével kapcsolatban.
máj. 16
15:42
Nincs vége: Összehívták a szlovák Biztonsági Tanácsot; már döntöttek is egy kulcsfontosságú kérdésben (Nyugati Fény)
A Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke elleni merénylet másnapján fontos döntést hozott
máj. 16
15:42
Petárdát robbantott felesége hüvelyében az ukrán férfi (AC News)
A 36 éves férfi, most a bíróság előtt felel brutális tettéért: tűzijátékot tett a nő nemi szervébe.
máj. 16
15:45
Csődöt jelentett a népszerű divatmárka (Infostart)
Az Esprit szerdán jelentette be csődjét a düsseldorfi bíróságon, a döntés 1500 alkalmazottat érint.
máj. 16
15:48
Nem jött be a trükk a motorokkal, elbukott a cég a NAV-nál (Piac és Profit)
Az uniós áfaszabályok kijátszásával próbálta csökkenteni fizetendő adóját egy motorkerékpárokat értékesítő társaság Bács-Kiskun vármegyében, a fiktív eladások hátterét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy másik tagállam adóhatóságától kért információkkal göngyölítette fel.
máj. 16
15:48
Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Botka Endréről (Metropol)
Szokatlan hobbit választott magának a hátvéd.
máj. 16
15:48
"Nem akarom, hogy meghaljon" - A világon egyedüliként küzd genetikai betegségével a 6 éves tündéri lány (Ripost)
Szülei nagyon féltik, és az egész életüket a betegség és a lány köré szervezik.
máj. 16
15:48
Van egy ország, ahol már minden tizedik ember kriptózik (vg.hu)
A dél-koreaiak mindenki másnál jobban érdeklődnek a kriptodevizák iránt.
máj. 16
15:48
Navracsics Tibor: A hatékony közigazgatáshoz a régiók együttműködésére van szükség (Magyar Hírlap)
Cél, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállamának egyike legyen.
máj. 16
15:48
Megújult a kamuti óvoda (Gyulatelevízió)
Csütörtökön átadták a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda megújult kamuti óvodáját. A Magyar Katolikus Egyház óvodafejlesztési programja részeként, mintegy 167 millió forintból felújított épületet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök áldotta meg. A kiscsoportos óvodások műsorával kezdődött csütörtökön a Savio Szent Domonkos K
máj. 16
15:51
Ugye, ez nem komoly? Már 71 éves Pierce Brosnan! Ha ön is bárhol felismerné, ezt látnia kell (Blikk)
A ma 71 éves Pierce Brosnan számos ikonikus szerepben tűnt fel pályafutása során, de vajon ön felismeri, mely filmjeiből merítettünk most?
máj. 16
15:54
A következő egy hétben ne hagyja otthon az esernyőt, kiadós záporokra kell számítani: itt a legfrissebb előrejelzés (Blikk)
Kiadós záporok enyhítik az aszályt a következő egy hétben – közölte a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Az előrejelzés szerint a következő egy hétben változékonyabb, az eddiginél csapadékosabb idő várható.
máj. 16
15:54
Romániába utazik Orbán Viktor (vg.hu)
Magyarország európai uniós elnökségének fő célkitűzésévé kívánja tenni Románia schengeni csatlakozásának támogatását.
máj. 16
15:54
GPT-4o: Tovább bővül a ChatGPT (FinTechRadar)
Az OpenAI generatív AI-hoz további funkciók érkeztek.
máj. 16
15:54
A magyarok támogatják a természet helyreállításáról szóló törvényt (Magyar Hírlap)
A biológiai sokféleség csökkenése negatív hatással van az emberekre és a mezőgazdaságra is.
máj. 16
15:54
"Azt hittem a csutit viszik" – tetőfokára hágott a gyűlölködés Magyar Péter támogatójának bejegyzése alatt (Mandiner)
Elszabadultak az indulatok az egyik Magyar Péterrel szimpatizáló Facebook-csoportban.
máj. 16
15:54
1.241.000 darab Mazda (Autószektor)
Az eladások fellendítésére, a költségek csökkentésére és a nyereség ingadozó mértékének javítására szolgáló, fokozott törekvéseknek köszönhetően a Mazda 4827,7 milliárd jen (30,7 milliárd euró*) nettó árbevételt ért el, ami 26%-os növekedést jelent az előző évhez képest, ez pedig 250,5 milliárd jen (1,59 milliárd euró) pozitív egész éves üzemi ered
máj. 16
15:54
Tökéletes választás vadászautónak! (Magyar Mezőgazdaság)
Megbízhatóság, átütőerő, elnyűhetetlenség – így jellemezhető a minden terepviszonyt leküzdő vadászautó. Nem mindegy azonban, mit választunk. Hiszen vadászatkor nemcsak eszköz, hanem társ is az autó, akárcsak a Ford Raptor és Ford Ranger Wildtrak!
máj. 16
15:54
Ha öt lövést le tudnak adni, akkor valaki hibázott – több szakértő is bírálta Fico testőreit (Telex)
Több szlovák és cseh biztonsági és személyi védelmi szakértő is kritizálta a meglőtt Robert Fico védelmét. A kritikák szerint nem szűrték eléggé a téren lévő civileket, nem figyeltek a jelekre a testőrök, és a szlovák kormányfő kórházba szállítása se volt profi. Viszont van, aki szerint nem lehet végső következtetéseket levonni néhány felvétel alap
máj. 16
15:54
Molnár Pál kapta a Magyar Innovációs Szövetség Média díját (vasárnap.hu)
A Magyar Innovációs Szövetség (Misz) 2023. évi Média díját kiemelkedő szakmai munkásságáért Molnár Pál kapta. A díjat Szabó Gábortól, a
máj. 16
15:57
A Coinbase is az ausztrál nyugdíjalapot célozta meg magának (Kripto Akadémia)
A spot Bitcoin ETF-ek bevezetése átalakíthatja Ausztrália nyugdíjpiacát is. Az ausztrál nyugdíjalapok körülbelül 2,3 billió dollárt kezelnek összesen és az ország nyugdíjvagyonának mintegy 25%-át olyan magánnyugdíj szolgáltatási programokon keresztül kezelik, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek saját maguk válasszák meg befektetéseiket.  Az au
máj. 16
16:00
Elbocsátásokba kezd a Toshiba (Portfolio)
Felgyorsítja átalakulását a Toshiba, ennek következtében pedig akár 4000 munkahelyet is megszüntethet a cég Japánban.
máj. 16
16:00
Potápi Árpád János: Csíksomlyóra zarándokolva elődeink nyomdokait követjük (hirado.hu)
A politikus a kézdiszentléleki Perkő-hegyen, a Szent István-kápolna előtt vett részt a 7. Márton Áron Lovaszarándoklat háromszéki és felvidéki résztvevőinek gyülekezőjén.
máj. 16
16:00
Tisztelgés az elhunyt hős előtt: Senna utolsó McLarenjét vezeti Vettel Imolában (m4sport.hu)
Pénteken megemlékezés, vasárnap egy tiszteletkör Ayrton Senna utolsó McLarenjével – Sebastian Vettel a háromszoros világbajnok emléke előtt adózik a hétvégén Imolában.

Keresés