A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és
Egy dologban biztosak lehetünk, és az az, hogy mindenkinek véget ér egyszer az útja itt a Földön. A halált kijátszani jelenleg még nem lehet, maximum nagyon sokáig élni.
A Syoss Fashion Show tökéletes lehetőséget jelent a kezdő, hazai tervezők számára, melynek segítségével közelebb kerülhetnek álmaik megvalósításához!. A márka számára fontos a divat és a hazai divattervezők támogatása, ennek köszönhetően 2023-ban harmadik alkalommal adtak lehetőséget a tehetséges, feltörekvő divattervezőknek a kreativitásuk kibonta
Öregasszony. Nagyanyám még így nevezte magát, de egyáltalán nem bánta, azt mondta, hogy "eltelt az idő". Kacagott azon, hogy kivé változott az évtizedek folyamán, de gyakran mesélt egy-egy történetet, hogy azt is tudjam, milyen volt fiatal leánynak.
A kormány a népszerű pályázat útján 75 milliárd forinttal támogatja a magyar családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében. A zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző felhívás újabb szakaszába lépett, megtörténtek az első utalások. A legfrissebb adatok szerint már mintegy 11 ezer háztartásnak ítéltek meg összesen több mint 45 milliár
A Tejútrendszerről úgy vélik, hogy egy olyan galaxis, amely több milliárd évvel az ősrobbanás után alakult ki. Csillagászok vizsgálatai azonban kimutatták, hogy egy letűnt kor szemtanúi is köztünk járnak.
Hasonlóan gondolkodik Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, mint Ács Gábor, a Forbes szakírója: jó eséllyel igazuk van. Mi történt? Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Portfolio befektetési konferenciáján, de arról beszélt, hogy a jelenlegi környezetben melyik állampapírt lehet érdemes venn
A Google legújabb mesterséges intelligencia modellje, a Gemini a legismertebb szolgáltatásaiban, például a YouTubeban vagy a Gmailban is megtalálható lesz.
A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni tegnapi merénylet után újra reflektorfénybe került a hazai magas rangú állami vezetők személyi védelme, valamint az, hogy miként dolgozik a hazai Terrorelhárítási Központ (TEK), illetve fokozzák-e Orbán Viktor kormányfő védelmi szintjét.
A zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző felhívás újabb szakaszába lépett, megtörténtek az első utalások. A legfrissebb adatok szerint már mintegy 11 ezer háztartásnak ítéltek meg összesen több mint 45 milliárd forint támogatást.
Elindult a kkv-k innovációs képességeinek támogatását célzó GINOP Plusz pályázat társadalmi egyeztetése, az észrevételeket és a javaslatokat május 26-ig várják - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára.
Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.
Hatalmas vagyontömeg keresi a helyét a magyarországi megtakarítási piacon, sok a lehetőség, de idén már nehezebb lesz pénzt keresni, mint tavaly. Szakértőinkkel arról beszélgettünk a Portfolio Investment Day 2024 keretében, hogy hol vannak a legjobb lehetőségek.
Éjszaka hidegfront csapadékzónája érkezik, amely péntek estig sokfelé okoz esőt, záport, zivatart. A hétvége első részében csökken a csapadékhajlam, de vasárnap már elszórtan, hétfőn több helyen alakulhat ki zápor, zivatar - írja a HungaroMet Zrt.
"Robert Ficónál tett látogatásom után meg kellett állapítanom, hogy állapota továbbra is súlyos" – közölte Peter Pellegrini Szlovákia megválasztott elnöke, miután rövid időre bemehetett a sérült miniszterelnökhöz.
Négy lövedék találta el Robert Fico szlovák miniszterelnököt az ellene irányuló merényletben, ezek együtt nagyon súlyos sérülést okoztak neki, és bár az állapotát sikerült stabilizálni, még nincs túl az életveszélyen - közölte Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes csütörtök délután Pozsonyban.
Az új Dűne filmek hatalmas sikerei nyomán elindítják az előzménysorozatot a Maxon. A Trónok Harca monumentalitásához mérhető széria már előzetest is kapott.
Az Elios-ügyből ismert Sájer Gábor tűnik fel a három Michelin-csillagos séf új étterme mögött. Tiborcz István üzlettársa az Alelí brandingjét a BDPST Konceptre bízta. Mi történt? A régióban először Magyarországra hozta el világhírű brandjét a három Michelin-csillagot szerzett Dani García. A spanyol sztárséf az olasz éttermét, az Alelí-t személyesen
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Baromfi Termék Tanáccsal együttműködve mindent megtesz itthon és nemzetközi szinten a magyar baromfiágazat érdekeinek képviseletéért és a hazai fogyasztók biztonságáért.
Besurrantunk Kövér László péceli fórumára, ahol a házelnök arról beszélt, hogy az Európai Uniót egy transzatlanti globális birodalom tartományának szánják, az orosz-ukrán háború vége pedig nem is az oroszokon múlik.
A Waberer’s nettó nyeresége több okból is csaknem 90%-kal, 1,1 millió euróra esett vissza az idei első negyedévben. (i) Az üzemi eredmény 24%-kal (2,7 millió euróval) 8,5 millió euróra csökkent a nemzetközi szegmens gyenge teljesítménye miatt, miközben az RCL és a biztosítási szegmensben javulás volt látható. (ii) A negatív deviza árfolyamkülönbség
Több fintech megoldás után ezúttal egy insurtech szolgáltatással teszi egyszerűbbé a pénzügyek intézését az Erste. A pénzintézet repülőjárat-késésbiztosításával az ügyfelek 16 ezer forint szabadon felhasználható kompenzációt kapnak azonnal, ha a gépük 60 percnél többet késik. A George-on keresztül megköthető biztosításnál nincs bonyolult ügyintézés
Transzferár-adatszolgáltatással kapcsolatos gyakran ismételt kérdéseket é arra adott válaszokat tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).