A művésznő szerint a házaspár és gyermekeik a ház felső szintjére fognak költözni. Emellett a kertet is rendben fogják tartani, sőt még a kutyáit is szeretik.
A környezet iránti érzékenység (stresszérzékenység) a növény fejlettségéhez, korához, egészségi állapotához és a fajtához kötődik, továbbá a többi tényező jelenlététől függően változik.
Három vármegyében pénteken hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
Félmillió hektárt fognak újravetni a fagytól károsodott orosz régiókban az agrárgazdálkodók - jelentette ki Okszana Lut mezőgazdasági miniszterjelölt keddi moszkvai parlamenti meghallgatásán.
Áremelkedések és exportpiaci zavarok nehezítik a hazai vetőmagszektor helyzetét, hosszabb távon pedig a klímaváltozás hatásait kellene tompítani a stratégiai jelentőségű ágazatban.
A Portugál Rally szerződése a WRC Promóterrel 2024 végén járt volna le, azonban a feleknek sikerült megegyezni és a következő két évben is helyet kap a murvás verseny a WRC-naptárban.
A magyar fiatalok többsége a szülők véleményét fontosabbnak tartja az influenszerekénél, és mindössze 16 százalékuk tekinti példaképnek a közösségi média véleményvezéreit. Bár sokan követik az influenszereket, az életkor előrehaladtával csökken a közösségi média befolyása. A nők lelkesebb követők A fiatalok több mint kétharmada követ influenszereke
A médiahatóság bejelentette, hogy az NMHH Médiatanácsa pert nyert a napokban a Fővárosi Ítélőtáblán az RTL Magyarország ellen, amelynek 6 millió forint bírságot kell fizetnie a Házasodna a gazda miatt. A Médiatanács e heti egyik határozatával egyébként több millió forint bírságot állapított meg a TV2 számára is.
Liechtenstein vezeti a nők várható élettartamának listáját. A szuper gazdag miniállam esetében ez mondhatni érthető, de a spanyolok második helye mindenképpen figyelemreméltó.
Tegnap tette közzé első negyedéves számait a Waberer's, amelyeket a Concorde friss elemzésében értékelt. Az elemzőház fenntartja célárát és vételi ajánlását a részvényre.
Coppola négy évtizedet áldozott arra, hogy tető alá hozza nagyszabású mozgóképes szerelemprojektjét, a Megalopolist, melynek forgatását - a legfrissebb hírek szerint - botrányos pillanatokkal fűszerezte a legendás rendező.
Az oroszok a spájzban vannak, Putyin hekkerei pedig a magyar külügy szerverein. Szijjártó Péter tagad, hiába. Mi történt? A 444.hu olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek bizonyítják, hogy Oroszország katonai és polgári titkosszolgálatai széles körű kibertámadást hajtottak végre a magyar külügy rendszerei ellen. A belső dokumentumok sze
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 10,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal bővült. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,8 száz
A gyártásban dolgozó mérnökök fizetései összecsúsztak az általános és speciálisabb funkciókat tekintve. Az előbbiben gyorsabban növekedtek a bérek, míg az utóbbiban inkább stagnáltak. Egy frissdiplomás mérnök átlagosan 650 000 forintos bruttó fizetéssel indulhat el ezen a területen, míg egy gyártást irányító menedzser akár 2,2 millió forintot is ke
Eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak, amelyek mind az összesített taglétszám, mind a tagi és munkáltatói befizetések tekintetében jelentős előrelépést mutattak fel az első negyedévben. A nyugdíjkasszák ismét reálhozamot értek el, az egészségpénztárak tagjai pedig minden eddiginél többet költöttek lakáshitel-tö
Soha nem látott világpremier érkezik Budapestre. Június elsején nyílik meg a BOK csarnokban a Lufiland szuperprodukció, amely 500 000 környezetbarát lufi felhasználásával hívja világkörüli utazásra a látogatókat. A 4000 négyzetméteres kiállítócsarnokban többek között az Eiffel-torony, a pisai ferde torony, a Nagy Szfinx és a Lánchíd lufiból épített
Az európai parlamenti (EP-) választásra listát állító pártok tanácskozási joggal rendelkező megbízottat küldhetnek a Nemzeti Választási Bizottságba (NVB); a jogosultak közül eddig csak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bízott meg tagot a testületbe.
Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat környezetbarátnak festik le a külvilágnak. Lenne többféle szakmai megoldás a zöldmosás visszaszorí
A tiszafüredi rendőrök május 14-én délután értesültek róla, miszerint a közösségi médiában fénykép- és videófelvétel terjed arról, hogy valaki szöges deszkát helyezett ki a Tiszafüred és Tiszaörvény közötti vasúti átjáróba. Felkeresték a posztolót, aki elmondta, hogy május 14-én 1 óra 30 perckor észlelte a szögekkel és csavarokkal tűzdelt lécet az
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitt játszani 2023 júniusában.
A 2004-es bővítés és a kohéziós politika sikertörténet, de mindenképpen újra kell gondolni az uniós felzárkóztatási rendszert. Az EU-s és állami támogatásokra egyaránt szükség van, hogy javítsunk Európa versenyképességén, és a költségvetési adósságfékeknek nem szabad akadályozniuk a beruházásokat. A magas szociális kiadások nem jelentenek versenyhá
Stabil, de továbbra is nagyon súlyos Robert Fico szlovák kormányfő állapota a műtét után - jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a besztercebányai kórházban csütörtökön.
Medvehajtást tartanak a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi búcsú előtt, hogy ily módon biztosítsák a zarándokok biztonságát - közölte Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere kedden a Székelyhon hírportállal.