A hazai vállalkozások többsége nyitott az együttműködésre, kollaborációra és nemcsak versenytársnak tekinti a többi céget – ez derül ki a K&H felméréséből. A megkérdezett kkv-k abban látják leginkább a fantáziát, hogy beajánljanak egy másik vállalkozást saját ügyfeleiknek, de akár termékeik, szolgáltatásaik összekapcsolására is hajlandóak. A ko
A KSH áprilisra is meglehetősen csekély drágulást mutatott ki, pedig közben – derül ki az Azénpénzem.hu elemzéséből – összesen mintegy negyven termék, illetve szolgáltatás sohasem került annyiba, mint éppen most. Portálunk készített egy grafikont, amin látszik, miért érezheti szinte mindenki, hogy még mindig száguldanak az árak.
Bár a mindennapok során legtöbbünk számára a kényelem a legfontosabb szempont, akad néhány alkalom, mint például egy éttermi vacsora, melyek mindannyiunkat arra késztetnek, hogy a lehető legcsinosabb és legelegánsabb szettünkben jelenjünk meg.
A világ energiájának több mint 30 százalékát ma már megújuló energiaforrásokból állítják elő, és az Európai Unió jóval megelőzi ezt a globális átlagot - derül ki egy új jelentésből.
EdTech sorrend: Hétezer cégből a Xeropan a 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában. Nagy sikert ért el a Xeropan nyelvoktató applikáció: a napokban publikálta a TIME magazin a Statista portállal közösen azt a top 250-es
A Polar Night Energy (PNE) megújuló energiatárolási megoldásokat tervező vállalat nem kevesebb, mint 100 megawattórás energiatároló egysége nagy mennyiségű zúzott szappankő felhasználásával készül a Finnország déli részén található Pornainenben, ahol
A Szovjetunió elleni téli háborúban Finnországban végrehajtott hőstettei minden idők egyik leglegendásabb mesterlövészeként szilárdították meg a helyét.
Komoly mérnöki feladatot könnyít meg a két vállalat közös fejlesztése: a villamosenergia-rendszerről készített digitális másolat segítségével felgyorsíthatóvá válik az autógyárak energiarendszerének megtervezése, modernizálása.
Nagyszünet van. Kúszok a földön a padok alatt, a térdemmel már nem porcicákat, por macskákat gyűjtök. Almacsutka, zsebkendő cafatok, zsemlemorzsa, egy kis sár. Egész jól néz ki a térdem. Az osztály habzik, mint egy felrázott pezsgősüveg. Mellettem cipők, lábak és néhány lenéző mosoly. Izzadságszag. Lehet, hogy az enyém. Szétpattanok az idegtől.
A felnőttkort már korántsem a szerint definiáljuk, ahogyan azt szüleink, nagyszüleink tették. De nem csupán ez áll annak hátterében, hogy egyre több felnőtt veszi körül magát plüssállatokkal.
Januártól már létezik lakáshitel 10 százalékos önerővel is fiatalok számára. Egyelőre azonban kevesen használják ki a lehetőséget, amit nem is kínál minden bank teljeskörűen. Eddig a 40 év alattiak nagyjából ötöde vett fel minimális vagy közel minimális önerővel lakáshitelt, amihez más esetben legalább dupla annyi saját forrást kell felmutatni - de
A legtöbb sejtünk genetikai kóddal rendelkezik, amelyet ha megfejtünk, a szervezetünk megmondja, hogyan állítsuk elő a túléléshez szükséges fehérjéket. Azonban az idő múlásával és a megpróbáltatások során apró módosítások jönnek létre, amelyek "genetikai kapcsolóként" működnek, és befolyásolják, hogy sejtjeink hogyan értelmezik az utasításokat anél
Ismerősök és ismeretlenek egy emberként szorítanak Tompos Kátyáért, aki a napokban a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy a rákkal küzd, és szinte utolsó reménykényt egy külföldi kezelésre utazott Németországba. A terápiát azonban önerőből már nem tudja finanszírozni. A pénz mellett azonban rengeteg erőre is szüksége van, hiszen jó ideje harcol a b
Hallottál már az aktív szenes fogápolás előnyeiről? Talán elsőre szokatlanul hangzik, de biztosan mire végigolvasod a cikket számodra is nagyon szimpatikus lesz!
Érdekel a grillezés, de még nem mozogsz magabiztosan ezen a terepen? Bővíteni szeretnéd ismereteidet, esetleg új fogások emelnél be a repertoárodba? Tanulj profiktól és lesd el azokat a fogásokat, amelyek sikeressé teszik a kerti sütést! Workshopok kezdőknek és haladóknak!
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök - közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az egyetemi tiltakozások nyomán több nagy amerikai egyetem lemondta, vagy szűkebb körben tartja meg diplomaosztó ünnepségét, mivel botrányos jelenetektől tartanak.
Az MNB idén is pályázatot hirdet a fenntarthatóság ösztönzését szolgáló kutatások, tudományos munka támogatására, illetve a téma neves kutatóinak elismerésére. A Zöld Pénzügyi Tudományos Nagydíjra és Talentum díjra, illetve a Zöld pénzügyi tudományos kutatási kezdeményezésre június 16-ig lehet jelentkezni
A reggeli étkezést sajnos rendszeresen elhanyagoljuk. Általában egy újabb nap kezdetekor, munka vagy iskolakezdés előtt arra van a legkevesebb időnk, hogy nyugodtan elkészítsük egészséges reggelinket, és asztalhoz ülve, komótosan elfogyasszuk azt.
Donald Trump a nagygyűlésen megismételte, hogy hivatalba kerülése esetén az ország történetének legnagyobb kitoloncolási intézkedését fogja megtenni az Egyesült Államokban.
Soha nem felejti el a kislányt, akit a vörösiszap a karjából tépett ki, de tudja, hogy sokan nem foglalkoznak más gyászával és ez nem is bántja – így fogalmazott Angyalka édesanyja.