Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn. A térség irányadó mutatója, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 0,24 százalékkal, 38 165 pontra gyengült. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,21 százalékkal süllyedt.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta továbbra is több ezer menekült érkezik naponta a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
Az Invictus Games 10. évfordulója alkalmából járt Londonban III. Károly fiatalabbik fia. A király nem ért rá találkozni Harry herceggel, de tett egy másik ajánlatot, amit viszont a fiú nem fogadott el.
A síita államnak arra is készen kell állnia, hogy folytassa az iráni nukleáris programmal kapcsolatos, Donald Trump volt amerikai elnök hivatali ideje alatt megszakadt egyeztetéseket.
A Lexus RC F idén tölti be a 10. életévét. Három évvel érkezett a minden idők egyik legjobb japán autójának tartott LFA után, amely egy szénszál-karosszériás, F1-es génekkel rendelkező V10-es szívómotorral hajtott szupersportkocsi, vagyis nagyon magas volt a mérce a számára. Persze hiba lenne egy az egyben összehasonlítani őket, mivel a LFA több mi
Május 13-án indul a NAV árverése, amikor is hatalmas mennyiségű étolajhoz lehet fillérekért hozzájutni. A legtöbbet ígérő licitáló egy életre betárazhat a tartós élelmiszerből.
Friss adatok szerint mélypontjára zuhant a lakossági befektetők európai hedge fundokban kezelt vagyona, a magasabb kamatlábak és a nem meggyőző teljesítmény miatt inkább más befektetéseket részesítenek előnyben -írja a Reuters.
A majmok bolygója: A birodalom erősen debütált globálisan, az első hétvégén összesen 129 millió dollárt hozott, ebből 72,5 millió dollárt nemzetközi szinten és 56,5 millió dollárt Észak-Amerikában, írja a Variety.
A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, de minden esetben szerepelnie kell rajtuk impresszumszerűen a kiadó adatainak, így fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét is.
A NAV jövedéki törvénysértés, illetve iparjogvédelmi jogok megsértése és költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást az ügyben.
Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, zenész, énekes, költő, a Ghymes együttes alapító tagja és a Szakcsi Rádió szakmai grémiumának tagja mondja el gondolatait.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih Áhsz) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán.
A kínai statisztikai hivatal a hétvégén ismertetett adatai szerint a nem élelmiszertermékek 0,9 százalékkal drágultak. Az élelmiszerárak 2,7 százalékkal csökkentek, amivel már 11. hónapja tart az esés.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) nem sokkal azután tudatta, hogy pontosan mikor rendezik a Ferencváros-Újpest derbit az Nb I utolsó, 33. fordulójában, hogy a zöld-fehérek keménymagja hétfő reggel kiakadt a Facebookon.