Még négy napig, május 15-éig kérhetik regisztrációjukat a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok.
Brutális erővel rendelkezik a Porsche valaha volt legerősebb sorozatgyártású autója, a Taycan Turbo GT: minden porcikáját megfeszítve, két másodpercig 1093
Bagdi Lajos adószakértőt kérdeztük meg arról, mire kell figyelnünk a Nemzeti Adó és Vámhivatala felé benyújtandó bevallások kitöltésekor, leadásakor, kik milyen kedvezményeket érvényesíthetnek ebben.
Utoljára irányította Dárdai Pál a Hertha BSC csapatát, ahol szombaton a Kaiserslautern ellen 3-1-es győzelmet aratott a Bundesliga II utolsó előtti fordulójában. Dárdai számára ez volt a búcsú pillanata, ugyanis a héten derült ki, hogy a klub vezetősége nem hosszabbította meg vele a szerződést a következő szezonra.
A magyar színekben olimpiai aranyat szerző kínai fivérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is részt vettek a díszvacsorán, amelyet Orbán Viktor tartott a Magyarországra látogató kínai elnök, Hszi Csin-ping tiszteletére. A miniszterelnök szerint büszkék lehetünk, hogy olimpiai bajnokokat adtunk Kínának. Önnek mi a véleménye?
Ha szereted a könyvekről szóló podcastokat, akkor a Tavaszi Margón a helyed: öt élő felvételen is részt vehetsz. A témák az első könyvektől a gyereknevelésen át a budapesti nők irodalmi szerepéig terjednek.
A háborúpárti politikus példaként hozta fel az amerikai, a brit és a francia hadseregnek az Izrael elleni áprilisi iráni csapás visszaverésében játszott szerepét.
Hozzávetőleg 1 millió forintra becsülték a múzeumban azt a kárpitos bútor szettet, amit a Jósa András Múzeumnak adományozott Pregitzer Fruzsina színművész. Gyerekkorában ilyen tárgyak vették körül, nehezen is vált meg tőlük, de boldog attól, hogy sokak gyönyörködhetnek majd az értékes tárgyakban.A Sziesztában A művésznővel és Mohácsi Endrével, a Jó
Hónapokra eltűnt a műsorvezető és a férje: hosszabb időt töltöttek Thaiföldön. Bár Kandász Andrea szerelmes az országba, volt, ami nagyon hiányzott neki.
A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
A közmédia még pénteken jelentette be, hogy megkezdte egy nyilvános, EP-választási vita megszervezését. A bejelentés előtt Magyar Péter azt ígérte: tüntetést szervez a MTVA székháza elé, amennyiben a közmédia nem szervez vitát vagy nem olvassák be a követeléseiket.
A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók továbbra is ugyanazt a célt tartják szemük előtt - hogy szórakoztassanak minket és elhalmozzák a nézőiket a legkülönfélébb sorozatokkal és filmekkel, amik között mindenki megtalálhatja az ízléséhez leginkább megfelelőt. Jön a A Bridgerton család - 3. évada, Stallone szuperhősfilmje, a Szamaritánus és Az ör
A sült csirke elkészítésénél mindenki arra törekszik, hogy kívül ropogós belül omlós húst kapjunk. Azonban a legtöbbször nehéz megőrizni a hús szaftosságát, mivel a csirke könnyedén kiszáradhat, Jamie Olivernek viszont van egy praktikája ez ellen.
Hatalmas dráma játszódott le a Portugál Rally utolsó előtti szakaszán, ahol Elfyn Evans műszaki hibával ért célba, míg Grégoire Munster kiesett. A verseny első helyén azonban továbbra is Sébastien Ogier áll, míg a vasárnapi értékelést már Ott Tanak vezeti.
Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát tö
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Gondoltátok volna, hogy az ikon, aki hatvan éven át játszott főszerepeket és négy Oscart nyert, karrierje első éveiben kétszer is megbukott? S hogy jön ide egy párduc, az Elfújta a szél, egy nadrág vagy épp Cary Grant? Cikkünkből kiderül!
Egy munkahely konfliktusai sok esetben a multigenerációs környezetben gyökereznek, ahol a szokásokhoz hű idősebb és a lendületes, bármit megkérdőjelező fiatalabb generáció tagjai “csapnak össze” egymással. Mi az oka a frusztrációnak? Hogyan lehet feloldani ezeket a feszültségeket? Többek között erről is beszélt Lerf Andrea generációkutató a 29. Dig
Magyar Péter felsorolta, hogy mi minden nem derült ki a közmédia tájékoztató leveléből a választási vitaműsorral kapcsolatban, majd egy újabb feltételt szabott: "Előre jelzem, hogy a TISZA Párt nem fogadja el, ha nem élőben, vagy nem főműsoridőben kerül sor a vitára."
A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthat - jelentette ki a MÁV Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében szombaton.
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint, sűrűbben indítja a vonatokat a Balatonhoz, „ezzel is elősegítve a tó térségének turisztikai hozzáférését, fejlődését” – tudatta a vasúttársaság az MTI-vel vasárnap. Közölték: nemcsak több vonattal, hanem „nagyobb kerékpárszállítási kapacitással, emelt színvo
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
Ma tette közzé a KSH az áprilisi fogyasztói inflációs adatokat. Az idei év negyedik hónapjában a fogyasztói árak 0,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt. Az éves inflációs ráta így enyhén emelkedett: 3,7 százalékra a februári-márciusi 3,6 százalékról. Ezzel együtt kedvező, hogy tovább lassult a maginfláció: 4,1 százalékos éves szinten állt áprilisba