A Mercedes és a Volkswagen benzinmotoros típusai az összes családi igényt kielégítik, ráadásul egyikben a Renault fejlesztéseit találjuk, a másikat pedig Fordként is megvehetjük.
Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé – jelentette ki vasárnap Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik katonai tanácsadója.
Ismerős ételek, eddig még nem látott formában – a szentendrei Teyföl étterem alapjaiban értelmezi újra a magyar konyhát, és újfajta szemlélettel közelít a vendéglátáshoz is.
Az eTukTuk lényege, hogy a hagyományos, fosszilis üzemanyaggal működő tuk-tukokat környezetbarát, napenergiával működő, "eTukTuk"-nak nevezett elektromos változatra cserélik.
Egy új autó vásárlása igazán izgalmas időszak, a döntés azonban nagy felelősséggel jár, hiszen ez egy komoly beruházás, ami általában hosszú időre szól. A vásárlás előtt át kell gondolni az anyagi lehetőségeket, a család szükségleteit és még számos egyéb kérdést annak érdekében, hogy évekig elégedettek legyünk a választásunkkal. Lássuk, hogyan érde
Április 25. és 28. között Szegeden rendezik az evezős Európa-bajnokságot és az Európai Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs Regattát. A Magyar Evezős Szövetség elnöke az InfoRádióban azt mondta, ez lesz minden idők legnagyobb hazai nemzetközi versenye a sportágban. Cseh Ottó reméli, hogy több magyar olimpiai kvóta is születik majd a Maty-éren.
Kiemelkedő választási részvétel mellett Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját, így június 15-től ő lesz Szlovákia új államfője - jelentette be a választás hivatalos végeredményét az állami választási bizottság vasárnapi pozsonyi sajtótájé
A Harkányi fürdő közösségi oldalán jelentette be, hogy április 15-től megkezdik a gyógymedencék felújítását, valamint április 8-án hétfőtől egy hétig a Harka Vízivilág ideiglenesen zárva tart garanciális javítások és kötelező…
Az emésztőrendszerünk egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik általános jólétünkben. Sokan szenvednek a gyomorsav túltermelődésétől, ami nem csak kellemetlen tüneteket, mint például gyomorégést és emésztési zavarokat okozhat, hanem hosszú távon komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethet. Szerencsére vannak hatékony, természetes módszerek, a
Vigyázzon a telefonos csalók új trükkjeire: a modern technológia korában, amikor egyre több személyes adatot tárolunk online, a csalók is egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak az emberek pénzének megszerzésére. Az egyik leggyakoribb módszer a telefonos átverés, amely során a bűnözők különféle technikákat alkalmazva próbálják rávenni az áldoza
Marlon Brando szimplán csak hagyta, hogy ösztönei vigyék előre, és sose érdekelte az, hogy mit gondolnak róla mások, ez pedig bár nem mindig tett jót a karrierjének, mégis sikerült a legnagyobbak közé bekerülnie.
A Fidesz-KNP kommunikációs igazgatója szerint a kormány és a pártja naponta a támadások kereszttüzében áll, ám a támogatóiknak minden oka meg van rá, hogy ezeket egyenes gerinccel állják.
Pataki Zita és férje, Attila természetközeli környezetben élnek, hiszen a kertjükben még egy saját tó is megtalálható, amely teli van szebbnél-szebb koi pontyokkal. A halak igazán varázslatos hangulatot kölcsönöznek az udvarnak, ám a télen sajnos megfogyatkozott az állomány, ezért a műsorvezető most pótolni kényszerült a létszámot, amelyről Instagr
Tavaly novemberben töltöttünk el 2 hetet Szaúd-Arábiában, erről hoztam most egy beszámolót nektek. Ennek az utazásnak úgy vágtunk neki, ahogy a legjobban szeretünk és általában szoktunk utazni: saját szervezésben, kettecskén, bérautóval és egy-egy hátizsákkal, szabadon, kötetlenül, járatlanabb ösvényeken is barangolva.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
Az olasz Nuovafrutta s.r.l. nagykereskedés szerint az egzotikus gyümölcsök korábban viszonylag kiszámítható piaca folyamatosan, szinte naponta változik.