Létezik egy város Brazília délkeleti részén, ahol csak nők élnek. Nem véletlen: a települést Maria Senhorinha alapította a 19. században, akit egy válás miatt száműztek szülőfalujából. Maria úgy döntött, nem tér vissza a férfiak uralta világba, hanem maga alapít egy települést, ahova számos sorstársa követte. A település ma is létezik, és továbbra
Az Abb Motion legújabb, "Körforgásos jelleg: Nincs vesztegetni való idő" című jelentése szerint az ipari vállalkozások 91%-a tapasztalja az erőforráshiány hatásait, ami kétharmadukat arra ösztönzi, hogy az elkövetkező három évben növeljék a körforgásos kezdeményezésekre fordított beruházásaikat. Az erőforrások közül a legszűkösebb a nyersanyagok
A Samsung Electronics negyedéves működési eredménye több mint 900 százalékkal nőtt. A Samsung azzal számol, hogy az első negyedévben közel a tízszeresével nőtt a működési nyeresége éves összevetésben, miután a félvezetők árának az emelkedésére megugrott a cég bevétele az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest, amikor a chipek iránti kereslet
Továbbfejlesztette töltési portfóliójának zászlóshajóját a Siemens. Az új, 400 kW teljesítményű készülék a 2021-ben piacra dobott Sicharge töltőcsalád legújabb verziója. Az immár ultragyors töltést biztosító modell kapacitásának köszönhetően leginkább autópályák
A városházi képviselők most úgy döntöttek, hogy egy közös nyilatkozatot adnak át a városvezetőnek, amelyben erős aggályaikat fejezik ki a cezaromán városvezető módszereivel szemben.
Ruhatáradat az egyszerű, kényelmes és praktikus darabok jellemzik? Magassarkút és elegáns kisruhát csak különleges alkalmakkor viselsz? Akkor nagy eséllyel a sportos stílus képviselői közé tartozol, ami szöges ellentétje a korábban megismert klasszikus és romantikus öltözködési stílusoknak. Mutatjuk az alapdarabjait és a kombinálási lehetőségeit! K
A lengyel hitelközvetítő szegmens újabb rekordokat döntött, és a magyar üzletágak is erős kétszámjegyű növekedésen vannak túl az egy évvel ezelőtti mélyponthoz képest.
Molnár Gusztáv előtt még hosszú út áll a teljes boldogságig, ám egyre inkább talál rá a jó ösvényekre, amit többek közt az új szerelmének is köszönhet.
Júniustól indul az új otthonfelújítási program, melynek keretében 108 milliárd forint összegben igényelhetnek a családok támogatást, amelyből mintegy 20 000 családi ház újulhat meg. Ez nagyságrendileg a hazai lakásállomány 0,44 százaléka. A Bankmonitor szakértői szerint érdemes ezért gyorsan lépnie azoknak, akik élnének a lehetőséggel, mert rövid i
Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakost indítja a Fidesz polgármester-jelöltként a II. kerületben. Megkérdeztük az élsportolót, hogy miért döntött a váltás mellett, illetve hogy mivel akarja megszólítani a korábban hagyományosan jobbra húzó, de az elmúlt években inkább az ellenzéki jelöltre szavazó választókat.
A listavezető Internazionale 2-1-re nyert a bennmaradásért küzdő Udinese otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
Tegnap estére nemhogy körbeért, de talán már túl is lett pörgetve a kihíváslánc. Molnár Áron és Majka esetleges párbajával kezdődött, mostanra pedig már Ráskó Eszternek kéne elkalapálnia egy bizonyos Tónit.
A PDD Holdings kínai e-kereskedelmi vállalatának tulajdonában lévő Temu, az Amazonnal való verseny fokozása érdekében amerikai raktárakkal rendelkező eladókra terjeszti ki piacterét, így csökkentve a szállítási időt és bővítve a termékkínálatát - írta a Quartz.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Törökország legfőbb ellenzéki pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) nagy választási győzelmet aratott a március végén tartott helyhatósági választásokon. Az eredmények jelentős csapást mértek Recep Tayyip Erdoğanra, aki abban reménykedett, hogy kevesebb mint egy évvel harmadik elnöki ciklusának kivívását követően, visszaszerzi a török nagyvárosok fe
Minden autó különleges, amivel az adott kor pápája közlekedik. Nem véletlenül áll a mai napig a SEAT gyűjteményében az a tető nélküli Ibiza, amit csak azért képesek voltak több helyen átszabni, hogy beférjen egy stadion bejáratán. Állítólag többen sírva fakadnak, amikor megközelítik az autót. Nos, könnyen lehetséges, hogy ugyanez a helyzet azzal a
Változó vastagságú fátyolfelhőzet lesz fölöttünk, amely időszakosan szűrheti a napsütést. Csapadék nem lesz. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, amelyet az Észak-Dunántúlon már nagyobb területen is kísérhetnek erős lökések. A csúcshőmérséklet 24 és 30 fok között alakul. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. agrotrend.hu / HungaroM
Tizennyolc évvel az utolsó miniszterelnök-jelölti vita után a Fidesz belengette, hogy hajlandó listavezetői vitára az EP-választások előtt. Egy ilyen élő vitán sokat bukhat a kormánypárt, de Magyar Péter is.
65 milliárd forinttal csökkent egy hónap alatt a magyarok kezében lévő állampapír-állomány februárban, úgy tűnik, hogy a több százmilliárdnyi PMÁP-kamat jó része máshol keresett magának helyett. A pénz egy része a befektetési alapokhoz folyhatott be, miután azok állománya 280 milliárddal növekedett, de landolt egy "kevés" a bankszámlákon is: a beté
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Humusz Szövetség írásában négy olyan állítást cáfol, amelyeket a műanyaglobbi előszeretettel használ, hogy tevékenységüket előnyösebb színben tüntessék fel. Magyarán a zöldre festést, azaz a greenwashingot alkalmazza. Íme a négy állítás és a valóság: Az eldobható csomagolás csökkenti az élelmiszer-hulladék mennyiségét Gyakran hozzák fel a csoma
Portugál sajtóértesülések szerint a Liverpool megtalálta Jürgen Klopp utódját. A hírt Pedro Sepúlveda újságíró szellőztette meg, aki szerint a klub szerződést ajánlott a Sporting jelenlegi vezetőedzőjének, Rúben Amorimnak.
A Discord nevű alkalmazásban aktivisták, felajánlók, ötletelők gyülekeznek. Van, aki 10 liter pálinkát ajánl fel, más nemzetbiztonsági elemzések készítését vállalná. És egyre több helyi csoport szerveződik.
A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (Niü) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (Eit) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jel